Lázár-reform: A 62 év alatti nyugdíjasok elvesztik ellátásukat

Lázár János és Balsai István indítványából az következik, hogy az előterjesztés elfogadása után mindazok nyugdíját megvonhatják, akik még nem töltötték be a 62. életévüket.

Az intézkedés elsősorban az egyenruhásokat érintheti, ugyanakkor más foglalkozási csoportok nyugellátása is veszélybe kerülhet, hiszen többek között a bányászatban és a vegyiparban foglalkoztatottak, a munkavégzés során radioaktív anyaggal érintkező munkavállalók, de még a táncosok is korábban mehetnek nyugdíjba.

Bár szerzett jogokról van szó, az érintettek hiába fordulnának az AB-hez, mert az alaptörvényt a testület nem vizsgálhatja felül. Az indoklás szerint „a szociális biztonság keretei között nyugdíj jogcímen járó ellátásra főszabályként azok jogosultak, akik (…) az öregségi nyugdíjkorhatárt elérték”. Akik ennél fiatalabbak, azok „a társadalombiztosítási vagy a szociális rendszer keretében, illetve a munkaerőpiacra való visszatérés lehetőségének megnyitásával a megélhetésükhöz hozzájáruló juttatásban” részesülnének.

Az e körbe tartozóknál tehát a nyugdíj összege mérsékelhető lenne, illetve az ellátás meg is vonhatnák, s helyette azoknak, akik munkaképesek, az elhelyezkedésükig segélyt folyósítanának.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.