galéria megtekintése

46 ezres Este: Obersovszkyban nem él a sportoló

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 06. számában
jelent meg.


Bednárik Imre
Népszabadság

A választások után öt nappal alig 46 ezer néző volt kíváncsi a köztévé hírháttér műsorára.

Drámaian csökken a köztévé Az Este című műsorának nézettsége, az egykor Pulitzer-emlékdíjas hírháttérműsor az elmúlt években elvesztette nézőinek jelentős részét, így jelentőségét is.

Az Este egyik nézettségi mélypontja április 11-én pénteken, öt nappal a parlamenti választások után következett be, amikor a köztévé számára legfontosabb kategóriában, a teljes népesség körében mindössze 45 840-en nézték meg a műsort. Ez az eredmény azért is tragikus, mert a választásokat megelőző és követő időszakban az átlagosnál is többen szokták figyelemmel kísérni a politikai műsorokat.

Aznap az M1 fél nyolcas híradója csaknem négyszázezres nézettséget ért el, az azt követő vetélkedő (Bízunk Benned!) és sorozatfilm (Párizsi mentősök) is 100–200 ezer közötti nézőt vonzott, Az Este innen esett 50 ezer alá.

 

Az Este hétfőnként még jól teljesít, főként azért, mert előtte adják a köztévé egyik legnézettebb műsorát, a Kékfényt. Április 14-én, hétfőn a Kékfény 346 ezres nézettséget produkált, az utána következő Az Estét pedig 182 ezren nézték. A hét többi napján Az Este nézettsége a teljes lakosság körében 65–100 ezer között hullámzott. Ezzel a teljesítménnyel pedig Az Este általában nem tud bekerülni a közszolgálati televíziók (M1, M2, Duna TV, Duna World) 20 legnézettebb műsora közé.

Obersovszky szereti a munkáját - a riporter a Hősök terére befutó Békemenetet közvetíti
Obersovszky szereti a munkáját - a riporter a Hősök terére befutó Békemenetet közvetíti
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Az Este 2002-ben indult, 2004-ben Pulitzer-emlékdíjat kapott, akkor Kardos Ernő volt a főszerkesztő, Krizsó Szilvia és Simon András a műsorvezető. A 2006-os választások előtt volt olyan hét, amikor a nézettsége adásonként elérte a 800 ezret. 2007-ben a műsor a teljes népesség körében stabilan 5–7 százalékos nézettséget ért el.

A Századvég Alapítvány kutatócsoportja 2007 októberében készített egy elemzést Az Estéről, s azt állapították meg, hogy a műsor szakmai és politikai értelemben is megfelelt a kiegyensúlyozott közszolgálati információközlés alapvető kritériumainak.

2011 elején, amikor a Marketing&Media portál a műsor esetleges megszüntetéséről írt cikket, akkor közöltek egy olyan nézettségi adatot, hogy 2011 január utolsó hetében Az Este 280 ezer nézőt vonzott a képernyők elé a teljes lakosság körében, ez a szám 2008 hasonló időszakában még közel 350 ezer volt.

Az Index 2011 nyarán hívta fel a figyelmet arra, hogy másfél év alatt Az Este elvesztette nézőinek negyedét. Egy nézői panasz miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság vizsgálatot indított a műsor politikai kiegyensúlyozatlansága miatt, s a Médiatanács végül elmarasztalta a Magyar Televíziót.

Régi felállás
Régi felállás
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A testület szerint Az Este nem teljesítette az átfogó és elfogulatlan tájékoztatás törvényi követelményét, mert 2010. június 14–20. között a kormányzati véleményhez képest eltérő álláspontot képviselő szereplők nem jelentek meg, ezért nem volt lehetőség egy adott téma több oldalról való megvitatására, az eltérő vélemények bemutatására. A Médiatanács ezért figyelmeztette a közszolgálati televíziót a jogsértő magatartás megszüntetésére és a jövőbeni jogsértésektől való tartózkodásra –állt a hatóság akkori közleményében.

Az Este presztízsét tovább rontotta, hogy a közmédia vezetése 2013 őszén Obersovszky Péterre, a Schmitt Pál-interjúval elhíresült riporterre cserélte le a korábbi műsorvezetőket, Szöllősi Györgyit a Híradóhoz, Gulyás Istvánt – az MTV leváltott hírigazgatóját – pedig a Ma Reggelhez helyezték át.

Emlékezetes, az elhíresült interjúban Obersovszky Péter a plágiumbotrányba keveredett Schmitt Pál köztársasági elnöknek a következő kérdést tette fel: „Elnök úr, azt világossá tette, hogy megvédi a hivatalát a politikai támadásoktól, és nem hajlandó engedni a politikai nyomásnak. Hogy önben még él a sportoló, most azt is bizonyítja, de azért önt emberként, mégpedig népszerű és meglehetősen sokak által szeretett emberként a becsületében is megbántották. Nem perel? Vagy ezt önnek mint elnöknek kötelessége elviselni?”

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.