Lázár: egy újszülött megbélyegzése gazemberség!

Egyetlenegy gyereket sem lehet megbélyegezni, szülessen bár a Rózsadombra vagy Makóra, palotába vagy putriba – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a makohirado.hu-nak adott, kedden megjelent interjújában.
Minden magyar gyereknek vele született joga, hogy a sorsát a tehetsége és a szorgalma alakítsa, ne pedig előítéletek vagy öröklött körülmények - hangsúlyozta a Makó és térsége országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus azzal kapcsolatban, hogy az ország idei első újszülöttje a Maros-parti városban született Rácz Péter Rikárdó lett, és a portál szerint a kisfiú érkezése a családban örömet szerzett, a közéletben indulatokat váltott ki.

A miniszter kijelentette: a most születő, most felnövőben lévő gyerekekből lesz a jövő Magyarországa. A tisztességes politikának ezért az a dolga, hogy küzdjön a szegénység, a mástól örökölt következmények és az előítéletek ellen.

Lázár János szerint fontos, hogy "ne hagyjuk szó nélkül" azt, ha valaki - különösen egy politikus - újszülötteket bélyegez meg. "Egy újszülött megbélyegzése ugyanis nemcsak gyáva dolog, de gazemberség is. Olyan, mint egy köztörvényes bűncselekmény" - tette hozzá. A miniszter hangsúlyozta, hogy aki egy gyereket rekeszt ki, az valójában az egyetlen lehetőségétől vagy "vagyonától" fosztja meg: az esélytől, hogy tisztességes emberré váljon.

"Az állam dolga pedig az, hogy a gazemberekkel szemben megvédje a gyerekeinket. Minden gyereket" - mondta a portálnak a politikus, elítélve azt a verbális támadássorozatot, amit "gyáva és ostoba politikusok" indítottak egy újszülött ellen.

Lázár János közölte: bár a tettük súlya az előzőhöz nem mérhető, elítéli azokat is, akik ennek a gyalázatos ügynek a "katasztrófaturistái", és e támadásból akarnak politikai hasznot húzni. Azzal ugyanis, hogy "Gy. Ferenc és társai" politikai cirkuszt csináltak Rikárdó ügyéből, arra kényszerítették a magyar társadalmat, hogy pártpolitikai törésvonalak szerint viszonyuljon a történtekhez. Pedig ebben az ügyben nem lett volna szabad árukapcsolást létrehozni, ebben ugyanis pártok feletti konszenzusnak kell lennie, amely úgy hangzik: "minden új élet ártatlan, mint a ma született bárány. Újszülöttet nem bélyegezhet meg senki" - fogalmazott a miniszter.

Az idei év első babája, Rácz Péter Rikárdó január 1-jén 0 óra 1 perckor született Makón. Novák Előd jobbikos országgyűlési képviselő Facebook-oldalán aznap azt írta, hogy "Rikárdó mellett azért persze szaporodik a magyar is néhol, pl. a mi családunkban is többen vagyunk, mint négy éve".

A Demokratikus Koalíció január 3-án közleményben felháborítónak nevezte Novák Előd "nyíltan szélsőséges szavait". Novák is egy azon jobbikos képviselők közül, akik "rasszista és kirekesztő megnyilvánulásokkal igyekeznek szítani a társadalmi feszültséget magyar és magyar között" - írták.

Az MSZP hétfőn közleményben szólította föl Vona Gábor Jobbik-elnököt, hogy hívja vissza a népjóléti bizottságból "a vállalhatatlan kijelentéseket megfogalmazó párttársát". A szocialisták hozzátették, nem lepődtek meg azon, hogy Novák Előd "a származása miatt nem tekinti magyarnak az új év első magyar gyermekét. A Jobbik a Fidesz támogatásával 2010 óta ezt a kirekesztő politikát képviseli a magyar parlamentben" - írták.

Novák Előd kedden azt írt a Facebookon: sajnálja, hogy "Rácz Péter Rikárdó édesapját is bevonták a hisztériakeltésbe, ráadásul nem mond igazat, hiszen én nem tettem gyűlölködő kijelentést, pláne nem újszülöttjükkel kapcsolatban, ezért kénytelen vagyok felszólítani: kérjen tőlem bocsánatot! Legkisebb gyermeküknek ugyanakkor jó egészséget kívánok!"

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.