Ez a kínos dolog rendszeresen felmerült köztük – árulta el az egykori sportoló –, de nem nagyon tudtak mit kezdeni vele. Úgy vélték, a molesztálás a torna része, és bár érezték, hogy ez nincs rendben, nem szóltak senkinek. A maguk módján próbáltak persze védekezni, és igyekezték elkerülni az edző érintését például azzal, hogy egy-egy ugrás után nem álltak be szabályosan – mell, fenék ki, has be –, hanem a leérkezés után gyorsan eliszkoltak. Úgy gondolták, ha megfelelnek a protokollnak, szinte felkínálnák a testüket, így szándékosan szabotáltak, remélve, hogy megússzák a fogdosást.
A nem túl népes csapat tagjaival az egyesületnél egyébként ketten foglalkoztak, egy nő és egy férfi. Az egykori tornász úgy gondolja, nehezen képzelhető el, hogy az asszony ne érzékelt volna semmit társa különös viselkedéséből. Akinek fiatal felesége és pár éves kislánya volt, ezért a gyerekek meg is fogalmazták magukban a kérdést: mit akar tőlük az edző, aki látszólag boldog családi életet él. A pedofíliáról nem hallottak persze, de azt összerakták magukban, hogy az emberrel valami baj van. A férfi különben később eltűnt a szakmából, és nem kizárt, hogy ennek oka a tanítványaihoz fűződő fura – aligha vitathatóan beteges – viszonya lehetett.
Forrásunk szerencsésnek tartja magát, hogy a tapogatáson kívül semmi más nem történt, de az emlékei máig kísértenek. Hosszú idő után néhány éve találkozott egy lánnyal, akivel együtt sportoltak, és roppant kínos helyzetben érezte magát. Nem mert azonban előhozakodni semmivel, bár szerette volna hallani, hogy a csapattársa felnőtt fejjel hogyan értékeli a történteket. Maga egyébként akkoriban azt a magyarázatot találta, hogy az edző tapintás útján bizonyára csupán azt vizsgálgatta, mikor lesz belőlük szép, kifejlett nagylány. Miközben tudta, hogy nyilvánvalóan nem erről volt szó.
Arra a kérdésünkre, hogy a szüleinek miért nem beszélt minderről, a volt tornász elmondta: ők egyszerű munkásemberek voltak, akik szerinte nemigen értették volna, miért panaszkodik, hiszen melósok kölykeként került kivételezett helyzetbe, akkori sztárok – aktív élvonalbeli labdarúgók – gyerekeivel sportolhatott együtt. Azt nem tudja, hogy a társai hallgatásának mi lehet a magyarázata, de úgy gondolja, hogy mindenki szégyellte az ügyet szóba hozni. Miközben a volt tornász maga is tapasztalhatta: a lányok molesztálása korántsem lehetett általános gyakorlat.
Pályafutása során dolgozott más edzőkkel, és akadt köztük több olyan, aki kínosan ügyelt rá, hogy alig érjen a tanítványaihoz. Meg is lepődött, amikor a gyakorlatok során egy másik mester legfeljebb a hasánál vagy a hátánál támasztotta meg a testét, és a keze soha nem csúszott el sem fel-, sem lefelé. Akkor már nagykamasz volt, és talán szóvá is tette volna, ha valaki fogdossa. De azért nem esküdne meg rá, hogy ezt tényleg meg is teszi, mert a sportolónak – már ha vinni akarta valamire – nem sok szava volt.
