Lecseréli az EMMI L. Simon hű emberét

Bár a minisztérium hivatalosan még nem erősítette meg, számos forrásból hallottuk, hogy jövőre a nemrég visszahívott ankarai nagykövet, Hóvári János fogja átvenni a tekintélyes ingatlanvagyonnal rendelkező állami cég, a Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. vezetését.
L. Simon László már az ősz elején bejelentette, hogy a vitatott ügyekben érintett Hornyák Tibor jövőre távozik a MANK éléről, hogy ismét az ő kabinetfőnökeként dolgozhasson. Furcsának tűnik az indoklás, mivel L. Simon már júliusban tudatta lapunkkal, hogy Hornyák ismét a kabinetfőnöke lesz, az Emberi Erőforrások Minisztériuma azonban még másfél hónappal későbbi kérdésünkre válaszolva sem tudott arról, hogy az ügyvezető emiatt távozni szándékozna a MANK-tól.

Nehezen érthető, miért lettek szeptember elejére az augusztusban még összeférhetőnek tűnő tisztségek összeférhetetlenek. Amikor Hornyák, L. Simon első államtitkársága alatt, először mondott le a MANK vezetéséről, L. Simon jelenlegi helyettes államtitkára, Sárváry István lett az utóda.

Az új vezető azonban már nem L. Simonhoz kötődik. Hóvári felesége, Csoóri-Bányai Réka, aki kulturális és oktatási ügyekért felelős szakdiplomataként dolgozott férje mellett az ankarai követségen, Csoóri Sándor költő nevelt lánya, az EMMI-t vezető Balog Zoltán miniszter pedig közismerten jó viszonyt ápol Csoóriékkal.

A távozó ügyvezető vitatott ügyeiről itt olvashatják összeállításunkat.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.