galéria megtekintése

Lázár már nagyfiú

2 komment


Csuhaj Ildikó

A magyar kormány határozottan elutasítja az Európai Bizottság elképzelését a menekültek kvótarendszeréről – jelentette ki tegnap Lázár János, aki szerint a kabinet ragaszkodik a tényleges életfogytiglanhoz, az Altus megbízása miatt pedig kedden Brüsszelbe utazik. Kormányinfó sajtótájékoztató „mikrofoncserével”.

A kormány a jövő heti ülésén foglalkozik a bevándorlással, de Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte: határozottan elutasítják a menekültek kötelező befogadására vonatkozó uniós kvótarendszer tervét. A kabinet szerint az Európai Bizottság elképzelése kiszámíthatatlan, tervezhetetlen és átláthatatlan, hiszen három hete még arról szóltak a hírek, hogy Magyarországnak 300 bevándorlót kellene befogadnia, most viszont már 1100 főről lenne szó.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, Magyarország azt az álláspontot támogatja – amit a belügyminiszterek tanácsa már megfogalmazott –, hogy az Európai Unióba érkező bevándorlókat először az EU határain kívül kellene megállítani, azokon fogadópontokat létesíteni, majd megfontolni beléptetésüket a közösség területére.

 

Lázár hozzátette, míg 2014 ugyanezen időszakában 4200-an lépték át illegálisan a magyar határt, addig ebben az évben már közel 49 ezren.

Az Altus, az Apró család és a Bourbonok

„Apró elvtárs családja hasonlít a Bourbonokhoz: semmit sem tanultak, és semmit sem felejtettek” – idézte a francia külügyminiszter-diplomata Talleyrand-t Lázár János nem kis indulattal, amikor a sajtótájékoztatón felvetették, hogy Dobrev Klára fel akarja jelenteni Orbán Viktort (és más fideszes politikust is) az Altus Zrt.-vel kapcsolatos szavai miatt. A kormányfő Strasbourgban „skandalumnak" nevezte, hogy az uniós forrásokat pártpolitikai célokra használják. Lázár a sajtótájékoztatón konzekvensen másfél milliárd forintról beszélt, és amikor munkatársunk felhívta a figyelmét, hogy egy 11 tagú nemzetközi konzorciumról van szó, megismételte, hogy az 5 ezer eurós megbízást az Altus Zrt. nyerte el.

A tiltott pártfinanszírozást úgy vezette le, hogy az Altus megbízást nyert el az EU-tól, az Altustól szerzi jövedelemének egy részét Gyurcsány Ferenc, a volt miniszterelnök pedig a Demokratikus Koalíciót a saját vagyonából is finanszírozza (tavaly 16, 2 millió forinttal). Lázár János bejelentette: jövő kedden Brüsszelbe utazik, hogy tájékoztassa az Európai Bizottságot Gyurcsány Ferenc DK-elnök cége, az Altus Zrt. uniós megbízása – az Európai Unió 2014–2020 közötti fejlesztési programjainak ellenőrzése – ügyében. Magyarország és az EU kapcsolatának jót tenne, ha ezt a „félreértést” sikerülne tisztázni – fogalmazott. Állítása szerint levelet kapott Walter Deffaa-tól, az Európai Bizottság főigazgatójától, aki „beismerte, hogy nem jártak el kellő körültekintéssel, és elmulasztották elvégezni az Altus Zrt. háttérvizsgálatát”.

A Népszabadság kérdésére, miszerint a pártok gazdálkodását szabályozó törvény nem tud az állami támogatás felfüggesztésének a lehetőségéről (a szabályozás szerint a tiltott forrásokat az ÁSZ-vizsgálat után be kell fizetnie az érintett pártnak a központi büdzsébe) Lázár János azt érzékeltette, hogy ez a jövőben változhat, és ha lesz törvénymódosítás, az generális lesz.

Juncker mint rózsa

A kormány nem tette szóvá Jean-Claude Juncker viselkedését – válaszolt Lázár János egy másik kérdésre. Az Európai Bizottság elnöke a múlt héten pénteken a rigai csúcstalálkozón különösen viselkedett Európa vezetőivel, Orbán Viktort például lediktátorozta. A Juncker performanszával kapcsolatos kérdésre válaszolva elmondta: a kormány álláspontja az, hogy „ha megválasztottuk, akkor viseljük”. „Ki milyen rózsát szakít, azt szagolja” – fogalmazott a miniszter.

Életfogytiglan

A sajtótájékoztatón Lázár János beszélt a magyarországi tényleges életfogytig tartó büntetés intézményéről is, melyet a strasbourgi bíróság az európai joggal összeegyeztethetetlennek tart. Magyarország azt ajánlotta fel, hogy bizonyos idő után megadja a kegyelem kérvényezésének lehetőségét az ilyen büntetést töltőknek.

Úgy tűnik, hogy ezt nem fogja elfogadni az európai intézményrendszer, a strasbourgi bíróság és az Európai Unió, és támadást indít a tényleges életfogytiglan magyar intézménye ellen. A téma jövő héten kerül a kormány elé. A miniszter elmondása szerint ragaszkodnak a tényleges életfogytiglanhoz – amely büntetés jelenleg 53 embert sújt –, és ez ügyben semmilyen engedményt nem akar tenni a kormány.

