Lecsaptak a tiltakozókra, több száz rendőr van kint a Városligetben

Több száz rendőr szállta meg a Kertemnek helyet adó területet szerda kora reggel a Városligetben.

A Városliget Zrt. az ügyben közléeményt adott ki, amely szerint az illetékes jegyző hatósági eljárás keretében kezdeményezte a Hungexpo irodaházaknál található, a Liget projekt ellen tiltakozó aktivisták által elfoglalt terület átadását jogos használójának. „A terület vagyonkezelője a Városliget Zrt., amely több mint három hónappal ezelőtt adta át a bontási helyszínt a kivitelező cégnek, ám az illetéktelenül ott tartózkodó tiltakozók miatt ez idáig nem tudták megkezdeni a munkát. A terület kiürítését ma reggel indították el az illetékes hatóságok” – hangzik a közlemény.

Fotó: Spirk József / Népszabadság

Munkatársunk a helyszínen azt látta, hogya rendőrök sorfallal körülvették a régi Kertemnek és a Hungexpónak helyet adó területet, se ki, se be nem lehet menni. Mellettük több osztag készenlétis várakozik, 30-40 rendőrautó parkol a sétányon. Más ezekben a apillanatokban, 8 óra 15 perc körül nem történik, úgy tudni, hogy az illetékes jegyző egyenként állapítja meg, ki tartózkodik jogszerűen a helyszínen és ki nem.

A hatósági akció kezdetekor 20-30 ligetvédő volt bent a területen, akik a odaláncolták magukat a helyszínen lévő épülethez. Őket a rendőrök egyenként hozták ki, miután kibontották körülöttük a falat. „Az összes itt megjelenő rendőr azt választotta, hogy a történelem sötét oldalára kerüljön” – nyilatkozta egy mobiltelefonon bejelentkező aktivista a Rádió Q 99.5 csatorna online élő közvetítésében a rendőri intézkedésről. Azokat a ligetvédőket, akiket kihoztak, a kordonon és a rendőrsorfalon kívülre viszik, hogy ne mehessenek vissza.

Fotó: Spirk József / Népszabadság

Kilenc óra előtt az aktivisták többségét már kihozták, a rendőrök hangosbemondón szólítják fel a többieket az ellenállás feladására. Fél tíz körül állóháborúvá merevült a helyzet, két embert kellett leszedni a tetőről, ami végül sikerült is.

Fotó: Spirk József / Népszabadság

A ligetvédők a Facebook-oldaukon hívták fel a figyelmet a rendőrségi akcióra. „RIADÓ! Több száz rendőr a Városligetben, fel akarják számolni a Ligetvédők Táborát!!!” – írták.

A rendőrségi akció után nem sokkal megjelentek az első munkagépek  a helyszínen.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.