Lemondott az ORÖ elnöke

Hegedüs István, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) vezetője kedd reggel jelentette be, hogy lemond elnöki megbízatásáról.
Hegedüs - aki 2014 októberétől irányította az Országos Roma Önkormányzatot - a RomNet-nek küldött közleményében cáfolta, hogy testületi nyomásra mondott volna le elnöki pozíciójáról.

A roma politikus közleményében megemlítette, hogy elődje, Farkas Flórián „nehéz és kínos örökséget" hagyott rá, „világos és egyértelmű törekvéseiket nem tudták érvényre juttatni, mert megakadályozták a személyes politikai ambíciók, az önös gazdasági érdekek". Hegedüs szerint az ORÖ a személyes politikai harcok martalékává vált, és ezért a Fidesz országgyűlési képviselője, Farkas Flórián okolható. A két roma vezető között tavaly májusban romlott meg a viszony, miután a Híd a munka világába projekttel kapcsolatban az adóhatóság nyomozást rendelt el költségvetési csalás gyanújával.

"Nem kívánok tovább egyéni érdekekkel szemben harcolni, mert a tisztességet és becsületet mindennél előbbre valónak tartom" – írta nyilatkozatában Hegedüs, aki szerint az Országos Roma Önkormányzatból mára elveszett a tisztesség, a becsület. Közleményében felidézte, hogy az erkölcsi megtisztulás jegyében a vasárnapi közgyűlésen kezdeményezte volna az általa vezetett testület feloszlatását, de képviselőtársai többsége ezt megakadályozta.

A három táborra szakadt önkormányzaton belül a belső hatalmi harcok most éleződnek majd ki igazán, ugyanis mindhárom csoportnak megvan a maga elnökjelöltje, de a 47 fős közgyűlésben egyik fél sem bír egyszerű többséggel.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.