galéria megtekintése

Lehallgatása után szétcsap az állami médiában Vaszily, a rettenthetetlen

8 komment


Bednárik Imre

A lehallgatási botrány nyomán megkezdte a rendcsinálást Vaszily Miklós, a médiaszolgáltatási alap megbízott vezérigazgatója.

A Népszabadság információja szerint Vaszily egy belső közleményben jelentette be, hogy „egyes szakterületek egyszerűbb, átláthatóbb, gyorsabb és rugalmasabb működése feltételeinek megteremtése érdekében" a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a vezérigazgató közvetlen irányításával elindította az üzemeltetési tevékenységeinek átvizsgálását és átalakítását. Felügyeletem és ellenőrzésem alá rendeltem a Biztonsági Osztály szervezeti egységet és alszervezeti egységeit – írta Vaszily az első lépéséről.

Vaszily ezután maga felügyeli a közmédia biztonsági osztályát
Vaszily ezután maga felügyeli a közmédia biztonsági osztályát
Veres Viktor / Népszabadság

Úgy tudjuk, ez az intézkedés közvetlen összefüggésben van azzal, hogy márciusban a rendőrség lehallgatókészüléket talált Vaszily vezérigazgatói tárgyalójában, a közmédia központjaként működő Kunigunda úti épületben. A sajtóban eddig megjelent hírek szerint a rendőrök a tárgyaló mellett lévő helyiségben, Enyedi Csaba vezérigazgatói kabinetvezető szobájában megtalálták a rögzítőkészüléket is, valamint egy másik poloskát, amely az Enyedi irodájában elhangzottakat rögzítette. Enyedi azt állította a rendőröknek, hogy nem volt tudomása a készülékekről. A 444.hu

 

cikke szerint a rendőrök találtak egy harmadik, hang- és képfelvétel készítésére alkalmas készüléket is Vas Imre üzemeltetési igazgató irodájának egy zárt szekrényé­ben. Nem egyértelmű, hogy hozzá miként jutottak el a rendőrök, de az biztos, hogy ő a felelős az épület technikai felszereltségéért, így ha bármilyen műszaki berendezést telepíteni kell, az Vas felelősségi köréhez tartozik. Üzemeltetési igazgatóként Vashoz tartozott eddig a biztonsági osztály felügyelete és ellenőrzése is, amit most szintén Vaszily átvett tőle.

Megkérdeztük a médiaszolgáltatási alapot, hogy van-e összefüggés a mostani intézkedés és a lehallgatási botrány között. Az MTVA azt állította, hogy nincs. „Vaszily Miklós irányításával folyamatosan zajlik egy belső hatékonyságvizsgálat az MTVA-nál" – írták tegnap a megkeresésünkre, hozzátéve, a mostani átszervezés is ennek jegyében történt, „és a jövőben is várhatók hasonlók".

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.