Lázárnak nincs szüksége cukiságkampányra

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint munka, politikai teljesítmény és eredmény nélkül nem lehet elnyerni vagy megtartani a választók bizalmát.
A kormány képviselője a Vásárhely24 nevű portálnak nyilatkozva azt mondta, szeretné, ha a munkája és a teljesítménye alapján ítélnék meg, és nem hisz abban, hogy a politikai teljesítmény elválasztható lenne a megítéléstől.

Szerinte nincs szükség „cukiságkampányra” annak ellenére, hogy a médiában arrogánsabb, agresszívebb képet festenek róla, de egy kutya vagy macska simogatása nem, csak a munka képes ezt a benyomást megváltoztatni. Hozzátette: Hódmezővásárhelyen, ahol polgármester volt, 6-7 évbe telt, hogy megismerjék és elfogadják.

A miniszter azt is elmondta, hogy affinitása, nyitottsága van főként a magyarországi holokauszt története iránt. Kifejtette: Hódmezővásárhelyen a II. világháborúban a zsidó és a keresztény elit közösségben ezer-ezer ember szervezte, építette a várost, és négy év alatt mindkét réteget elvesztették. Ennek 70 évvel később súlyos következményei vannak: a város egyik gyengesége, hogy elvesztették ezeket a hazafiakat, lokálpatriótákat.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.