Lecsap az adóhatóság a betelefonálós műsorokra

Szerencsejáték szervezésnek minősül, ezért engedély kell az úgynevezett betelefonálós tv-műsorok készítéséhez és sugárzásához – immár nemcsak a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV), hanem több bírósági ítélet szerint is. Azonban a kereskedelmi televíziók döntő többsége nem kérte meg az elhoz szükséges adóhatósági engedélyt.

Az úgynevezett „betelefonálós” műsorok esetében a „szerencsés néző” az emelt díjas hívással megfizette a tétet, ez után nyereményben részesült, aminek az elnyerése túlnyomórészt a véletlentől függött. Így a játék szerencsejátéknak minősült. Mivel e játékok szervezői (az adott műsorok készítői, producerei) nem kértek és így nem is kaphattak engedélyt erre a tevékenységre, az adóhatóság az országos és helyi vételkörzetű tévécsatornákat fenntartó vállalkozásokat 500 ezer forinttól 8 millió forintig terjedő bírság megfizetésére kötelezte.

Ezekben az ügyekben már a NAV elődszervezete is vizsgálódott. Az engedély nélküli szerencsejáték-szervezésért kiszabott bírságokat kiszabott határozatokat azonban, miként a múltban, úgy már a NAV felállítása óta is, az érintettek rendre megtámadták a bíróságon. A NAV keddi közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a bíróságok eddig minden esetben helyben hagyták a hatóság döntését. Hozzátették, a kereskedelmi televíziók  betelefonálós műsorainak ellenőrzését a hatóság a jövőben is visszatérően elvégzi majd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.