galéria megtekintése

Lázárt simán meghazudtolta a rendőrség, nem is létezik a jelentés

16 komment


Fekete Gy. Attila

Nem létezik olyan rendőri jelentés, amelyre hivatkozva Lázár János a csütörtöki Kormányinfón azt mondta, a migránsok betörték az ablakokat, ezért a lányoknak abba kellett hagyni az edzést a körmendi rendészeti szakközépiskolában – erősítették meg lapunknak egybehangzó rendőrségi és belügyi források.

Lázár János a csütörtöki Kormányinfón tényként beszélt arról, hogy a szakközépiskola tornacsarnokában kézilabdázó lányokat „molesztálták, illetve zaklatták az ott elhelyezett bevándorlók, ezt ez ügyeletes tiszt figyelmeztetésére sem hagyták abba”, és azt is, hogy a migránsok betörték az ablakot, ezért a lányoknak abba kellett hagyniuk az edzést.

Kovács Zoltán és Lázár János csütörtökön a Kormányinfón. Most már óvatosabban fogalmaznak
Kovács Zoltán és Lázár János csütörtökön a Kormányinfón. Most már óvatosabban fogalmaznak
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Közel egy időben a kormányinfóval sajtótájékoztatót tartott Vas megye főkapitánya, aki viszont az elejétől a végéig cáfolta az elsőként az atv.hu portálon megjelent hírt. Migránsok nem zaklattak sportoló lányokat Körmenden. Rendőrségi körökben úgy tartják, nem véletlenül jelent meg épp az Atv.hu-n a botrányt keltő írás. Olyasvalaki informálhatta a portált, akit régi kapcsolat fűz a Hit Gyülekezetéhez, ám jó kapcsolatokat ápol a kézis lányok védelmében tüntetést szervező Jobbikkal is.

 

Hiába cáfolta azonban a főkapitány az atv.hu-t és a Miniszterelnökséget vezető minisztert, abban sem lehetünk még biztosak, hogy neki van igaza. Eddig nem talált a rendőrség olyan szemtanút, aki látta volna, hogy a migránsok törték be a sportcsarnok ablakát. Ebből persze nem következik, hogy senki nem látott semmit. Csakhogy az ellenkezője sem, azaz, hogy bárki is látta volna, hogy a migránsok tették. Információink szerint a sajtóban megszólaltatottak közül néhányan, akik „hallották”, hogy mi történt, „ismerősük látta, hogy mi történt”, nem ugyanazt állították a rendőrségen, mint a velük készült interjúkban.

Lázár rendőrségi meghazudtolása után már lényegesen óvatosabban fogalmazott Kovács Zoltán kormányszóvivő pénteken a belügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatón. Eszerint Lázár „az akkor rendelkezésére álló információink alapján mondta, amit mondott”, azonban a vizsgálat még tart, a rendőrség szabálysértési eljárás keretében megpróbálja tisztázni, hogy mi történt valójában.

A vizsgálat tényéből egy következtetést levonhatunk: nem azért tört be a csarnok ablaka, mert a szél csapta. Valaki valamikor betörte. Kérdés, vajon tudja-e már a rendőrség, hogy ki volt az. Ha igen, miért nem nevezi meg? Ám, ha nem tudja, mire alapozza a főkapitány azt az állítását, hogy nem a migránsok voltak?

Csak az a biztos, hogy nem a szél volt
Csak az a biztos, hogy nem a szél volt
police.hu

A minden oldalon elkapkodott és a jelek szerint ellenőrizetlen információkon alapuló kommunikációnak egy haszna azonban máris van, kiderült ugyanis, hogy Körmenden nem hajtották végre a belügyminiszter tavaly őszi utasítását, miszerint minden menekülttábort és befogadóállomást be kell kamerázni, hogy bármiféle rendzavarás esetén a hatóságok könnyen-gyorsan tisztázhassák a felelősség kérdését.

Pintér Sándor tavaly ősszel, a röszkei „kitörés” után hozta meg a fenti döntését. Körmenden azonban még csak most készülnek kiépíteni ezt a kamerarendszert a Belügyminisztériumtól a telepítésre és az üzemeltetésre kapott 24 millió forintból. A tábort kiépítő Katasztrófavédelem ugyanis nem telepített, az állomást üzemeltető Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal helyi illetékesei pedig nem hiányolták a kamerákat, amelyek felvételei (ha lennének) most megnyugtatóan tisztázhatnák, hogy mi történt, történt-e egyáltalán bármi is Körmenden.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.