Lehet, hogy Farkas Flórián kamuzott egy nagyot

Úgy látszik, a rengeteg elfoglaltság szórakozottá teszi az embert, még azt is képes elfelejteni, hova járt egyetemre.
Ahhoz persze, hogy valaki ezzel magyarázza a Farkas Flórián diplomája körüli kavarást, átlagon felüli naivitásra van szükség. Több verzió is létezhet, a lehetőségek között szerepel, hogy a fideszes politikus kamuzott egy nagyot.

Pályafutása során Farkas Flórián igyekezett jó viszonyban lenni a mindenkori kormánnyal, a 2002-es választás előtt aztán elkötelezte magát a Fidesz mellett. A cigány közélet kulcsfigurája ő: fideszes parlamenti képviselő, a Lungo Drom elnöke, aki ciklusokon át az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) vezetője is volt. Jelenleg – Orbán Viktor kormányfő jóvoltából – miniszterelnöki biztos. Ami legmagasabb iskolai végzettségét illeti: parlamenti életrajza szerint az ELTE jogi karán tanult 2001-2005 között, itt szerzett politológus képzettséget.

Fotó: Kurucz Árpád / Népszabadság/archív

Hiába követelték tőle, korábban nemhogy a diplomamunkáját, még az érettségijét sem volt hajlandó bemutatni. A Magyar Nemzet most ismét megpiszkálta az ügyet, de csak zűrzavart talált. Kiderült, hogy Farkas Flórián néven két diplomamunkát is leadtak az ELTE-n. Az egyiket 2003-ban a jogi karon, a másikat 2005-ben a társadalomtudományi karon. A jogi karon lévő dolgozatot azonban nem a roma politikus adta le, hanem – ezt már az Index tárta fel – egy névrokon karcagi ügyvéd. A fideszes Farkas Flórián szakdolgozata nem került elő.

A hírekre Farkas Flórián helyesírási hibákkal tarkított közleményben reagált (még az ELTE nevét sem sikerült pontosan leírnia). Állította, hogy kitűnő minősítéssel lett okleveles politológus, szakdolgozatának címe pedig: „Az Európai Unión belül-kívül? Az uniós csatlakozás hatásai a magyarországi cigányság életkörülményeire."

Több mint furcsa, hogy saját közleménye szerint Farkas a társadalomtudományi karon, a politikai tudományok tanszékén írta szakdolgozatát. Ismételjük: parlamenti életrajzában a jogi kar olvasható. A sajtót büntetőfeljelentéssel fenyegető fideszes képviselő tehát ellentmondásba keverte önmagát. A Magyar Nemzet meg is jegyezte, az, hogy az Országgyűlés honlapján valótlan adatok szerepelhetnek, azért is figyelemre méltó, mert például a köztisztviselők, közalkalmazottak esetében kötelező csatolni a munkáltatónak a végzettségüket igazoló dokumentumokat.

Az ügy alakíthatja az ORÖ-n belüli hatalmi viszonyokat is. Farkas Flórián nem tett le arról, hogy a háttérből irányítsa az országos önkormányzatot, támogatói hétfőn rendkívüli közgyűlésen szeretnék megbuktatni a mostani elnököt, Hegedüs Istvánt. Egészen biztos, hogy a menetrendszerűen érkező újabb botrány nem erősíti Farkas Flórián pozícióit: a kevésbé elkötelezett ORÖ-képviselők talán eltöprengenek azon, érdemes-e kitartani mellette.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.