galéria megtekintése

„Le a náci állammal!” – Vonultak az antifák

19 komment

Czene Gábor

Mindent elkövetett a rendőrség, hogy szétválassza a nácikat és az antifasiszta tüntetőket. A vártnál jóval könnyebben sikerült. Kiderült, hogy betiltották a „kitörés napjára” emlékező szélsőjobboldali köztéri rendezvényeket.

Az úgynevezett kitörés – más néven: becsület – napja a szélsőjobboldal ünnepe. Ilyenkor hungarista, újnyilas, neonáci és hasonszőrű szervezetek emlékeznek arra, hogy 1945. február 11-én német és magyar csapatok megpróbáltak kitörni a szovjet ostromgyűrűbe zárt budai Várból. Az évforduló idén a hét közepére esik: a várhatóan legnagyobb szélsőjobbos seregszemlét jövő szombatra szervezik, de már erre a hétvégére is jutottak rendezvények.

Reviczky Zsolt / Népszabadság

Budapesti antifasiszta fiatalok is készültek. Szombaton kora délután a Ferenciek terénél volt a találkozó, a tüntetők onnan indultak a Keleti pályaudvarhoz, ahol a hírek szerint a nácik gyülekeztek.

Az antifasiszták nyilvánosan nem hirdették meg a demonstrációt, a szervezés belső internetes fórumokon zajlott. Dobokkal felszerelt osztrákok is érkeztek. A mintegy hetven főből álló, zászlókat lobogtató és rigmusokat skandáló menet nem kis feltűnést keltve vonult a Kossuth Lajos utcán és a Rákóczi úton át.

 

Az Astoriánál megálltak a Polgári Mulató nevű helynél. Odabent ugyanis éppen egy szélsőjobboldali történész tartott előadást a Budapest ostromával kapcsolatos „tényekről és hazugságokról". Az esemény – amennyire kívülről meg lehet ítélni – nem váltott ki túlzott érdeklődést, csak egy kisebb társaságot láttunk bemenni.

Reviczky Zsolt / Népszabadság

Az antifasiszták egy kordonnal és rendőrökkel körbevett területen várakoztak. Kifeszítettek egy nagy transzparenst: „A fasizmus háborút és nyomort jelent". Egy másikon ez a felirat állt: „Le a náci állammal!".

A rendőrök többeket figyelmeztettek, hogy ne takarják el az arcukat. Az összetűzés leghalványabb lehetőségét is kizárandó a rendőrök még azt sem engedték, hogy az antifasiszták elhaladjanak az ominózus klub előtt. A tüntetők kerülő úton mentek tovább.

A Keleti pályaudvarnál felsorakoztak a kijárattal szemben, de a nácik nem gyűltek össze velük szemben: csak elvétve lehetett látni néhányukat. Amikor feltűntek, az antifasiszták is felélénkültek. Szalonképesnek kevéssé nevezhető jelzők röpködtek. Némelyik kopasz visszamutogatott, amire jött válaszul a kórus: „Mocskos nácik!".

Reviczky Zsolt / Népszabadság

Közben befutott a hír, hogy a szélsőjobbos szervezők honlapjának közlése szerint a „közterületen vagy a rendezvényhez méltó magánterületen megemlékezésre tett próbálkozásainkat nyíltan vagy titkosszolgálati módszerekkel lehetetlenné tették", a „tiltó határozatokból albumnyi gyűlt össze". A szónokok és a szervezők végül egy Soroksári úton lévő klubba invitálták az érdeklődőket.

Az antifasiszta demonstráció résztvevői elégedettnek tűntek. „A lehetőségekhez képest elértük célunkat" – mondta egyikük.

Vasárnap délelőtt tíz órakor, a Szabadság téren is lesz antifasiszta tüntetés. A Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete, a Tolerancia Csoport, a Demokratikus Polgári Ellenzék nevű szerveződés és az Antifasiszta Hálózat az ellen tiltakozik, hogy a téren lévő református templomban ifjabb Hegedűs Loránt lelkész megemlékező istentiszteletet tart Horthy Miklós halálának évfordulója alkalmából.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.