galéria megtekintése

Lázár a halálbüntetés híve, de a főnöke nem vezeti be

2 komment


Csuhaj Ildikó

A Miniszterelnökséget vezető miniszter egy órán át magyarázta újságíróknak, kell a vita a halálbüntetésről, hogy a kormány megtudja, mit gondolnak róla az emberek. A vita lezárásáig nem lehet megmondani, hogy a kormány bevezeti-e a halálbüntetést – ismételte meg vagy hússzor. Aztán a sajtótájékoztatón kapott egy közleményt, amit fel is olvasott. Eszerint Orbán Viktor nem tervezi a halálbüntetés bevezetését.

Orbán Viktor ma kora délután fél 3-kor telefonon beszélt Martin Schulzcal, az Európai Parlament elnökével, akit arról tájékoztatott, hogy nem tervezi a halálbüntetés bevezetését, „egy vita van róla”. A miniszterelnök ugyanezt közölte Joseph Daullal, az Európai Néppárt elnökével szerda este, és Manfred Weberrel, az Európai Néppárt frakcióvezetőjét is így tájékoztatta. – Lázár János a szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján olvasta fel a közleményt, amelyet a majdnem kétórás esemény vége felé hozott be neki a miniszterelnöki sajtóiroda munkatársa. Előtte viszont közel egy órán keresztül azt magyarázta az újságírók által újra és újra feltett kérdésre, hogy szükség van a vitára a halálbüntetés bevezetéséről, hogy a kormány megtudja, mit gondolnak róla az emberek.

A végén kapta meg az üzenetet
A végén kapta meg az üzenetet
Soós Lajos / MTI

A Népszabadság kérdésére, miszerint a kormány esetleg ki szeretne lépni az EU-ból, hiszen ha EU-tagok maradunk, nem lehet bevezetni a halálbüntetést, akkor pedig mi az értelme a vitának, a miniszter a munkatársunk felelősségéről, a sajtószabadságról, általában a „szabadságról”, a demokráciáról beszélt, sőt, meghívta munkatársunkat, hogy tartson vele egy lakossági fórumra. Nem adott viszont konkrét választ a kérdésre, hogy felelősen ki meri-e jelenteni, hogy a kormány a társadalmi vita végén nem készít a halálbüntetésre vonatkozó törvényjavaslatot. De az ellenkezőjére sem. „A vita lehetőségétől ne fosszanak meg egyetlen állampolgárt sem. Segítsenek megérteni, az miért fáj Brüsszelnek, Budapestnek, vagy önöknek, hogy ha összejön három ember Magyarországon, vagy 13, vagy 303 és a halálbüntetés kérdéséről beszél” – fejtegette.

 

A felvetésre, miszerint Orbán azt mondta, hogy ez a kérdés napirenden van, Lázár úgy reagált, soha nem hallotta tőle ezt, a miniszterelnök nem foglalt állást a halálbüntetés kérdésében. Arra a kérdésre Lázár nem tudott válaszolni, hogy Orbán két évvel ezelőtt, amikor a Jobbik részéről vetették fel, hogy kellene vita a halálbüntetésről, miért adott elutasító választ a parlamentben. Annak kapcsán, hogy a KDNP-s politikusok, mint hívő keresztények ellenzik a halálbüntetést, az volt a válasza,

a különbözőség is mutatja, hogy le kell folytatni a párbeszédet, amely 30 éve elmaradt.

Nem hiszi ugyanakkor, hogy a párbeszéd bármivel veszélyeztetné az európai alapértékeket.

Kifejezetten

„A súlyos bűncselekmények kapcsán kialakuló hihetetlen társadalmi felháborodás lehet, hogy nem hallatszik Brüsszelig, de hallatszik Budapestig” – indokolta rendületlenül a halálbüntetés-vita szükségességét. Magyarország az Európai Unió jogrendszerének egészét tiszteletben tartja. Az EU, mint a demokrácia legfontosabb védelmezője nem utasíthat el semmilyen vitát, ami emberek életéről, nehézségeiről szól – hangoztatta, azt is elárulva, ő kifejezetten híve a halálbüntetésnek.

A sajtótájékoztató végén, már a miniszterelnöknek a halálbüntetés be nem vezetéséről tett deklarációjának a felolvasása után Lázár az utolsó kérdésre válaszolva – Akkor nem vezeti be a kormány a halálbüntetést? – záróakkordként úgy reagált: „Stimmel”.

