Lemondott posztjáról, elhagyja az országot a Berzsenyi igazgatója

Két évvel a nyugdíjazása és igazgatói megbízásának lejárta előtt lemondott és külföldre,  Franciaországba, megy tanítani Somogyi László, a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium igazgatója – írja a Vasárnapi Hírek.

A lap terjedelmes interjút közöl a neves pedagógussal. Mint azt Somogyi László elmondta: távozása fő oka az iskolai autonómia megcsonkolása. A volt igazgató, egyben szakszervezeti vezető úgy látja, az érdekvédők esélytelenek voltak az oktatás átalakításakor.

Mint mondta: „nincs semmi meglepő a döntésemben, 2012-ben, amikor negyedszerre pályáztam az igazgatói posztra, egészen más volt az oktatási környezet, nagyfokú volt az iskolai autonómia és az igazgatóknak még munkáltatói jogkörei voltak. Én azt a feladatot vállaltam. Azóta az iskolai autonómia gyakorlatilag megszűnt, az igazgatók jogkörei pedig teljesen leszűkültek. Az előző 15 évben olyan kreatív munkát tudtam végezni, amelyben a saját elképzeléseim érvényesülhettek a kollégáimmal való együttműködésben, a tantestület irányításában, az új pedagógusok kiválasztásában. Úgy érzem, hogy én ezt elég jól tudtam csinálni, és hasonló szellemben szerettem volna végezni a munkámat a következő ciklusban is, a Berzsenyiből szerettem volna nyugdíjba menni. Most azonban adminisztratív, végrehajtói szerepe van az igazgatóknak, ami tőlem teljesen idegen.”

Hozzátette: „Strasbourgban fogok tanítani. Többször tartottam ott igazgatói képzéseket, őket nagyon érdekli az iskolai autonómia kérdése. Ők ugyanis kicsit fordított helyzetben vannak, mint mi most. Náluk ugyanis tradicionálisan egyhasonló rendszer működik, mint amit most nálunk a KLIKkel bevezettek, de ők menekülnének belőle. Itthon a korábbi rendszer egészen korszerű volt az autonómia szempontjából, azok az iskolák, amelyek tudtak élni a szabadságukkal, nagyon jó eredményeket tudtak elérni. Jobban örültem volna, ha a felgyülemlett tapasztalataimat Magyarországon tudtam volna hasznosítani, de itthon nem találtam olyan közeget, ahol igényelték volna.”

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.