galéria megtekintése

Lázár a Quaestor-ügyről: Működött az életösztön

9 komment


Csuhaj Ildikó

- Igen, bedöntöttük a Quaestort - így "viccelődött" Lázár János a brókerbotrányról. Azt elismerte, hogy Tarsoly Csaba a kormánynak is jelezte, milyen helyzetben van a cég.

Elismerte Lázár János, hogy Tarsoly Csaba Quaestor-vezér levelet írt a kormánynak azon a napon - "talán március elején" -, amikor a Magyar Nemzeti Bank felé is jelezte: működőképtelen állapotban van a brókercég. A levelet a miniszterelnök a hatáskörrel rendelkező Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterre szignálta.

A Miniszterelnökséget irányító miniszter ezt ma délután, egy másfél órásra nyúlt kormányszóvivői tájékoztatón mondta el, újságírói kérdésekre válaszolva. Lázár arra reagált, hogy a Figyelő szerint Tarsoly Szijjártó Péteren keresztül kérte Orbán Viktor segítségét. (A Quaestor-csoport kötvénykibocsátó cége, a Quaestor Financial Hrurira öt nappal később jelentett csődöt. Március 20-án pedig ismét azt állította, beadta a csődkérelmet, de egyelőre ennek sincs nyoma.) Lázár János tudomása szerint  ez a levél ugyanazt az információtartalmat hordozza, mint amit az MNB-vel közölt "Tarsoly úr".

Azt sem Lázár János, sem a sajtótájékoztatón szintén részt vevő Gíró-Szász András államtitkár nem tudta dátumszerűen megmondani, mikor született meg a miniszterelnöki felszólítás a források kivonására. Lázár János úgy emlékezetett, hogy a február végi Buda Cash botrány utáni első márciusi kormányülésen történt, "és a kormányülések köztudottan szerdán vannak". Azt már újságírók jegyezték meg, hogy akkor a miniszterelnök felhívása március 4-én hangozhatott el.

A Népszabadság kérdésére, miszerint a Tarsoly-levél kézhez vétele előtt volt-e bármelyik kormánytagnak vagy fideszes politikusnak információja arról, hogy a Quaestort is bedőlés fenyegeti (az Index szerint ugyanis egy háttérbeszélgetésen ez hangzott el), Lázár János azt állította: semmivel sem volt több információja a kormánynak, mint ami már a nyilvábosságban is elhangzott a Buda Cash csődjének napján is, vagyis az, hogy más brókekerházaknál is lehetnek problémák. "Semmiféle információelőnnyel, többlettudással nem rendelkeztek a politikustársaim, miniszter társaim sem. Ez kiderült abból a beszámolóból is, amit a Buda Cash botrány után Varga Mihály a kormány számára készített" - állította Lázár János.

 

Szavai szerint a miniszterelnök  nem ijedt meg, az egészséges életösztön működött, amikor döntött. A miniszter a sajtótájákoztatón egyértelműen nemmel válaszolt arra a kérdésre is, hogy kaptak-e bármilyen információt a brókercég csődjéről a gazdasági bűncselekmények felderítésével foglalkozó titkosszolgálatoktól. "Az Alkotmányvédelmi Hivatalnak nem voltak olyan információi, amelyek előrevetítették volna a Buda-Cash Zrt.-nél, illetve a Quaestornál történteket" - közölte.

Azt pedig, hogy a kormány nem tájékoztatta a lakosságot, illetve a kisbefeketetőket a Quaestor-csődről, Gíró-Szász András kommunikációs államtitkár azzal magyarázta: nem akartak rémhírt kelteni. Arra a kérdésre, hogy ha a Külügyminisztérium államkötvényben tette be a 3,8 milliárd forintot, de készpénzt kapott vissza, amikor a miniszterelnök utasítására kivonták azt, akkor ezzel befolyásolták a likviditást, Lázár János cinikusan úgy válaszolt: "Igen, bedöntöttük a Quaestort, és azóta már egy órája állunk itt, hogy megmagyarázzuk, miért is döntöttük be!"

A miniszter meglehetősen indulatosan reagált arra, hogy az ellenzék, de pénzügyi szakértők véleménye szerint is fenállhat a bennfentes kereskedés gyanúja a miniszterelnöki utasítás okán. "Nem tudom, mi az a bennfentes kereskedelem, valószínűleg ellenzéki politikustársaim alkalmazták ezt. Ízléstelennek, sőt kifejezetten pofátlannak gondolom, hogy ellenzéki pártok a miniszterelnököt támadják, ahelyett, hogy mgpróbálnának abban segíteni, hgy a BEVA-n kereszttül vagy más eszközökkel a kisbefektetők pénzét megpróbálják megóvni. Orbán Viktor semmi mást sem tett, mint hogy az adófizetők pénzét megmentette. Ezért nem jár köszönet, mert ez a dolga. Az ellenzék szerinte ezzel bizonyítja, hogy jelen pillanatban - "de a reményről soha ne mondjunk le" - alkalmatlan lenne arra, hogy kormányozzon, és felelősséget vállaljon a közpénzekért.

Lázár János szerint  a brókerek, bankárok és uzsorások állandóan sündörögnek, sunnyognak a politikusok körül, és megpróbálják az érdekeiket érvényesíteni, de ez nem jelenti azt, hogy politikusok részt vettek volna a lopásokban. Mint mondta, a kormánynak vissza kell utasítania minden vádat, amely szerint miniszterek, kormánypárti politikusok lennének érintve a botrányban.

"Én azt sejtem, hogy más minisztériumok is vontak ki forrásokat más brókerházaktól is. A Miniszterelnökség nem tartott pénzt brókercégeknél" - mondta Lázár János a sajtótájékoztatón egy másik kérdésre, de arra  sem a miniszter, sem Gíró-Szász András nem tudott egyelőre válaszolni, hogy milyen tárcák, vagy kormányzati szervek  helyezhettek ki a külügyi tárcához hasonlóan állampapírokban közpénzt a Quaestorhoz, vagy más brókercéghez. Mindenesetre arra, hogy miért a Quaestort választották, azt mondta: azért, mert ingyen vállalták a számlakezelést. Lázár János állítása szerint viszont az államkincstár számlavezetési díjat számolt fel például az önkormányzatoknak.

A Népszabadság kérdésére - mi a véleményük arról, hogy a Quaestor-botrány esetén lassabban halad a nyomozás, mint a Buda Cash-csőd után, és még gyanúsított sincs - Lázár János úgy reagált, a miniszterelnök is csodálkozik a fölött, hogy még senkinek a csuklóján nem kattant a bilincs.

Bojkott, reklámadó

A Hír TV riportere a sajtótájékoztatón az iránt érdeklődött, hogy kormányzati bojkott alatt állnak-e (mármint a Simicska-Orbán háború miatt, erről bővebben itt olvashatnak - a Szerk.), de Lázár megnyugtatta a riportert, hogy nem, hiszen most is válaszol a kérdéseikre.

Lázár több más témáról is beszélt; bejelentette egyebek mellett, hogy növelik a közmunka-támogatást, valamint azt, hogy biztosan lesz reklámadó, erről legkésőbb április 8-ig dönt a kormány, Brüsszellel pedig még tárgyalásban állnak. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.