galéria megtekintése

Több százan tüntettek a megszállt Ökotársért

26 komment

NOL

Vesztegzár alá vonta a készenléti rendőrség a Norvég Civil Alap pályázatait kezelő Ökotárs Alapítvány és egy másik pályázatkezelő irodáját. A rendőrség hűtlen kezelés és zugbankolás gyanúja miatt tartott házkutatást az Ökotársnál, ahol estére több száz tüntető gyűlt össze.

Teljes támadást indítottak a hatóságok a Norvég Civil Alap hazai támogatásait kezelő civil szervezetek ellen hétfőn. Két pályázatkezelőnél is házkutatást tartottak, az Ökotárs Alapítvány és a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány irodáját is megszállták a Nemzeti Nyomozó Iroda egységei. Az Ökotárs irodája még kora este is vesztegzár alatt volt.

Móra a rendőri kíséretben
Móra a rendőri kíséretben
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Lapunk értesülései szerint 6 óra körül rendőri kísérettel távozott a helyszínről Móra Vera, az Ökotárs Alapítvány vezetője. Rendőrségi forrásaink szerint több helyszínen tartanak házkutatást, így Móra Vera lakásán is, ide kísérték el az igazgatót - állítólag a laptopjáért -, aki önként ment a rendőrökkel, kényszerintézkedés nem történt.

 

Ismeretlen tettes ellen

A hétfő este 6 óra után kiadott közleménye szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés bűntett, valamint jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen „egy alapítvány” pénzügyi tevékenységével összefüggésben. Azt is közölték, hogy hétfőn a nyomozóhatóság az eljárás keretében, több helyszínen házkutatást hajtott végre, amelyek során a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai iratokat, számítástechnikai adatokat foglaltak le. A nyomozásba igazságügyi szakértőt is bevonnak.

Ökotárs: Felháborító

Móra Veronika, az Ökotárs igazgatója hétfő este azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy iratokat, számítógépes adatokat és egy laptopot foglalt le a rendőrség az Ökotárs Alapítvány budapesti irodájában, más hatósági intézkedés nem történt. Móra Veronika elmondta: a dokumentumokon és számítógépes adatokon kívül az ő laptopját foglalták le, amely a cég tulajdonában van, de az ő kizárólagos használatában.

Mivel a laptop otthon volt, a lakására is kimentek a nyomozók. Elmondása szerint egy másik munkatárs lakására is kiment a rendőrség, olyan régebbi dokumentumok miatt, amelyeket helyhiány miatt tartottak az irodán kívül. Tájékoztatása szerint a rendőrség korábban is kért tőlük információkat írásban, és a kért iratokat el is küldték. Ha kérték volna, a kívánt dokumentumokat most is összegyűjtötték és beküldték volna. Emiatt felháborítónak és teljesen fölöslegesnek tartják az eljárást - tette hozzá.

Totális támadás

Az előzményekről az Index értesülései alapján számoltunk be. Reggel a készenléti rendőrség tucatnyi tagja szállta meg az Ökotárs irodáját, ahová csak az ott dolgozókat engedik be, de nekik is megtiltották a mobiltelefon-használatot. A hírek szerint az alapítvány könyvelőjéhez is kimentek a rendőrök, és az alapítvány több dolgozójának lakásában is házkutatást tartottak. Az ATV közlése szerint a Demokratikus Jogok Fejlesztésért Alapítványhoz is kiszálltak a rendőrök a délelőtt folyamán. Utóbbi szervezet szintén részt vett a pályázatok lebonyolításában.

A totális támadás hangulatáról sokat elmond, hogy az Ökotárs vezetője, Móra megdöbbentő körülmények közt értesült még hétfő reggel a nyomozók érkezéséről. Éppen telefonos interjút adott egy rádiónak, amikor is vonala megszakadt, és azon a nyomozók jelentkeztek be, hogy értesítsék a razziáról. A rendőrök délután hatkor még mindig az irodákban voltak.

Razzia a Demnetnél

Nem sokkal 12 előtt az NNI nyomozói a Norvég Civil Támogatási Alap egy másik lebonyolítójánál, a Demnetnél is megjelentek. Az Index értesülése szerint a nyomozók a számítógépeket bújták, mivel az otthon maradt munkatársakra rátelefonáltak a jelszavak miatt, végül a szervert és egy laptopot foglaltak le.

Több százan tüntettek

A razzia miatt több ellenzéki párt tiltakozását fejezte ki, civil szervezetek pedig este hat órára tüntetést hirdettek az Ökotárs Alapítvány irodájához. Tudósítónk jelentése szerint hat óra körül a helyszínen több száz tüntető gyűlt össze.

