galéria megtekintése

Le van égve az MSZP

35 komment


Kálmán T. Attila

Kétmilliárd forintos hiteltartozásuk negyedét lefaragták a szocialisták, de még nem lélegezhetnek fel. Háromszázmillióval tartoznak a beszállítóknak.

Összesen 300 millió forint körüli összeggel tartozik három beszállítónak az MSZP. A tartozások nem újak: két tétel a 2014-es kampányok óta kiegyenlítetlen, egy pedig már 2010 óta fennáll. Ezek mellett másfél milliárd forintnyi hiteltartozást is nyögnek a szocialisták, amelyek kamatai miatt nem tudták eddig kifizetni a beszállítókat. A párt pénzügyei-re rálátó MSZP-sek viszont derűlátóbbak, mint egy-két éve: szerintük a hiteltartozás már idén lényegesen csökkenthető, így a beszállítókat is kifizethetik részletekben 2017-ben.

A párt 800 millió forintot remél volt székházáért a Jókai utcában
A párt 800 millió forintot remél volt székházáért a Jókai utcában
Mediaworks

Az elbukott 2010-es választás óta hallani, hogy nehéz anyagi helyzetbe sodródtak a szocialisták: a vereség után 432 millióval csökkent a központi költségvetésből nekik járó összeg, így a korábban felvett hitelek miatt meg kellett húzniuk a derékszíjat. A pártnak háromféle hitele van, amelyek az MSZP pénzügyileg legrosszabb időszakában, 2014-ben együttesen közel 2 milliárd forintot tettek ki, ezt sikerült mára másfél milliárdra lefaragni. A legnagyobb tétel a Jókai utcai volt MSZP-székházra felvett svájci frank alapú devizahitel, ezentúl 2010 előtt vettek fel hitelt a Magyar Fejlesztési Banktól, és van még a pártnak egy napi likviditást biztosító hitelkerete is.

 

A pénzügyi gödörből az segítheti ki a középpárttá zsugorodott ­MSZP-t, ha sikerül végre pénzre váltania a párthoz képest túlméretezetté vált Jókai utcai irodát, ahonnan már tavaly kiköltöztek a szocia­listák. Még februárban írtuk meg, hogy a Geoholding és a Móra Könyvkiadó vásárolja meg a székházat – 800 millió forint körüli összegért –, ám a tranzakció azóta sem történt meg. Úgy tudjuk, ennek nem az az oka, hogy a vevő elállt volna az üzlettől, más jellegű akadályok merültek fel. Ezzel együtt az MSZP-ben úgy gondolják, még idén nyélbe üthetik az üzletet.

„Indokolatlan luxus lenne ülni a több százmilliós ingatlanvagyonon” – magyarázta egy MSZP-s politikus, utalva ezzel arra is, miért adogatják el a szocialisták pártirodáikat. Ezért nem is „eladásról”, hanem „racionalizálásról” beszélnek a pártban. Egy MSZP-s országgyűlési képviselő szavaival nincs másról szó, mint hogy „az MSZP belekarcsúsodik” a középpárti szerepbe: kisebb párt, kevesebb saját ingatlan. Mint nemrégiben megírtuk, a pártnak alighanem már kevesebb tagja van, mint a szervezetépítést nagy erővel végző Jobbiknak, illetve Gyurcsány Ferenc DK-ja tavaly már több tagdíjat könyvelhetett el, mint a volt miniszterelnök volt pártja.

„Minden választókerületben jelen vagyunk vagy saját tulajdonú irodával, vagy bérleménnyel” – mondta Nyakó István, az MSZP sajtófőnöke, utalva ezzel arra, hogy nem adnak fel hadállásokat. Azonban ahol több irodájuk volt vagy indokolatlannak találták az irodák saját tulajdonban tartását, ott eladta a párt az ingatlanokat. A szocialisták az elmúlt években csak Budapesten az irodák ötödén adtak túl, a Jókai utcából a kiköltözés után nem is tudtak mást megadni a párt székhelyének, mint az MSZP VII. kerületi irodáját. Emellett a júniusi tisztújító kongresszus után szembesültek azzal is, hogy az újonnan megválasztott elnök, Molnár Gyula nem tagja a frakciónak, ezért nehézkes lenne az átmenetileg pártirodaként működő Képviselői Irodaházban megtartani az elnökségi üléseket, ahová nincs állandó belépője az elnöknek.

A szocialisták egyébként sem szeretnek „Kövér László házában” dolgozni: magánbeszélgetésekben gyakran felhozzák, nem biztosak benne, hogy a négyszemközti beszélgetéseket tényleg csak ők hallják-e, és mivel a vendégeket regisztrálni kell az irodaházban, ezért aki nem akar nyilvános kapcsolatot az MSZP-vel, az inkább külső helyszínen találkozik a szocialistákkal.

Az előző pártelnök, Tóbiás József tavaly még arról beszélt, egy Horn-centert szeretne, ami nemcsak pártszékház, hanem „agóra” is lenne, de mára visszavettek a pártban a vágyvezérelt gondolkodásból: a számlák átnézése után elkezdtek olyan belvárosi irodaházat keresni, amelyet kibérelhetnének központi pártirodának – akárcsak a többi baloldali ellenzéki párt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.