Lefújták a jövő heti Hungaroring-futást

Jövő szombaton rendezték volna meg az első futófesztivált a mogyoródi Forma1-es pályán, a versenyt azonban hirtelen elhalasztották.

Különösebb előzmény nélkül elhalasztották a június 29-re meghirdetett Első Hungaroring Futófesztivált és Egészségnapot, a versenyt várhatóan csak augusztus első napjaiban tartják meg – értesült a Népszabadság.

A számos futó- és kerékpáros távra, többek között a félmaratoni futásra is sok nevezés érkezett már. Hogy a verseny elhalasztása miatt kapnak-e kárpótlást az érintettek, illetve adott esetben visszakapják-e a nevezési díjat azok, akiknek az új időpont nem megfelelő, egyelőre nem tudni.

Lapunk forrásai szerint a futóversenyt eredetileg egy Andrássy úti címre bejegyzett cég szervezte, amelytől most a Hungaroring Zrt. veszi át a koordinációs munkákat. A program honlapján egyelőre annyi olvasható, hogy a versenykiírás továbbra is elérhető a portálon, a nevezetteket pedig külön levélben értesítik majd a fejleményekről.

Cikkünk megjelenésével egyidőben a szervezők közleményt küldtek ki az érintetteknek. Ebben azt írták, hogy a futófesztivál "váratlanul fellépő technikai és szervezési okok miatt" marad el. Hozzáteszik, hogy az esemény a Tour de Ring kerékpárverseny keretében kerül majd megrendezésre, augusztus 3-4. között.

"Tekintve, hogy a rendezvény a Tour de Ring versennyel egyetemben zajlik, így a Hungaroring Futófesztivál keretében meghirdetett kerékpáros futamokat töröltük a programból. Nem lesz Országúti kerékpárfutam, sem Mountainbike Mini Maraton, valamint a kerekesszékes futam is elmarad. A versenyszámokra befizetett nevezési díjadat öt munkanapon belül visszautaljuk az általad megadott számlaszámra" - írták levelükben a szervezők.

Közleményükben hozzátették: "a félmaratonra, illetve az egykörös versenyekre leadott nevezések természetesen az új időpontban is érvényesek".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.