Lemondott Gömöri Zsolt

Lemondott a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, a vitatott pénzügyei miatt támadások kereszttüzébe került Gömöri Zsolt, de a háttéralkuk nyomán hozott döntés aligha vet véget az áldatlan állapotoknak. Maradt a posztján a bizottság alelnöke, Deutsch Tamás, fideszes EP-képviselő, sőt, mivel a tisztújítást elhalasztották, átmenetileg még vezető tisztségviselővé is előlépett.

Több mint egy hónapig állta az ütéseket, védte pozícióját és vélt igazát Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke, ám kedd kora délután kiderült: lemondott posztjáról. Távozásának időzítése meglehetősen különös, lemondásának körülményei pedig legalább annyira botrányosak, mint az MPB vezetésének pénzügyei. A visszásságokról sokat elárul az: az ügy egyetlen főszereplője sem volt jelent azon a sajtótájékoztatón, amelyen a bizottság jövőjét nagyban meghatározó személyi döntésekről számolt be egy olyan sportvezető, aki még csak nem is tagja a paralimpiai testületnek.

A bizottságtól kapott hárommilliós végtörlesztés-támogatás, a drága szolgálati autó, a szponzorpénzek után felvett jutalék és cégének ügyei miatt célkeresztbe került Gömöri Zsoltot az elmúlt hetekben a parasportolóktól kezdve a Miniszterelnökséget vezető miniszteren, Lázár Jánoson át Borkai Zsolt MOB-elnökig sokan próbálták lemondásra bírni, ám az ártatlanságát mindvégig hangsúlyozó elnök utóvédharcba kezdett. Bár rendőrségi vizsgálat is indult, két szponzor pedig a botrányok miatt felfüggesztette a támogatást, az elnök végül csak annyit engedett: bejelentette, hogy a június 19-i rendkívüli közgyűlésen bizalmi szavazás során döntenek majd róla, és a teljes elnökség sorsáról. Sokáig úgy is tűnt, az e hét végi, viharosnak ígérkező közgyűlés lesz a végjáték, ekkor derül majd ki, maradhat-e bizottság elnöke Gömöri Zsolt és alelnöke Deutsch Tamás.

Csakhogy időközben – egyes vélemények szerint a botrányos közgyűlést, a kínos kérdések sokaságát megelőzve – váratlanul megoldási javaslat ígéretével állt elő Szabó László, a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségének elnöke, a MOB Fogyatékosok Sportjáért Felelős Szakmai Tagozatának tagja. A sportvezető előbb az MPB vezetésével tárgyalt, majd hétfő este, titkos „szakmai egyeztetésre" hívta a testület tagszervezeteinek elnökeit, hogy mindenki számára „megnyugtató" módon zárulhasson az ügy. Itt érdemes megemlíteni: Szabó Lászlót még 1999-ben Deutsch Tamás akkori ifjúsági és sportminiszter tárcája egyik helyettes államtitkárává nevezte ki.

Az időközben az MTVA kommunikációs igazgatói posztján is feltűnt Szabó – aki nem tagja az MPB-nek – kedd kora délután rendkívüli sajtótájékoztatón számolt be az elmúlt napok tárgyalásai nyomán született megállapodásról, amely reményei szerint véget vet a „bizottság körül kialakult áldatlan helyzetnek." Bejelentette: a tárgyalások nyomán lemondott Gömöri Zsolt elnök, a pénteki közgyűlésen pedig egyelőre elmarad a tisztújítás, arra majd megfelelő körülmények között, a közeljövőben kerítenek sort. A megállapodás eredményét ismertetve Szabó megerősítette lapunk korábbi információit, amely szerint nem távozik posztjáról Deutsch Tamás alelnök, sőt az új vezetés megválasztásáig ő irányítja a testületet. Ezt csak annyiban pontosította Szabó: Deutsch és ez elnökség egyik tagja közösen működteti majd a bizottságot az átmeneti időszakban.

Arra a kérdésre, hogy Gömöri Zsolt miért nem vett részt a sajtótájékoztatón, miért nem maga jelentette be lemondását, Szabó azt felelte: ez a megállapodás része volt. Hasonlóan szürreális választ adott lapunk munkatársának arra a kérdésére, hogy miért nincs jelen, Deutsch Tamás, aki pillanatnyilag a bizottság legmagasabb beosztású tisztségviselője. „Nem hívtam" – közölte Szabó, aki elmondta, tárgyalt az ügyben az alelnökkel, de az szerinte nem tartozik a nyilvánosságra, hogy miről. Megkérdeztük, felmerült-e Deutsch Tamás lemondása, különösen annak tükrében, hogy ő vetette fel az elnök bukásához vezető végtörlesztés ötletét. Szabó szerint erről volt szó, de végül úgy látták, semmi akadálya, hogy Deutsch folytassa a munkát.

A sajátos botránykezelési-megoldással korántsem elégedett az MPB egyik tagszervezetének, a Wildboars Kerekesszékes Rögbi Egyesület elnöke, Koller Sándor, aki több sportolóval, edzővel a viták kirobbanása óta támadta, bírálta Gömöri Zsoltot. A sportvezető – aki indulna az MPB elnöki posztjáért – úgy fogalmazott lapunknak: elfogadhatatlan, hogy egyszer csak jön a „Deutsch embere, az egykori helyettes államtitkár", aki aztán mindenféle háttéralkuk nyomán próbál döntéseket kierőszakolni már a közgyűlés előtt. Hozzátette: Gömöri Zsolt lemondását örömmel vették, de ettől még ragaszkodnak ahhoz, hogy a pénteki közgyűlésen bizalmi szavazást tartsanak az alelnökről és az elnökség tagjairól.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.