Lázár: „Mese” a zárva tartás bukása

„Mese” – így reagált Lázár János a Népszabadság kérdésére, miszerint valóban azt mondta-e a Szeretem Magyarországot Klub zártkörű rendezvényén Tatán, hogy ha lesz népszavazás a vasárnapi zárva tartásról, a Fidesz azt el fogja veszíteni, így visszaáll a korábbi állapot, és a most bezárt üzletek újra nyitva lesznek. A Népszava számolt be arról, hogy a laphoz eljutott információk szerint ezt mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap este.

Lázár János a parlamenti folyosón a Népszabadságnak elismerte, hogy részt vett a klub rendezvényén, de cáfolta, hogy ilyesmit mondott volna. Lapunk kérdésére mindenesetre nem kívánta megjósolni, hogy az üzletek vasárnapi zárva tartásról szóló népszavazásnak bukás lenne-e az eredménye. Azt mondta, ha lesz ilyen népszavazás, annak eredményét tiszteletben kell majd tartani.

A miniszter emlékeztetett, hogy ő személy szerint is támogatta a zárva tartásról szóló javaslatot. Mint mondta, „a társadalmi fogadtatás kedvező”. Munkatársunk kérdésére, hogy mire alapozza ezt, honnan kapott dicsérő visszajelzéseket, a miniszter visszakérdezett: „ki szeretne vasárnap dolgozni?” Arra pedig, hogy milyen pozitív visszajelzésekről van szó, úgy reagált, ő maga személyesen is beszél a választókörzetében sokakkal.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.