Aki nem érzi magát biztonságban, az ne használja

A sajtótájékoztatón szó esett a trafikok fóliázásáról, aminek kapcsán Lázár a Népszabadság kérdésére azt mondta, nem kötelező a fólia a dohányboltok kirakatára, és ha a trafikosok igénylik, ezt bele kell foglalni a törvénybe is. Jól tették – reagált arra, hogy már van, aki le is vette, és egyértelművé tette, aki már leszedte a fóliát, annak nem kell számítania semmilyen szankcióra. A Miniszterelnökséget irányító miniszter szerint lehetővé kell tenni, hogy aki az elsötétítés miatt nem érzi magát biztonságban, az ne használja a fóliát. A kormány kötelességének tekinti a trafikokban éjszaka dolgozók védelmét – mondta a miniszter. Pintér Sándor belügyminiszternek pedig javaslatot kell tennie arra, hogy az éjjel is nyitva tartó üzletekben milyen rendvédelmi rendszert kell kiépíteni.

„Habony Árpád nem kollégánk”

Lázár válaszolt a lapunknak korábban Habony Árpádról feltett kérdésére is, közölve, hogy Habony nem esett át C típusú nemzetbiztonsági átvilágításon, de szerinte erre nem is volt szükség, mert Habony Árpád nem áll semmilyen jogviszonyban a kormánnyal. „Habony Árpád nem kollégánk” – fogalmazott. A sajtótájékoztatón arra nem adott pontos választ, hogy akkor Habonynak miért volt állandó parlamenti belépője.

Az ékverés nem fog menni

Lázár, úgy tűnik, pacifikálná a kapcsolatát Pokorni Zoltánnal, a Fidesz alelnökével, akit még az emlékezetes urizálás-ellenes nyilatkozata után a Figyelő hasábjain támadott meg. Pokorni Zoltán a ma megjelent Heti Válaszban arra, hogyan jellemezné kapcsolatát a miniszterrel, úgy reagált, „nem jellemezné”, a sajtótájékoztatón pedig a Népszabadság kérdésére Lázár úgy kommentálta ezt, hogy kicsit nosztalgiázott. Napra pontosan visszaemlékezett, hogy 2002. február 13-án Pokorni volt az, aki a fideszes elnökségi tagok közül elsőként ajánlotta a hódmezővásárhelyi választópolgárok figyelmébe Rapcsák András volt polgármester és képviselő halála után.

„Pokorni Zoltán mondhat bármit, megtisztelhet a véleményével és lehet kritikus is, én ezzel együtt is mindig is nagy tisztelője voltam, vagyok, és maradok”

– fogalmazott Lázár.

A sajtótájékoztatón a miniszter reagált egy Index-cikkre is, ami azt állította, Lázár megnyilvánulásai és az újfajta imázsépítése már a miniszterelnök környezetének is szemet szúrt,  és egyre nagyobb értetlenkedéssel, sőt, gyanakvással figyelik az újabb és újabb fellépéseit. Munkatársunk kérdésére a miniszter azt mondta: „A mai alkalom ötletgazdája Orbán, és hogy a kormány döntéseit népszerűsítő sajtótájékoztatóknak én legyek a résztvevője, és képviseljem a kormány álláspontját, azt is Orbán Viktor miniszterelnök javasolta” – tette hozzá.

Lázár nem válaszolt konkrétan arra, hogy valóban megakadályozta-e, hogy a miniszterelnök lánya férjének, Tiborcz Istvánnak a cége nyerjen a Jászberénynek a város közvilágításának korszerűsítéséről szóló pályázaton. Azt mondta, nem fog sikerülni éket verni Orbán Viktor és közé. Azt is érzékeltette, hogy ezt nem is lehetne, hiszen a miniszterelnökkel „nem partneri a viszonyuk”, mivel ő beosztott. De megjegyezte, a  törvények mindenkire vonatkoznak, így a Tiborcz résztulajdonában lévő cégnek megrendelést adó Jászberény városára is.

Emlékezetes, hogy a Miniszterelnökség a „versenykorlátozó” és „indokolatlanul szűkíti a versenyt” megjegyzésekkel küldte vissza a pályázat tervezetét Jászberénynek. Annak ellenére is ezt lépték meg, hogy a Miniszterelnökség korábban hét ilyen pályázatnak is zöld jelzést adott.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.