Lázár gáncsolja a norvég alapot

A Népszabadság információi szerint a Norvég Civil Támogatási Alap támogatási programjának felfüggesztését javasolta a Vidar Helgesen norvég EU-ügyi miniszternek küldött levelében Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, „az ügy mindkét fél számára megnyugtató rendezéséig”.
Lázár János az ügyvezető kormány vezetőinek körében az Országgyűlés alakuló ülésén
Lázár János az ügyvezető kormány vezetőinek körében az Országgyűlés alakuló ülésén
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A május 6-i keltezésű levélben Lázár leszögezi: továbbra is fenntartja azt a véleményét, hogy az alap kezelésére kijelölt szervezet (az Ökotárs Alapítvány vezette konzorcium) függetlensége és szakmai működése megkérdőjelezhető. Az államtitkár már áprilisban kétségbe vonta a Norvég Civil Alap pártoktól független működését, a pénzosztást koordináló konzorciumot pedig LMP-közeli szervezetnek titulálta. Csepreghy Nándor helyettes államtitkár pedig „pártfüggő, szélhámos gittegyletnek” nevezte a pályázati rendszer működtetőit.

Az érintettek a napokban a tevékenységüket és a kormánnyal folytatott sokrétű együttműködésüket részletező nyílt levélben kérték ki Csepreghy szavait, korábban pedig Vidar Helgesen már közölte: Norvégia nem támogatja semmilyen párt politikai tevékenységét Magyarországon, 2011-ben a magyar kormánnyal kötött megállapodás alapján, nyílt pályázaton választották ki az alap kezelőjét.

Lapunk úgy tudja, a norvég miniszterhez már eljutott Lázár levele, hivatalos álláspontot még nem alakítottak ki róla. Az esetre rálátó szakértők lapunknak azt mondták: az alap működésének felfüggesztésére nincs precedens, és a pénzosztó mechanizmushoz a magyar kormánynak jogi értelemben nincs is köze. A Norvég Civil Támogatási Alap működését egy olyan szerződés szabályozza, amely Norvégia, Izland és Liechtenstein, illetve az EU között született (a felzárkóztatási alap azokból a befizetésekből táplálkozik, amelyek fejében a három ország anélkül is az európai gazdasági térség tagja lehet, hogy belépne az EU-ba), itt tehát a magyar kormány nem számít szerződő félnek.

Lázár május 6-i levelében bízik abban: „a végrehajtási felelősök kiválasztásának újbóli megtárgyalása mindkettőnk számára eredményesen fog zárulni”, ami azt sugallja, hogy az Orbán-kabinet új pénzosztókat szeretne. Ennek kikényszerítésére azonban nincs jogszerű lehetősége. Az államtitkár szerint a kormánynak az a szándéka, hogy a fejlesztéspolitikában csak kormányzati intézmények vagy állami nonprofit társaságok tevékenykedhessenek, ez azonban kifejezetten ellentétes a Norvég Civil Alap szándékaival, itt ugyanis minden támogatott országban a kormánytól független pénzosztó szervezet tevékenykedik.

A civilek által kezelt, társadalmi szervezetek programjait támogató Norvég Civil Alap rendeltetésszerűen és átláthatóan működik, 12 millió eurót kezel. Ezzel szemben a magyar kormány által menedzselt, főként a kulturális és a természeti örökség védelmével, energiahatékonysággal, népegészségügyi programokkal, veszélyeztetett helyzetű fiatalokkal foglalkozó Norvég Alapról – 150 millió eurós pénzügyi kerettel – ugyanez nem mondható el. A fejlesztési ügynökség felszámolása óta itt gyakorlatilag leállt a pályáztatás, amit egyes értesülések szerint a norvég kormány szóvá is tett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.