Lázár szerint Brüsszel háborúval fenyegette meg Magyarországot

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a hagyományos csütörtöki sajtótájékoztatóján vezetője szerint Elzbieta Bienkowska belső piaci szabályozásért felelős uniós biztos egy interjúban megfenyegette Magyarországot, ami példa nélküli dolog. A magyar–szerb határon heteken belül elkezdik építeni a kerítést.
Heteken belül meg kell kezdődnie az ideiglenes határzár létesítésének a szerb-magyar határon - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A tárcavezető azt mondta, Orbán Viktor miniszterelnök az előző napi kormányülésen világossá tette, hogy az ideiglenes határzár megvalósításának minél hamarabb meg kell történnie. A kormány nem tud 4-5 hónapot várni - jelentette ki Lázár, megismételve, hogy a kivitelezést állami érdekkörben akarják tartani, a költségeket pedig 5-10 milliárd forint közé tette, emlékeztetve, hogy 6,5 milliárd forint már rendelkezésre áll. Jelezte, hogy a határzár nyomvonalát a Belügyminisztériumban már meghatározták.

Lázár közölte azt is, hogy eddig körülbelül egymillióan küldték vissza a bevándorlásról szóló - július 15-ig meghosszabbított - nemzeti konzultáció kérdőívét, és 800 ezer ív kiértékelése után továbbra is az látszik, hogy a válaszolók döntő többsége határozottan elutasítja az illegális bevándorlást. A Miniszterelnökség vezetője elmondta továbbá, hogy a kormány vizsgálja azokat a híreket, amelyek szerint embercsempészek által szervezett útvonalakon érkeznek az illegális bevándorlók. A szerdai magyar-szerb kormányüléssel kapcsolatban a miniszter hangsúlyozta: Magyarországnak kiemelt jelentőségű az együttműködés Szerbiával, amelynek európai uniós integrációját Budapest elkötelezetten támogatja. A határzárral kapcsolatban megerősítette Orbán Viktor előző napi szavait, vagyis hogy a magyar lépés nem irányul senki ellen, csak „szeretnénk megvédeni" Magyarország határait.

Lázár a sajtótájékoztatón európai uniós ügyekre is kitért. A belső piaci szabályozásért felelős uniós biztos egy interjújára hivatkozva a politikus azt mondta: Elzbieta Bienkowska megfenyegette a magyar kormányt, a magyar törvényhozást és egész Magyarországot, ami példa nélküli. Az EU-biztos „fenyegetéssel felérő üzenete" szerint a magyar kormánynak „háborúra" kell számítania az Európai Bizottsággal, ha a korábban leosztott jogokat elveszi a külföldi cégektől, és patrióta gazdaságpolitikát folytatva igazságosabban akarja elosztani a gazdasági jogokat - fejtette ki a miniszter. A magyar kormány tisztázni szeretné az Európai Bizottsággal, hogy ez a brüsszeli testület álláspontja vagy a biztosé - közölte, hozzáfűzve: a belső piaci EU-biztos a Spar élelmiszer-üzletlánc, a nagy gyógyszerkereskedő hálózatok és a Philip Morris dohányipari vállalat érdekében emelt szót. Utóbbival kapcsolatban Lázár János hozzátette, nem volt még példa arra, hogy egy uniós biztos nyíltan egy dohánycég és a dohányzás mellett kampányolt volna.

A tárcavezető beszélt a paksi atomerőmű-fejlesztésről is, amellyel kapcsolatban tudatta: májusban a magyar kormány maga kezdett versenyjogi eljárást, azt kérve az Európai Bizottságtól, hogy döntse el, a paksi kapacitásfenntartásban a kabinet betartja-e a tiltott állami támogatással kapcsolatos szabályozást. Azt kérte, hogy a brüsszeli testület a tények és a számok alapján hozza meg döntését.

Közölte egyúttal, hogy a jövő héten Sonkodi Balázs, a Miniszterelnökség stratégiai ügyekért felelős államtitkára és Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos Brüsszelben tájékoztatja a versenyjogi főigazgatóságot, majd az Egyesült Államokban hivatalos tájékoztatást nyújtanak az amerikai kormánynak is

A sajtótájékoztatón Lázár beszélt arról is, hogy a következő időszakban semmilyen gépjárműbeszerzés nem lesz az államapparátusban. A miniszter jelezte, hogy áttekintették a gépjárművek helyzetét és szükségtelennek tartották a 6 milliárd forintos beszerzést. A tárcavezető a parlament költségvetési bizottságának javaslatára reagálva azt is közölte: az új közbeszerzési törvény az új uniós irányelvek szerint készült, a hazai jogszabálynak szűk a mozgástere, így a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak (MTVA) sem lesz lehetősége, hogy november 1-je után kivételes elbánásban részesüljön.

A miniszter arról is beszámolt, hogy a kormány kifejezetten üdvözli a Kúria tényleges életfogytiglanról szóló jogegységi döntését.

Bejelentése szerint a kormány döntött a Liget-projekt első szakaszáról. Ötletpályázatot írnak ki a Városliget közparkfunkciójának helyreállítása érdekében, továbbá számos épületet felújítanak, és újak is épülnek. Lázár az épületrekonstrukciók között említette a Szépművészeti Múzeum megújítását, és jelezte, készek a Műcsarnokot is felújítani. Megújul továbbá a Vajdahunyad vára, az állatkert, és a kormány kész együttműködni a Széchenyi-fürdő felújításában is - sorolta. Megépül a Magyar Zene Háza is - erősítette meg a miniszter, aki tudatta: a közlekedési múzeum eredeti épületének helyreállítására ugyancsak biztosítják a szükséges forrásokat. Végül tájékoztatott egy új cirkuszközpont megépítéséről.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.