Eljárást indított a rendőrség a kormányplakát rongálói ellen

Vasárnap hajnalban a rendőrség hat embert - az Együtt ifjúsági szervezetének aktivistáit - állított elő a kormány menekültellenes propagandaplakátjának megrongálása miatt. Hivatalosan 50 ezer forintot nem meghaladó kárértékű szabálysértés miatt hallagatták ki őket és eljárást indítottak ellenük.

Mint megírtuk, szombaton elcsúfították a kormány menekültellenes propagandaplakátját. Emiatt a rendőrség kisollóval felfegyverkezve szállt ki helyszínelni, majd hat embert elő is állítottak. Az Index szerint vasárnap kora reggel még két fiatalt bent tartottak a zuglói kapitányságon, de azóta őket is elengedték.

A kár 30 ezer forintos, emiatt a rendőrség "tulajdon elleni szabálysértés elkövetése" miatt szabálysértési eljárást indított az aktivisták ellen. A police.hu-n olvasható közlemény szerint  egy 35 éves hajdúszoboszlói nő, egy 35 éves, egy 31 éves és egy 29 éves budapesti férfi, valamint egy 27 éves érsekcsanádi és egy 24 éves békéscsabai nő ellen indult eljárás. A rendőrség szerint a hat fő közül öten vallomást tettek, a szabálysértés elkövetését elismerték, egy ember viszont nem tett vallomást.

A plakátokat az Y-GEN Egyesület politikai aktivistái festették le, ők az Együtt ifjúsági szervezete. Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke kora reggel Facebookjára ki is posztolt párat a hajnali termésükből, és megerősítette az információnkat az aktivistáik előállításáról. Később azt közölte, kiállnak aktivistáik mellett és minden jogi segítséget megadnak nekik.

"Sajnálom, hogy a kollégáimat előállították. Természetesen az Együtt minden jogi és politikai támogatást megad a barátainak" - mondta Szigetvári Viktor, hozzátéve, fontosnak tartják kifejezni azt az "elemi felháborodást", amit a bevándorlók ellen, a magyar adófizetők pénzéből indított plakátkampány miatt éreznek.

Az ellenzéki politikus szerint a kormány ebben az ügyben "hergel", valójában nem hajlandó érdemben foglalkozni a bevándorlókkal. "Orbán Viktort nem a migráció és a bevándorlók érdeklik, hanem a Fidesz csökkenő népszerűsége" - értékelte az Együtt elnöke.

Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője viszont azt mondta, hogy pártja feljelentést tesz a plakátok megrongálása kapcsán bűncselekményre felbujtás miatt.

Kisollóval helyszíneltek a rendőrök
Veres Viktor / Népszabadság

Az egyik előállított aktivista az Indexnek elmondta, fél egy körül estek neki a plakátokatnak, majd miután már végeztek és sétáltak volna hazafelé, vették észre, hogy rendőrök követik őket. A járőrök igazoltatták az Együtt aktivistáit, és rájuk ijesztettek azzal, hogy be is fogják vinni őket, azonban erre mégsem került sor. A fiatalok sétáltak tovább, majd már a Városligetben, egy padnál érte utól őket a rendőrautó, hogy "bocs, mégis be kell vinnünk titeket".

Ön szerint feladatuk a rendőröknek, hogy megrongált kormányplakátnál helyszíneljenek?
 
Igen
 
Nem
Szavazok
 

A kihallgatás során az egyik aktivista elmondása szerint a rendőrök először megpróbálták bűncselekménynek beállítani a plakátrongálást, majd csak miután ez ellen határozottan tiltakoztak, kezdték el azt – helyesen – szabálysértésnek nevezni.
A rendőrségi jegyzőkönyvekből meglepetésükre az is kiderült, azért bukhattak le, mert a rendőrség operatívan figyelteti a városban a nemzeti konzultációs plakátokat.

Az előállított aktivisták a rendőröknek elmondták, előre kitervelt politikai akciót hajtottak végre, és még egyszer megtennék.

Miután az Együtt jelezte, hogy közérdekű adatigénylést nyújtott be a bevándorlásról szóló nemzeti konzultációs óriásplakátok őrzésére vonatkozóan, vasárnap a rendőrség is reagált az esetre. Közölték, alaptörvényben rögzített feladatuk a közrend és a közbiztonság megőrzése, és hozzátették, hogy sem az Együtt közérdekű adatigénylése, sem feljelentés nem érkezett az ORFK-hoz.

 

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.