Latorcai úgy látja, nincs különbség diktatúra és diktatúra között

Nincs különbség diktatúra és diktatúra között - mondta Latorcai Csaba a Gulágokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány megemlékezésén szombaton, a volt gulág-rabok budapesti emlékművénél.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára emlékeztetett: az első Orbán-kormány idején a parlament határozatot fogadott el arról, hogy - mint felidézte - "soha, semmilyen körülmények között nem hagyja elfelejteni és elfelejtetni a XX. század vörös diktatúrájának bűneit". Még akkor sem - tette hozzá -, ha "egyes, jól behatárolható politikai érdekközösségek" - a Lajtán innen vagy túl - kettős mércét alkalmaznának a kommunizmus és a fasizmus bűneinek összevetésekor.

Latorcai Csaba szerint a rémtettek mélységeit és mennyiségét összevető számháború nem véletlen, hanem nagyon is tudatos cselekedet. Ezt a helyettes államtitkár kártékony cinizmusnak minősítette, amely szerinte "a múlttal való szembenézés képtelenségének máig ható leplezése".

Mint mondta, a mai magyar közélet bizonyos köreinek ehhez a kettős mércéhez való viszonyulása talán érthető, de nem elfogadható. Hozzátette: bár az eszme megbukott, de ahogy Márai Sándor is mondta, "a kommunistáktól nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan konok és veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem mezítelen életét és a zsákmányt".

"Tőlünk nyugatabbra pedig bizonyára még mindig nehéz szembenézni a ténnyel, hogy az időközben többségében lelkes liberális demokratákká, harcos környezetvédőkké szelídült, hajdan baloldali radikálisok, szocialisták, maradék kommunisták a jólét és a demokrácia biztosította szabad világ biztonságában hamis féligazság köntösébe bújtatott diktatúrát éltettek" - mondta Latorcai.

Hozzátette: amikor annak embertelen kegyetlensége már számukra is nyilvánvalóvá kezdett válni, óvatosan, de mindig vigyázva, hogy az eszme alapját ne rendítsék meg, halkan tiltakoztak, de leginkább csak hallgattak. Tisztelet a nagyon kevés bátor kivételnek - mondta.

Latorcai Csaba szerint nagyon határozottan ki kell mondani: a kommunizmus diktatúra volt a javából, még akkor is, ha "gulyás", vagy "puha" jelzőkkel illették azt a hamis jólétet. Közben félreállították a rendszer számára kellemetlenné vagy egyenesen veszélyessé váló, elveik mellett kiálló kitűnő írókat, művészeket, papokat, szerzeteseket vagy a mindennapok kevésbé ismert hőseit - mutatott rá. Hozzáfűzte: diktatúra volt ez azért is, mert ravaszul finom vagy kegyetlen egyértelműséggel igyekezett a rendszer és az azt működtető apparátus átformálni a társadalmat.

"Alattomos méregként igyekezett átszínezni a bőrünket, tudatunkat, kiszívta belőlünk az erőt, a lelket, a kitartást vagy épp a hazaszeretetet" - mondta. Hozzátette: ehhez vagy bunkósbotot, ötévenként nyugati útlevelet, korlátozott dollárhoz jutást, vagy éppen egy-egy amnesztiát alkalmazott.

Latorcai Csaba szerint minderre nincs mentség, sem felmentés. Kifejtette: emlékezni és emlékeztetni kell elsősorban a fiatalokat arra, hogy a szüleik, nagyszüleik által kiharcolt szabadságot ajándékba kapták, amelyre vigyázni kell, mert a jövő nemzedékéért közös a felelősség.

"Eljöttünk emlékeztetni azokat is, akik pillanatnyi nehézségek, egzisztenciális szorongatások embert próbáló pillanataiban a hamis illúziót felcsillantó, de valójában sehová sem vezető kádári hamis jólét vízióját kívánják vissza" - fogalmazott, hozzátéve: nem engedik el az ő kezüket sem.

A helyettes államtitkár egyúttal arra kérte a túlélőket, hogy mondják el, írják le mindazokat a szenvedéseket, amelyekben részük volt, hogy "méltók legyünk a szabadságra, még többen okuljunk, tanuljunk belőle".

Február 25. a kommunizmus áldozatainak emléknapja. A Független Kisgazdapárt egykori főtitkárát, Kovács Bélát ezen a napon rabolták el 1947-ben, és hurcolták a Szovjetunióba. Latorcai Csaba szerint ma már a levéltárakban szabadon kutathatók volt rabok visszaemlékezései, és ezekből tudható az, amiről a rendszerváltás előtt csak titokban lehetett beszélni, hogy a Magyarországot megszálló szovjet csapatok és a velük együtt érkező politikai komisszárok százával, ezrével küldtek már 1944-45 őszén, tavaszán is hamis vádak alapján fiatalokat, vagy épp meglett családos embereket jóvátételi kényszermunkára. Felidézte: világviszonylatban mintegy százmillió ember fizetett életével egy ördögien kitalált és működtetett, embertelenül egyenlősíteni akaró eszme ártatlan áldozataként.

A gulág-rabok budapesti emlékművénél - amelyet a megemlékezésen a felszólalók az áldozatok szimbolikus sírjaként említettek - katonai tiszteletadás mellett tartottak koszorúzást. Elhelyezték Orbán Viktor kormányfő és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes koszorúit is. Az eseményen részt vett és koszorúzott Mádl Ferenc volt köztársasági elnök özvegye, valamint Antall József volt miniszterelnök özvegye.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.