galéria megtekintése

Pattanásig feszült hangulat a Hír TV-nél Simicska miatt

12 komment


Bednárik Imre

Feszült a hangulat a Hír TV-nél a Célpont négyfős stábjának szerdai látványos felmondása után. A tulajdonos, Simicska Lajos nyilvános megszégyenítése még azoknak a kollégáknak egy részét is elbizonytalanította, akik azt gondolták, hogy a február 6-i viharos távozássorozat után konszolidálódik a helyzet a hírcsatornánál és a Magyar Nemzetnél is – mondta lapunknak a Hír TV egyik munkatársa, aki több mint egy évtizede dolgozik a csatornánál.

A Hír TV-ben szinte mindenki biztosra veszi, hogy a Célpont stábja az állami tévébe tart, ahol március 15-én az M1-en indul az új hírcsatorna. Forrásunk szerint ezt erősíti, hogy Losonczi Katáék két és fél héttel a Magyar Nemzet-es Liszkay Gáborék távozása után mondtak fel, a köztes időben pedig már letárgyalhatták az új szerződésüket.

Jobbszél. Közel s mégis távol
Jobbszél. Közel s mégis távol
Banczik Róbert / Népszabadság

Kisberk Szabolcs, a Célpont egyik riportere viszont kérdésünkre elmondta, Liszkay Gáborhoz és Szikszai Péterhez, a Hír TV korábbi vezérigazgató-helyetteséhez hasonlóan ők is a „semmibe léptek", korábban nem kaptak ajánlatot másik televíziótól.

 

– Felmondásunk óta érkezett megkeresés, de konkrétumokról még nem tudok beszélni – mondta Kisberk, aki hozzáfűzte, mindenképpen együtt szeretnék tartani a stábot.

Információink szerint a Célpont munkatársai a Hír TV-nél kiemelt fizetést kaptak, a hetente jelentkező műsor havi költségvetése megközelítette a tízmillió forintot. A tévé vezetése soha nem sajnálta a pénzt a műsortól, mert a csatorna „ökleként" tekintettek rá, amely sok esetben a Fidesz politikai céljainak megfelelően „oknyomozott" közéleti személyiségeknél.

„Szerintünk Orbán nem geci! Viszlát!”

Tíz évig bírták – ezzel indokolta felmondását szerdán a Hír TV Célpont című műsorának stábja. Szánkóval simicskázó videójukkal a kollégáiknál is kiverték a biztosítékot.

Hírtévés forrásunk azt is mondta, az ott dolgozó kollégák túlnyomó többsége elkötelezett jobboldali gondolkodású, s nyíltan vállalja, hogy a Fidesz szavazója.

A Célpont stábja – Bohár Dániel, Losonczi Kata, Kunfalvi Nóra és Kisberk Szabolcs – a felmondást bejelentő videón
A Célpont stábja – Bohár Dániel, Losonczi Kata, Kunfalvi Nóra és Kisberk Szabolcs – a felmondást bejelentő videón
Fotó: YouTube

Egymás között sokan azt mondják, addig maradnak, amíg nem változik a csatorna irányvonala, de ha Simicska Lajos az új tulajdonoson, Fonyó Károlyon keresztül azt rendelné el, hogy támadni kell a Fideszt és Orbánt, akkor azonnal felállnak. Ilyet azonban még nem kértek tőlük. Ha mégis menni kell, abban bíznak, hogy felveszi őket az állami média vagy a Széles Gábor tulajdonában lévő Echo TV. Forrásunk szerint a tulajdonosoknak is tisztában kell lenniük azzal, hogy a tévé elkötelezett jobboldali nézőközönsége nehezen viselné el, ha pont a Hír TV kezdené el bírálni a kormányt.

Simicska a médiaháború folytatását ígéri

... ha a kormány valóban kitart a tervezett 5%-os reklámadó mellett. Simicska lapunknak adott nyilatkozatát itt olvashatják.

A Magyar Nemzetnél is feszültséget teremtett, hogy D. Horváth Gábor főszerkesztő menesztette Fehér Bélát, aki eddig a szombati mellékletet, a Magazint szerkesztette, s negyven évet húzott le a lapnál. Információink szerint a főszerkesztő azzal indokolta Fehér menesztését, hogy szeretné dinamikusabbá, aktuálisabbá tenni a Magazint.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.