Leöntötték a Károlyi-szobrot Siófokon

Leöntötték Károlyi Mihály szobrát fehér zománcfestékkel Siófokon a Végh Ignác téren; a rendőrség rongálás gyanúja miatt indított eljárást – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.

Siófok önkormányzata közleményben tudatta az MTI-vel, hogy a szeptember elején elhelyezett bronzszobrot és a talapzatát szerdára virradóra megrongálták. A város polgármestere a 22,62 millió forint nyilvántartási értékű szobor megrongálása miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést.

A közlemény kitér arra, hogy a cselekmény elkövetése a Kerekiben felállított Horthy-szobor megrongálása ügyében hozott bírósági ítélet után várható volt, ezért korábban az önkormányzat fokozott járőrözést kért a helyi rendőrkapitányságtól, és erre utasította a közterület-felügyeletet is.

Mint írták, a város nem először került a figyelem középpontjába a köztéri szobrokat ért támadások miatt. Tavaly januárban a temetőből lopták el Bors István bronz szoborcsoportjának egyik alakját. Akkor az indíték haszonszerzés volt, a mostani esetnek azonban politikai oka lehet.

Az önkormányzat többször hangsúlyozta, hogy Károlyi Mihály személyével nem foglalkozik, Varga Imre alkotását nem ideológiai üzenete, hanem művészi kvalitásai és a városhoz kötődése miatt fogadták be. A művész maga is egyetértett azzal, hogy a helyszínként először felmerülő Millennium park helyett a csendes széplaki téren kapjon új helyett a hangos politikai viták miatt elhíresült alkotás.

A város, amely az október 8-ai rendkívüli testületi ülésen szándékszik foglalkozni az esettel, gondoskodni fog az alkotás helyreállításáról – áll a közleményben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.