Virágozzék minden virág!

A kormány álláspontja világos: a Magyar Gárda törvénytelen, eszük ágában sincs támogatni azt, az állami erőszakszervet mellett nem lehet más erőszakszervezet – válaszolta a miniszter arra, hogy a Jobbik állami támogatással „fejlesztené” a Magyar Gárdát.

Arra a kérdésre, hogy miért alakították úgy az új közbeszerzési törvényt, hogy nem a legolcsóbb ajánlatnak kell nyernie, és ez a „Lex Simicska”-e, a miniszter úgy válaszolt: soha nem tettek kivételt egy céggel sem, „virágozzék ezer virág, győzzön a jobbik, mármint a legjobb ajánlat”. A kormány célja világos: azt szeretnék, hogy átláthatóbb legyen az új rendszer.

Közmunkások – idénymunka 120 napra

Idénymunkát vállalhatnak a közfoglalkoztatottak, akik emiatt 120 napra szüneteltethetik jogviszonyukat – jelentette be Lázár a sajtótájékoztatón. A rendszer átalakítása érdekében a Belügyminisztérium a napokban benyújtja törvényjavaslatát az Országgyűlésnek. Eszerint a kormány arra kéri a járási hivatalokat, hogy vegyék fel a kapcsolatot az idénymunkát kínáló munkaadókkal – például építőipari vagy mezőgazdasági társaságokkal – és ajánlják fel az általuk kínált munkákat a közfoglalkoztatottaknak.

A tárcavezető érdemi változásnak nevezte, hogy a járási hivatal felméri az igényeket, kiközvetíti a munkát, s amennyiben a közfoglalkoztatott azt nem fogadja el (holott munkaképessége és egészsége erre alkalmassá teszi), akkor elveszíti közfoglalkoztatotti jogviszonyát – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Élőben jobb a koncert

A sajtótájékoztatón – mivel nem szólt a mikrofonja – Lázár János kétszer is helyet cserélt Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkárral, és tréfálkozva meg is jegyezte, lefokozták „államtitkárnak”. Amikor orvosolták a technikai problémát, Lázár János kapott egy mikrofont, és már a miniszter feliratú pulpitus mögött állt, Giró-Szász András viccelődött: „élőben mindig jobb a koncert, mint tévén keresztül”.

Lázár János a pozíciójára vonatkozó kérdést is kapott: „Van-e már a Fidesznek köztársaságielnök-jelöltje, illetve hogyan lesz miniszterelnök, ha Orbán Viktor nem lesz köztársasági elnök?”. Lázár úgy reagált: nagyon távol áll attól, hogy kormányfő legyen, hála istennek ez a veszély nem fenyegeti. Megjegyezte, hogy minél közelebbről látja Orbán Viktor munkáját, annál kevésbé akar miniszterelnök lenni. Azt állította, nem gondolkoznak az új államfő személyén, szerinte Magyarországnak kiváló köztársasági elnöke van, büszkék lehetünk Áder Jánosra.

Munkatársunk kérdésére, miszerint olyan hírek jelentek meg egy hete, hogy mérlegelné a lemondását, ha Rogán Antal kabinetfőnök lenne, Lázár János úgy válaszolt: „Megnyugtató, hogy olyan jól megy az ország sora, hogy a Lázár-Rogán viszony a legfontosabb témája az újságírónak”. Elmondása szerint nem tud olyan dologról, ami beárnyékolná Rogán Antal és az ő viszonyát, vagy a Fidesz-frakció és a kormány viszonyát. Nagyra tartja Rogán Antal frakcióvezető munkáját, akit „szövetségesének” nevezett. A saját sorsával kapcsolatban a miniszterelnökre célozva úgy fogalmazott: „Nem én diktálok, nem én szabom a feltételeket, én alkalmazkodom ahhoz a lehetőséghez, amit kapok.”

Azt azért megjegyezte, hogy már „nagyfiú”, és nyilván ő is reagálhat majd bizonyos helyzetekre. Szerinte nagy lehetőséget kapott 39 évesen, hogy miniszter lehetett. Az ország szekerének előmozdításában főszerepet játszott a Miniszterelnökség – tette hozzá, és elárulta, Orbán Viktor utasította, hogy készítse el a minisztériumok egyéves teljesítményének az értékelését.

Ötévértékelő

Lázár János a sajtótájékoztatón nem tudott pontos információval szolgálni arról, hogy mi hangzik el a pénteki „ötévértékelőn", melyet a miniszterelnök a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány konferenciáján mond. Olyan nagy a baj, hogy Orbán Viktornak ismét értékelnie kell, és népszerű intézkedéseket bejelenteni? – kérdezte munkatársunk, mire az a válasz hangzott el: azért értékel a miniszterelnök, mert öt éve kormányoz, és ilyen még nem volt. El fogja mondani, hogy mire használja fel a kormány az emberek bizalmát, és a miniszterelnök kijelöli az irányokat. „András, tudsz még valamit, amit én nem?” – fordult Giró-Szász Andráshoz Lázár János, de az államtitkár sem tudott részletekkel szolgálni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.