galéria megtekintése

Lehet templomban a kvóta ellen agitálni, a püspökség nem foglalkozik vele

32 komment


Czene Gábor

Nagy hullámokat kavart, de egyházi részről nem lesznek következményei annak, hogy egy győri plébános a Fidesz kvótaellenes kérdőívének aláírására buzdított prédikációjában.

Győrben más furcsaságok is történtek a közelmúltban. Orbán Viktor nemrég a város székesegyházát tartotta alkalmas helyszínnek arra, hogy állami kitüntetést adjon át a 75 éves, nyugállományba vonuló Pápai Lajos győri megyés püspöknek.

Ha lenne olyan titulus, hogy a közéletben forgolódók, a homo politicusok lelki atyja, e címet Pápai Lajos kapná meg Magyarországon – méltatta a püspököt a miniszterelnök. A szeptember elején tartott templomi díjátadón Orbán emlékeztetett arra, hogy a kilencvenes évek második felében Pápai „volt az a püspök, aki meglátta és felkarolta a polgári, keresztény nemzeti erők összefogását, és meglátta bennünk, akkori fiatalokban a jóra törekvés tiszta szándékát".

A kormányfő úgy beszélt a püspökről, mintha politikusról mondott volna laudációt. Külön megköszönte, hogy Pápai Lajos az MSZP és az SZDSZ kormányzása idején „még azt sem tartotta püspöki méltósága sérelmének, hogy tüntetést vezessen az oktatási minisztérium elé".

 
Pápai Lajos püspök (középen) a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban.
Krizsán Csaba / MTI

Ilyen körülmények között nem lehet csodálkozni azon, hogy Balázs Tamás győri plébános a legnagyobb természetességgel szólította fel a híveket: mihamarabb csatlakozzanak a bevándorlási kvóta ellen indított fideszes aláírásgyűjtéshez. Hiszen szerinte csak így tudjuk megőrizni Krisztus királyságát a földön.

A katolikus egyházban sem váltott ki osztatlan lelkesedést a plébános akciója. Beer Miklós váci püspök a Népszabadságnak elmondta: nem ért egyet azzal, hogy a templomokban kampányoljanak, és örömmel venné, ha egyháza nem avatkozna pártpolitikai kérdésekbe.

A püspöki kar sajtóosztályától azt a tájékoztatást kaptuk, hogy ha egy plébánossal szemben „bárkiben probléma merül fel bármilyen témában", akkor az adott egyházmegye érseke, püspöke az illetékes – hozzá fordulhat. A győri püspökségen ellenben közölték, hogy megítélésük szerint Balázs plébános személyes véleményt fogalmazott meg, így a püspökség nem kíván állást foglalni.

Balázs Tamás

Az általunk megkérdezett öt katolikus egyházi szakértő közül négyen helytelenítették a plébános megnyilvánulását. Abban viszont egyetértés volt, hogy az egyházjog ilyen esetre tételesen nem tartalmaz szankciót. Más kérdés – jegyezte meg egyikük –, hogy az útmutatások szerint a plébánosnak elvileg törekednie kell rá, a politikai nézetkülönbségek ne veszélyeztessék a keresztények egységét.

Osztie Zoltán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége elnöke pár hete lapunknak kijelentette, hogy a papoknak állást kell foglalniuk közéleti kérdésekben, tehát politizálniuk kell. Hozzátette: ez nem jelent pártpolitikai elkötelezettséget. Hasonló megállapítást tett az emberi erőforrások minisztere is – az a Balog Zoltán, aki Orbán kíséretében volt, amikor kitüntette a katolikus püspököt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.