Lehet sztrájkolni, de a gyerek ne maradjon otthon

Sztrájk idején is minden iskolában biztosítani kell a gyermekek felügyeletét – az emberi erőforrások minisztere szerint a munkabeszüntetésnek ez a feltétele. Sietve megszólalt a CÖF is: a szervezet szerint a szakszervezetek jogsértést követnek el, ha olyan munkabeszüntetést kezdeményeznek, amely a kiskorú tanulók otthonmaradásával jár együtt.
Elfogadhatatlan a pedagógusok sztrájkbizottságának javaslata a még elégséges szolgáltatásra vonatkozóan – tájékoztatta levélben Balog Zoltán és Palkovics László a sztrájkbizottság három szakszervezetét a Magyar Idők tudósítása szerint. Az emberi erőforrások minisztere és az oktatási államtitkár jelezte: az érdekképviseleteket hétfő délután tárgyalóasztalhoz várják.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), az Oktatási Vezetők Szakszervezete, valamint a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet kedden jelentette be, hogy megkezdik április 20-ra az országos pedagógussztrájk előkészítését.

Erről levélben tájékoztatták Orbán Viktor miniszterelnököt, valamint Balog Zoltánt. A miniszter és Palkovics László közös válaszleveléből kiderült: a sztrájkbizottság járásonként egy intézményben biztosítaná a gyermekek megőrzését a munkabeszüntetés idejére. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) viszont minden köznevelési intézményben szükségesnek tartja a gyerekek felügyeletének biztosítását.

A PSZ úgy reagált: a sztrájkbizottság a még elégséges szolgáltatások meghatározásakor a korábbi munkabeszüntetési ügyekben meghozott fővárosi törvényszéki végzésekből indult ki, vagyis tankerületenként a fenntartó egy, szükség esetén több intézményt jelöl ki a tanulók felügyeletére.

A szakszervezetek kedden megküldték a teljes forgatókönyvet a munkabeszüntetésről az iskolavezetőknek. Arról viszont, hogy jelenleg hányan sztrájkolnának az intézményekben, a lap szerint nincs pontos információ.

A Magyar Idők megkeresésére Madarász Péter, a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatója megerősítette: pár héttel korábban a PSZ megbízásából valóban történt egy sztrájkfelmérés, azóta frissebb nem készült. Hozzátette: náluk biztosan lesznek olyan tanárok, akik sztrájkolni fognak, ám azt még nem tudják, hányan.

Szentes Katalin, a szentgáli Lőrincze Lajos Általános Iskola igazgatója elmondta: várhatóan nem fognak sztrájkolni az intézményben. Felhívta a figyelmet, hogy a kormánnyal folytatott tárgyalásoknak már vannak eredményei, és meg kell várni a folytatást is. Ám ha valamelyik kolléga sztrájkolni akar 20-án, nem fogják visszatartani, és a helyettesítéseket megoldják.

A lap közlése szerint péntekig a PSZ nem kezdeményezett egyeztetést az önkormányzatokkal az április 20-i munkabeszüntetésről. Ez azért is érdekes lehet, mert az óvodákat a helyhatóságok tartják fenn.

A készülődő akció kapcsán a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány aggályait fejezte ki. Hangsúlyozták: csak akkor lehet sztrájkolniuk a pedagógusoknak, ha biztosítják a minimumszolgáltatást, a gyermekfelügyeletet. Amennyiben a PSZ olyan munkabeszüntetést kezdeményez, amely a kiskorú tanulók otthonmaradásával jár együtt, egyértelmű jogsértést valósíthatnak meg az ebben részt vevők – hívták fel a figyelmet.

Eközben a Civil Közoktatási Platform visszautasította, hogy az Emmi ismét az általa létrehívott Köznevelési Kerekasztalhoz rendelné a tárgyalásokat a szervezetükkel.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.