galéria megtekintése

Lázár János: Folyamatosan anyáznak minket!

18 komment


Csuhaj Ildikó

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfó sajtótájékoztatón indulatosan bírálta azokat a nyugat-európai politikusokat, akik szerinte minősíthetetlen hangnemben nyilatkoznak Orbán Viktorról. Szeptember 15-én nulla órától kihirdethetik a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet, a hadsereget a határra vezénylik, a migránsok csak a szerb oldalon gyülekezhetnek, tranzitzónák pedig nem lesznek.

Szeptember 15-én 0 órakor új helyzet lesz – hangoztatta Lázár János a huszonkettedik Kormányinfó sajtótájékoztatón. A kormány arra számít, derült ki a miniszterelnökséget vezető miniszter szavaiból, hogy a kettős drótakadály és a négyméteres kerítés mögötte a rendőr-, illetve katonai sorfallal olyannyira megrémíti a határ szerb oldala felől érkező migránsokat, hogy azok elsétálnak a szerb–magyar határon lévő hivatalos átlépési ponthoz. Azaz a BÁH-irodák a határsávban lesznek. Ezen a ponton lehetőséget kapnak arra, hogy a helyszínen regisztráljanak, és benyújtsák a menekültkérelmet.

Krakkó Ákos, a Miniszterelnökség sajtófőnöke és Lázár a sajtótájékoztatón. Szerinte emberségesek vagyunk, Brüsszel ne diktáljon
Krakkó Ákos, a Miniszterelnökség sajtófőnöke és Lázár a sajtótájékoztatón. Szerinte emberségesek vagyunk, Brüsszel ne diktáljon
Kovács Tamás / MTI

Lázár János elmondása szerint – legalábbis a kormány így képzeli – a menekülteket táborokba viszik, Vámosszabadiba, Bicskére, Debrecenbe. A kérelem elbírálásáig ezeken a helyeken jogi védelmet, ellátást biztosítanak a számukra. A regisztrációs eljárás, illetve a menekültkérelem elbírálása maximum 12 napot vehet igénybe. A miniszter emlékeztetett, hogy ez a procedúra Németországban egy évig tart.

 

Az elbírálásról Lázár azt mondta, hogy mivel Magyarország biztonságos államnak tekinti Szerbiát, így az ezeken áthaladó migránsok esetében ez lesz az irányadó. Arra a kérdésre, hogy ha az EU nem minősíti biztonságos országnak Szerbiát, mi történik, nem adott egyértelmű választ. Azt elmondta, hogy ha konkrét esetről van szó, a német bíróságok az ország hivatalos álláspontjától eltérően, nem biztonságos országnak ítélik Szerbiát.

Magyar-szerb megállapodás?

A kormány azt reméli, hogy szeptember 15. után megváltoztatják a migránsok az útirányukat, és nem Magyarország felé jönnek. Mindenesetre Pintér Sándor belügyminiszter találkozott ma a szerb belügyminiszterrel: Lázár János elmondása szerint azoknak a menekülteknek az ellátásából, akik a szerb oldalon várakoznak majd, Szerbiának is ki kell vennie a részét, mert százakról, ezrekről lehet szó. A kormány civil szervezeteket, a Karitászt, a Máltai szeretetszolgálatot kérte együttműködésre, e szervezetek munkatársai a szerb területen segítik a várakozó menekülteket – derült ki a miniszter által elmondottakból.

Szerbia felé nyitott tranzitzóna nem lesz Magyarországon – mondta kérdésre válaszolva Lázár János, illetve munkatársunk kérdésére az látszott kiderülni, hogy olyan tranzitzónák nem lesznek, mint amilyenekről eddig szóltak a hírek, vagy nyilatkoztak kormánypárti politikusok, miniszterek. Ehelyett lesznek a magyar határon ügyintézési pontok.

„Kétfajta ember lesz a határon: egyik, aki beadta a kérelmét, illetve azok, akik várakoznak a határszélen (a szerb oldalon)” – fogalmazott.

„Német ügy”

Lázár ezúttal is megerősítette, a bevándorlási válság szerinte nem az EU, hanem Németország ügyének tűnik. A német nagyvállalatok gazdasági lehetőségnek tekintik a bevándorlókat, évente 400 ezer- 600 ezer állást kell betölteniük. „Ha olvassa az ember ezeket a híreket, az az érzése, mintha ez nem szólna másról, mint a német gazdaság olcsó munkaerővel való ellátásáról” – hangoztatta a miniszter, bízván abban, hogy téved.

Minősíthetetlen, hogy folyamatosan anyáznak minket! – mondta a sajtótájékoztatón Lázár, a Népszabadság kérdésére pedig, hogy a sajtóról beszél-e, egyértelmű nemmel válaszolt. Azokról a politikusokról, akik a sajtónak nyilatkoznak. „Vérlázító, amit az osztrák kancellár a napokban megengedett magának” – mondta indulatosan.

Nagy a nyomásgyakorlás a kvóta elfogadtatásáért

Nagy a nyomásgyakorlás, és szinte mindennapos, de a kormány álláspontja szerint sem a kvótarendszer, sem a határra tervezett hotspotok nem jelentenek megoldást a krízisre. Ezért határozottan elutasítja ezeket a terveket a kormány – hangzott el. Lázár nem érti azt az számot, az 54 ezret sem, amelyről az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker beszélt – Juncker szerint ugyanis ennyi menekültet fogadnának be az EU-tagországok Magyarországról. Akkor mi lesz azzal a plusz 120 ezer migránssal, aki még az 54 ezren felül idén megfordult Magyarországon? – firtatta a miniszter.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.