Lefújták a vasutassztrájkot

Mégsem sztrájkolnak a vasutasok - legalábbis most csütörtökön nem. A jövő pénteki Liga-akcióhoz viszont csatlakoznak.

Lefújta az április utolsó napjára, csütörtökre meghirdetett sztrájkját a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ). A tömörülés választmánya ugyanakkor úgy döntött, május 8-án csatlakoznak a Liga által kezdeményezett országos munkabeszüntetéshez.

Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke munkatársunkat arról tájékoztatta, hogy döntésüknél figyelembe vették, hogy a kormánytól ígéretet kaptak a vasutasok szabadjegyének és költségtérítésének megmaradására, amellyel két sztrájkkövetelésük teljesült. Bárány az indokaik között sorolta azt is, hogy az iskolaigazgatók nem halasztották el a ballagást. Ez azzal járt volna, hogy a sztrájkkal ellehetetlenítették volna sok család számára, hogy személyesen vegyenek részt gyerekük iskolabúcsúztatóján.

Ismeretes, hogy a Népszabadságban korábban több iskolavezető is nyílt levélben követelte Gaskó Istvántól, a VDSZSZ elnökétől, hogy vonják vissza sztrájkbejelentésüket, éppen a ballagásra és a kezdődő érettségikre tekintettel.

Az alelnök ugyanakkor fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a szakszervezeteknek sikerült megállapodnia a vasúttársaság képviselőivel a még elégséges szolgáltatás mértékéről. Eszerint a menetrend szerinti járatok 15 százaléka elindult volna akkor is, ha csütörtökön megtartják a nulla órától 18 óráig meghirdetett sztrájkot.

Utastájékoztató tábla a Nyugati pályaudvaron
Utastájékoztató tábla a Nyugati pályaudvaron
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.