Lázár visszafizeti titkos útjainak költségtérítését

A Miniszterelnökség vezetője gunyoros közleményben válaszolt a titkos útjait feszegető újságírónak, de részleteket csak a bíróságnak hajlandó elárulni.

Lázár János lemond a törvényben biztosított utazási költségtérítésekről, és – hogy örömet szerezzen a titkos útjairól cikkező újságírónak – visszafizeti az utak során felhasznált kétmillió forintot az államkasszának. Erről szerdai, sajátos stílusú közleményében számolt be a Miniszterelnökség vezetője.

Ahogy arról már beszámoltunk, az Origo még tavaly decemberben kérte ki a Miniszterelnökségtől a vezető tisztviselők 2012–2013 közötti utazásainak adatait. A megkapott összesítésből kitűnt Lázár János több utazása is, mivel több esetben is jóval nagyobb volt a szállásköltség, mint más vezetők kiküldetéseinél. Egy háromnapos (tehát feltehetően csak két éjszakát jelentő) angliai utazásánál például 920 ezer forint, egy kétnapos olaszországi útjánál 582 ezer, egy szintén kétnapos svájci kiküldetésnél pedig 469 ezer forint volt feltüntetve szállásra fordított kiadásként. Ez messze meghaladja a többi vezető költségeit; Szijjártó Péter külgazdasági államtitkár egyik útján ugyan szintén közel félmillió forintba került a szállás, de az egy hatnapos látogatás volt az Egyesült Államokban – tudósított korábban az Origo. Ezt követően a hírportál e látogatások céljáról, részleteiről is érdeklődött a Miniszterelnökségnél, amire azt a választ kapták, hogy Lázár János "mindig delegációval utazott és 4-5 csillagos szállodákban szállt meg a delegációval együtt", a szállásköltség pedig megoszlott a küldöttségek tagjai között.

Az Origo ennyivel nem érte be, és pert indított. A bíróságon a Miniszterelnökség képviselője "nemzetbiztonsági okokkal" magyarázta, miért nem adják ki az utakkal kapcsolatos összes információt (a delegációknak ugyanis titkosszolgálati munkatársak is tagjai lehettek). Végül a perben annyi kiderült, hogy tavaly márciusban Lázár Svájcban "egy német állampolgárral tárgyalt a magyar–német, valamint a magyar–orosz kapcsolatokról", majd júliusban Olaszországban "a Svájcba illegálisan vitt magyar pénzeszközökkel kapcsolatban folytatott tárgyalást, a tárgyalópartner által megjelölt szállodában". A 2012. novemberi angliai útját viszont továbbra is titkolózás övezi, szintén nemzetbiztonsági okokból. (A Miniszterelnökség a válaszokat azzal hárította el, hogy az államtitkár a külföldi hírszerzést végző Információs Hivatalt felügyelő államtitkárként vett részt az utazásokon. A harmadik utazással kapcsolatban a bíró azért is nem döntött, mert arról a kiküldetésről "létezik egy minősített irat". Ezzel kapcsolatban először a bíróságnak kell döntenie, hogy a milyen körülmények között ismerheti meg annak tartalmát a bíró.)

A hírportál által indított per még folyamatban van, vélhetően az ítéletnek igyekezett elébe vágni Lázár szerdai közleményével. Ebben azt állítja, hogy az elmúlt két évben a legkevesebbet utazó kormánytagok közé tartozott. "Ezzel együtt is megtiszteltetésnek tekintem azt a figyelmet, amelyben a média egyes szereplői – most nem részletezendő okból, esetleg megbízásból – részesítenek". Lázár a burkolt vádaskodás után azzal folytatja: örül, hogy a független magyar bíróságok fontosnak tartják, hogy megismerjék utazási szokásait, és készséggel áll utazási szokásai részleteivel is a bíróságok rendelkezésére.

"Nagyra becsülve az origo.hu hírportál elfogulatlan, objektív és korrekt tájékoztatását, értékelve az átláthatóság és a magyar költségvetés védelme érdekében végzett munkájukat úgy döntöttem, hogy lemondok a számomra törvényben biztosított utazási költségtérítésekről" – közölte Lázár János, majd  titkos útjait feszegető újságírónak is tett egy "gesztust", mondván "mindenképpen szeretnék Pethő Andrásnak, az origo.hu újságírójának legalább a mai napon egy kis élvezetet szerezni, ezért a megnevezett utak során felhasznált kétmillió forintot rögvest az állami költségvetés rendelkezésére bocsátom".

Arra nem tér ki közleményében a Miniszterelnökség vezetője, hogy pontosan kivel miről tárgyalt a korábban eltitkolt svájci, olaszországi és angliai útjain, ahogy arról sem, hogy miért volt szüksége drágább szállásra, mint a Miniszterelnökség többi vezetőjének.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.