LB-'felmentés' Fót volt polgármesterének

A Legfelső Bíróság hatályon kívül helyezte Fót volt fideszes polgármestere ellen az e tisztsége megszüntetéséről szóló döntést, mivel az ellene hozott vádakat megalapozatlannak találta.

A keddi ítélethirdetés után Szotyori Judit, a volt polgármester ügyvédje elmondta, Szent-Iványi Géza harmadik ciklusát töltötte a város élén, amikor a képviselő-testület, sorozatos törvénysértésre hivatkozva fegyelmi eljárások sorát indította ellene. Egyben bírósági keresetet is benyújtott ellene tisztségének megszűntetésére.

A bíróság elsőfokú ítéletében a vádpontokban a képviselőknek adott igazat, a fellebbezés során a másodfokú bíróság is elmarasztalta, ezért a polgármesternek 2008 októberében távoznia kellett posztjáról. Ám a döntés ellen felülvizsgálati kérelemmel a Legfelső Bírósághoz fordult, melynek mérlegelése szerint az ellene felhozott vádak megalapozatlanok. Vagyis az első- és a másodfokú bíróság döntését megváltoztatta, azokat hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította. E szerint a volt polgármester a város élén sem anyagi, sem erkölcsi kárt nem okozott a településnek. Az ítélet ellen további jogorvoslatnak nincs helye.

Az előzményekről szólva a jogász elmondta: a csaknem másfél évvel ezelőtti helyzetre tekintettel Fóton időközi választást írtak ki a megüresedett polgármesteri hely betöltésére. Ennek eredményeként Mádly Zsolt, a Fidesz-KDNP jelöltje nyert. Csakhogy hamarosan az elődjéhez hasonló vádakkal a testület őt is megtámadta, hivatalából felfüggesztették és jelenleg két alpolgármester irányítja a várost.

Szent-Iványi Géza az MTI kérdésére elmondta: fontolgatja, hogy az őszi polgármesteri választáson ismét indul a poszt elnyerésére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.