Falust fagyizással vádolta a HVG 

 A tömegben az Index tudósítója kiszúrta Falus Ferenc baloldali főpolgármester-jelöltet és az Együtt-jelölt Juhász Pétert is. Falus ugyanakkor nem a hvg.hu tudósítása szerint a tüntetésre ment, hanem éppen fagyizni volt az unokáival, és „nem értette”, minek van ennyi rendőr. Falus késő este ezt közleményben cáfolta, mondván, a tüntetésre ment, az unokák nem is voltak vele.

„Ma kora este ott voltam az Ökotárs Alapítvány irodája előtt. Tudatosan mentem oda, hogy kifejezzem a szolidaritásom és hogy elmondjam, ha főpolgármesternek választanak én a civil szervezeteket támogatni, nem zaklatni fogom" – hangzik a lapunkhoz is eljuttatott közlemény. A Facebook-oldalán Falus eközben gyomorforgatónak nevezte a „putyini módszereket” az alapítvány irodák megrohamozásáért. 

MSZP: Megfélemlítik a civil szférát

Az MSZP szerint sem jogi, sem eljárási indoka nem lehet annak, hogy a készenléti rendőrség tagjai szállják meg egy civil alapítvány irodáját. Bárándy Gergely, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának szocialista alelnöke hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy egy ilyen akcióval szerinte megfélemlítik a teljes civil szférát. Jogállamban még egy esetleges törvénysértés gyanúja sem indokolja a rendőrállami gyakorlatot idéző fellépést - fogalmazott a politikus. Az ellenzéki képviselő arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy ne „a putyini illiberális autokráciáról” vegyen példát. Bárándy kitért arra is: az akció a Norvég Civil Alap pályázatait kezelő Ökotárs Alapítványnál zajlott, ugyanakkor a kormányt támogató Civil Összefogás Fórumot még sosem érte ilyen vagy ehhez hasonló támadás.

DK: Mérföldkő

A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólította fel a kormányt, hogy hagyjon fel a félelemkeltéssel és a civil szféra elleni támadásokkal. Molnár Csaba, az ellenzéki párt ügyvezető alelnöke hétfői közleményében azt írta: a kormány civil szervezetek elleni támadása újabb mérföldkőhöz érkezett, mert amíg eddig csak NAV-ellenőrzésekkel és sajtónyilatkozatokkal helyeztek nyomást a civil szférára, mára azonban a félelmet keltő rendőri akcióktól sem vonakodnak már. A politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány készenléti rendőröket küld egy olyan civil szervezetre, amely komoly társadalmi munkát végez, és olyan problémákat próbál megoldani, amelyekre a kormány képtelen volt. A DK arra kíváncsi, hogy mi indokolta a készenléti rendőrség nagy létszámú jelenlétét.

Több helyszínen is tartották házkutatást
Több helyszínen is tartották házkutatást
Reviczky Zsolt / Népszabadság

LMP: Erőfitogtatás a kritikusoknak

Az LMP is tiltakozott az Ökotársnál tartott házkutatás ellen, amelyet a civilek megfélemlítésének tartanak. Felháborítónak nevezték, hogy a hatóságok az Ökotárs Alapítvány elleni eljárásban megfélemlítő módon lépnek fel. Az alapítvány elleni rajtaütések világossá teszik, hogy a hatalom számára az az elsődleges, hogy erőt mutathasson fel kritikusaival szemben, az igazság felderítése mellékes - írta az LMP, kiemelve: tiltakoznak az eljárás ellen, és követelik, hogy a hatóságok azonnal indokolják meg, miért és miért így volt szükség a civilek elleni támadásra.

A háború kezdete

Az Ökotársnál folytatott razzia újabb eleme a Norvég Civil Alapok pénzeinek megszerzésére irányuló kormányzati hadjáratnak. Áprilisban Lázár János kelt ki amiatt, hogy nem a kormány felügyeli az alap civil szervezeteknek juttatott támogatásait. A Miniszterelnökséget vezető miniszter érvei szerint ezek a pénzek közpénznek minősülnek, míg az azokat biztosító Norvégia szerint egyáltalán nem. A nyomást az alapokat kezelő Ökotárs Alapítvány folyamatos vegzálásával erősítette a kabinet, előbb ellenzéki (LMP-s) pártkötődések után kutatva, majd a működés törvénytelenségét állítva. Az alapítvány ellen a kormány Kehi-vizsgálatot kezdeményezett (az eljárás legitimitását az alapok nem közpénz volta erősen kétségessé teszi), utóbb pedig már sikkasztás miatt nyomoz a rendőrség (a feljelentést egy magánszemély tette, akiről azután véletlen kiderült, hogy a hatóságot fideszes e-mail címről kereste meg).

Az ügy miatt mindenesetre komoly diplomáciai vita alakult ki Magyarország és Norvégia között, amely annyira elfajult, hogy a skandináv ország Európa-ügyi minisztere, Vidar Helgesen felvetette, országa szankciók kiszabását fogja kérni Budapest ellen az Európai Uniótól. Oslo addig is 1,3 milliárd korona (mintegy 50 milliárd forint) kifizetését tartja vissza.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.