Legalább a kisrendőrökön segítene a rendvédelmi kar

A kis lépések taktikáját választotta a Magyar Rendvédelmi Kar: ha már az egyenruhások körében általános béremelésre nincs esély, legalább az alacsony fizetésű beosztottak helyzetét szeretnék valamelyest javítani.

Általános béremelés biztosan nem lesz – szögezte le Pintér Sándor belügyminiszter a Magyar Rendvédelmi Kar (MRK) legutóbbi közgyűlésén. A törvény erejénél fogva tavaly létrehozott szakmai érdekképviselet mindazonáltal reménykedik abban, hogy a rendőrök, a tűzoltók, a katasztrófavédők, illetve a büntetés-végrehajtás és a polgári titkosszolgálatok hivatásos állománya legalább egy részének jövedelmi viszonyai javulhatnak.

Dobson Tibor, az MRK elnöke kérdésünkre elmondta, hogy a legutóbbi közgyűlésükön a belügyminiszter hangsúlyozta: mindenekelőtt azt várja tőlük, hogy jelezzék a szervezetek működésével kapcsolatos problémákat, a munkát akadályozó körülményeket, tegyenek javaslatot a korrupció megelőzésére és segítsék a tárcavezető döntéseinek előkészítését.

A miniszter ugyanakkor nem zárkózott el attól, hogy a hivatásosok közül a leginkább rászorul – a tiszthelyettesi állományúak – számára többletjuttatásokat biztosítsanak. Vagyis: e körben szó lehet arról, hogy a tavaly óta biztosított 14 ezer forintos pótlékot differenciáltan, a teljesítménytől függő mértékben emeljék – közölte Dobson. Jelenleg úgy tűnik, hogy ez a bérkiegészítés húszezer forintra emelkedhet.

Az MRK emellett kezdeményezi, hogy jövedelempótló támogatást adjanak azoknak, akik a nyugdíjkorhatár betöltése előtt önhibájukon kívül válnak alkalmatlanná a hivatásos szolgálatra. A hatályos szabályok szerint az egyenruhások sem részesülhetnek korkedvezményben, tehát a 65. életévük betöltéséig kell dolgozniuk, de hatvan felett rendelkezési állományba kerülhetnek, tehát gyakorlatilag mentesülhetnek a munkavégzés alól.

Előfordulhat azonban, hogy valaki egészségügyi okok miatt már korábban alkalmatlanná válik a szolgálatra, és Dobson szerint őket valamilyen módon támogatni kell. Ez egyébként túl sok embert már nem érint, mert aki tehette, 2012 előtt szolgálati nyugdíjba vonult.

A nyugdíjba vonulási hullámot észlelve 2009-ben már az előző kormány is lépett, és mindazoknak a rendőröknek és hivatásos büntetés-végrehajtási dolgozóknak havi bruttó ötvenezer forintos hűségpénzt ígért, akik a 25 éves szolgálati idő után legalább öt esztendeig vállalták a további szolgálatot. Ezek a szerződések azonban jövőre hatályukat vesztik, így az érintettek elesnének ettől a többletjuttatástól.

Az MRK ezért javasolta, hogy vizsgálják felül a hűségpénzzel kapcsolatos szabályozást, mert az alacsonyabb keresetűek számára érzékeny veszteség lenne, ha le kellene mondaniuk erről a pénztől. Dobson úgy véli, szerencsés lenne, ha legalább a beosztotti állományban foglalkoztatottak esetében lehetőséget teremtenének e juttatás további folyósítására.

Az MRK elnöke elmondta, hogy a Rendvédelmi Ágazati Érdekvédelmi Tanács (RÁÉT) februárra tervezett üléséig a Belügyminisztériummal közösen kidolgozzák a javaslataikat. Hozzátette: mindez nem jelentene számottevő kiadást, hiszen a hűségpénz, illetve a jövedelempótló támogatás összességében is legfeljebb néhány ezer embert érinthet. Tiszthelyettesi pótlékot viszont többen kapnak, de úgy véli, annak emelése sem róna elviselhetetlen terhet a költségvetésre.

A RÁÉT-en a munkavállalói oldalt a rendvédelmi kar képviseli, tehát a rendvédelmi szakszervezetek a testület ülésein nem vehetnek részt. Ezzel kapcsolatos felvetésünkre az MRK elnöke kijelentette: a kar elnökségének tagjai között többségben vannak az ágazati érdekképviseletek tisztségviselői, így ha csak közvetetten is, de a szakszervezetek az egyeztetéseken képviselhetik saját álláspontjukat.

Dobson ugyanakkor kiemelte: nem mondanak le arról, hogy az egyenruhások egészét érintő fizetésemelést érjenek el, hiszen az illetmények évek óta nem nőttek. Az elnök azonban ezt már csak a következő parlamenti ciklusban tartja reálisan elérhető célnak, miként a hivatásos állományúak életpályamodelljének elfogadását is.

Az MRK a legutóbbi közgyűlésén elfogadta saját költségvetését, amely szerint az idén összesen ötvenmillió forinttal gazdálkodhatnak. Az ülésen Rendvédelemért Emlékérem alapításáról is döntöttek, amelyet Dobson Tibor tájékoztatása szerint azok kaphatnak majd meg, akik az érdekképviseleti, illetve a közösségépítő munkában kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.