Lendvai: kevés az esély, hogy kiderül, ki volt az őszödi szivárogtató

Lendvai Ildikó nem tudja megmondani, az MSZP-n belül ki volt az, akinek segítségével nyilvánosságra került az őszödi beszéd, de "nagyon szeretné tudni".

Az MSZP elnöke kérdésre válaszolva közölte: a nemzetbiztonsági vizsgálat alapján bebizonyosodott, hogy a hivatalosan elkészült felvételek valamelyike került nyilvánosságra, vagyis csakis valaki olyan férhetett hozzá, aki tudta, hogy azok hol vannak. Mint mondta: nem tudja, hogy melyik alkalmazott vagy munkatárs volt az, aki elvitte a felvételt. Ennek kiderítésére a párt vizsgálati eszközei nem állnak rendelkezésre, de erre valók az állami szervek - hívta fel a figyelmet. Közölte: azt sem tudja megmondani, ki volt az, aki a hivatalos felvételeket elvitte, de ezt nagyon szeretné tudni.

Kérdésre válaszolva hozzátette: ha megtudja, ki volt az, akkor elárulja, mert közérdek, hogy ez az információ nyilvános legyen. Kevés esélyt lát viszont arra, hogy ez kiderüljön, ha már a hivatalos szervek sem találták meg, akit kerestek - tette hozzá. Egy másik kérdésre közölte: a beszédnek szerinte nem a tartalma volt a hibás, hanem az volt vele a gond, hogy nem nyilvánosan hangzott el.

Az m1 hétfő esti Híradója számolt be arról, hogy "házon belül" rögzítették 2006 májusában Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédét, de a nemzetbiztonsági vizsgálat után sem nyilvános, hogyan jutott el az a sajtóhoz. A beszéd kiszivárogtatásáról szóló, több mint három évig tartó nemzetbiztonsági vizsgálat nemrég zárult le. Azt is vizsgálták, hogy ki volt a megrendelő, és azt is, hogy ki vette fel a beszédet. Az m1 információ szerint az már a vizsgálat elején kiderült, hogy a beszédet a balatonőszödi kormányüdülő hangtechnikai rendszerével rögzítették.

A Magyar Rádió 2006. szeptember 17-én, internetes honlapján a tette közzé a birtokába jutott hangfelvételt, amely a május 26-án Balatonőszödön tartott MSZP-frakcióülésen készült. Gyurcsány Ferenc a zárt körben elhangzott beszédében - helyenként durva szavakkal - a frakciót a változtatások szükségességére akarta rádöbbenteni, az államháztartás rendbetételéhez szükséges gazdasági kiigazítások és a reformok elindításához próbálta megnyerni, s önkritikusan beismerte: a kormány "végighazudta" az elmúlt másfél-két évet - az ezt kinyilvánító, később elhíresült szavai szerint "hazudtunk reggel, éjjel meg este" -, nem csinált semmit négy évig, s közben az ország lehetőségeit messze túllépték.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.