Stadion lesz a stadionban, de a pluszötleteket lehámozzák

Egyszerűsítik, ésszerűsítik az új Puskás Ferenc stadion terveit. Fürjes Balázs, budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos idén márciusban vette át a projektet. Már az első ismerkedő körök után nyilvánvalóvá vált számára, hogy a grandiózus tervek nem válthatók valóra a megadott 100 milliárdos költségkereten belül.

Ráadásul szükségtelen ennyi különféle funkciót egyetlen épületbe összezsúfolni. Fürjes fő célja a tervek egyszerűsítése, és ezzel összefüggésben a projekt olcsóbbá tétele.

Megőriznék a karakteres elemeket
Megőriznék a karakteres elemeket
M. Schmidt János / Népszabadság

– Méretében, tömegében, műszaki megoldásaiban és funkcióiban egyaránt nehezen megvalósítható épülettervvel találkoztam, amelynél az átadási határidő és a költségkeret betartása rendkívül kockázatosnak tűnt, így az épület ésszerűsítése mellett döntöttünk – magyarázza Fürjes Balázs, aki szerint a korábbi, nélküle készült számításokban szereplő 100 milliárd forint legfeljebb a létesítmény kétharmadára lett volna elegendő. Fürjes csak az engedélyes, illetve a kiviteli tervek alapján merné megbecsülni a valós bekerülési költségeket, de abban biztos, hogy takarékosságra van szükség.

Az egyszerűsítés nem érinti Skardelli György építész „stadion a stadionban” koncepcióját. Ennek értelmében úgy épül korszerű, XXI. századi stadion, hogy egy új épület épül a régi köré, megőrizve az előző karakteres építészeti elemeit. Ilyen megőrzött karakterelem a nyugati lépcsőházként szolgáló, tükrözéssel teljesen körbeépülő pilonsorok, valamint a toronyépület. Az épület nyilvánosságra hozott új arculata, formája tehát nem változik, csupán a funkciók között szelektálnak.

A korábbi tervekben még 20 sportágat kiszolgáló multifunkcionális létesítményről javarészt lehámozzák a focin kívüli elemeket. Bár a 68 ezer férőhelyes létesítmény alkalmas marad különféle kulturális rendezvények, akár 80 ezres koncert befogadására is. Mint ismeretes, a korábbi tervek szerint 180 szobás szálloda, konferenciaközpont, irodaház, sportmúzeum, diagnosztikai labor, üzletek, éttermek, mélygarázs, panoráma futópálya, konditerem, kisebb sportcsarnokok és rendőrőrs is helyet kapott volna az épületben. Mindez együtt óriásira duzzasztotta a létesítményt, amely különleges műszaki megoldásokat igényelt volna, és egyúttal rettentően megdrágította, illetve időben elnyújtotta volna a kivitelezést.

Fürjes így az eredeti funkcióra – a futballra koncentrál, a rárakódott egyéb elképzeléseket pedig lehántja a létesítményről. Teszi mindezt azért is, mert az idő közben pereg, a stadionnak viszont 2018-ra el kell készülnie. Az elődje, Vígh László korábban ismertetett menetrendje szerint a kiviteli tervek 2014 végére készültek volna el, az építkezés pedig már az idén elkezdődött volna. Jelen állás szerint a nyílt közbeszerzési eljárást várhatóan ősszel hirdetik meg, de ezzel párhuzamosan még az idén lebonyolítják a bontási tendert, hogy megkezdődhessen a munka.

A hatalmas létesítmény kivitelezési határideje ugyanis legalább 2,5-3 év. Mindezzel együtt Fürjes Balázs nem tart attól, hogy kicsúsznának a határidőből. Az UEFA 2011-ben jelentette be, hogy az Európa-bajnokság fennállásának 60. évfordulója alkalmából 2020-ban 13 ország egy-egy városában rendezik meg a kontinentális tornát. A két elődöntő és a finálé Londonban lesz. Három csoportmeccsnek és egy nyolcaddöntőnek adhat otthont Amszterdam, Koppenhága, Bukarest, Amszterdam, Dublin, Bilbao, Glasgow és Brüsszel mellett Budapest. Baku, Róma, Szentpétervár és München pedig a csoportmeccsek mellett negyeddöntőt rendezhet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.