Lázár Szijjártóvá vált, vagy végtelenül cinikus

Januárban megkezdődnek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval - jelentette ki Lázár János pénteki sajtótájékoztatóján a Fidesz-KDNP rendkívüli frakcióülése után.

A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, eddig ismerkedés, bemutatkozás zajlott a nemzetközi szervezetekkel, nem pedig hivatalos tárgyalás. Az, hogy az előbbi jól sikerült vagy rosszul, egy más kérdés - fűzte hozzá.

"Hogy valaki karácsonyra hazautazik, és a Jézuskát máshol várja, nem Budapesten, azt meg tudom érteni" - fogalmazott, megjegyezve: van egy praktikus szempont azzal kapcsolatban, hogy a következő hónapokban várhatóan fokozódik majd a tárgyalások intenzitása, ez pedig az, hogy Magyarország jelentős pénzzel tartozik az IMF-nek. "Gondolom, hogy akinek a pénze kell, megteszi a szükséges lépéseket ennek érdekében. (...) Így aztán bennem semmiféle kétség nincs, hogy vissza fognak térni a pénzük behajtása érdekében" - mondta.

Kitért arra is, hogy a rendkívüli frakcióülést nem az IMF-fel kapcsolatos hírek miatt hívták össze, hanem "az elmúlt 48 órában" született javaslatok miatt, így például a jegybanktörvénnyel és a házszabály-módosítási indítvánnyal összefüggésben.

Lázár János közölte azt is, hogy továbbra is december 19-én, hétfőn tervezik a parlamenti zárószavazást a jövő évi költségvetési törvényjavaslatról.

Olli Rehn uniós pénzügyi biztos szóvivője az MTI-vel péntek délután azt közölte, hogy megszakadt Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap, illetve az Európai Bizottság közötti tárgyalás az elővigyázatossági hitelről; a delegáció hazautazott Budapestről. Amadeu Altafaj Tardio közlése szerint a tárgyalás megszakítása összefüggésben van a magyar jegybankot érintő törvényjavaslattal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.