Latorcai szerint a magyar civil társadalom lesz a minta az EU-ban

A kormány törekvése, hogy a magyarországi civil társadalom tovább erősödve néhány éven belül mintává váljon az Európai Unió más országai számára - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek. Latorcai Csaba szerint egyes civil szervezetek kezdeményezései követendő példát jelenthetnek.

A helyettes államtitkár kiemelte, hogy az eddigi legnagyobb összeg, 45 milliárd forint áll rendelkezésre az idén a magyar költségvetésben a civil szervezetek támogatására, és az új civiltörvény megkönnyíti, tervezhetővé teszi az érintettek munkáját.

Hozzátette: az említett forrás egy részét képezi a Nemzeti Együttműködési Alap 3,5 milliárd forintos forrása. A főként pályázatok útján elnyerhető költségvetési támogatás nagyobb hányada az önkéntes szervezetek működési költségeinek fedezetét, programjaik megvalósulását szolgálja, és azok uniós forrásokkal egészülhetnek ki - tette hozzá, utalva arra: emellett kiépül a Civil Információs Centrumok hálózata, ezek informatikai háttérként, pályázatok elkészítésének segítésével, tanácsadással és más módon ingyenesen a civil szervezetek rendelkezésére állnak.

Latorcai Csaba kitért arra, a támogatásnál előnyt élveznek az országhatáron átnyúló, az EU-s régiók megerősödését célzó és a közszolgáltatások kiterjesztését, az egész társadalom hasznát szolgáló egyesületek, alapítványok. A civil szervezetek közül jó néhány a karitatív tevékenységen túl kézzelfogható gazdasági eredményt is felmutat, jelenleg a bruttó hazai termék, a GDP előállításához 6 százalékos arányban járulnak hozzá.

A helyettes államtitkár a több országot érintő együttműködés jó példájának nevezte a Közép-Európán átívelő zarándokút- és turistaút-hálózat kiépítését.

A Szűz Mária kegyhelyeit összekötő zarándokút kialakítása - amelynek kelet-nyugati fő tengelye az ausztriai Mariazelltől az erdélyi Csíksomlyóig vezet - a Veszprémben életre hívott Mária Út Közhasznú Egyesület nevéhez fűződik. Bencsik János alapító, elnökségi tag az MTI-nek elmondta: a civil szervezet munkáját félszáz tag, háromszáz önkéntes segíti.

Az alapútvonal Mariazell felől Kőszeget, Celldömölköt, Bakonybélt, Csatkát, Bodajkot, Vértessomlót is érinti, de kapcsolódik hozzá Esztergom, Márianosztra, Mátraverebély, illetve Budapest, Máriabesnyő, Miskolc, Tokaj, Máriapócs is, lehetőséget teremtve elsősorban a katolikus érzületen alapuló idegenforgalom megélénkülésére.

A terv szerint határon túli magyarok, osztrákok, szlovákok, románok, később szlovének, horvátok, lengyelek is bekapcsolódnak a mintegy 1400 kilométeres zarándokút-hálózat bővítésébe, felelevenítve régi időknek a régióra jellemző hagyományait. A hálózat hazai és uniós forrásokra is számít - tette hozzá az alapító.

Sikeres, határon túli kulturális együttműködést ápol a Zala Megyei Népművészeti Egyesület. A civil szervezet projektkoordinátora, Dala Hajnalka arról tájékoztatta az MTI-t, hogy horvát és szlovén partnerekkel segítik hagyományőrző rendezvények megtartását, táborok szervezését. Különösen népszerűek a családi pünkösdi találkozók, ezen felbuzdulva közös uniós pályázaton elnyert pénzekből újabb hasonló kulturális programokat indítanak.

A Pécs-Normandia Lions Club a baranyai város gyermekklinikáján ápolt, hosszas kezelésre szoruló gyermekek hozzátartozóinak segít ingyenes szállással. A szervezet képviseletében Forintosné Molnár Mária arról számolt be, hogy a klinika közelében, a szülőknek adományokból berendezett, 28 férőhelyes szállásról a nővérek hívására a családtagok azonnal a kórterembe siethetnek gyermekükhöz. A húsz éve alakult intézmény szinte mindig telt házzal működik, de a fenntartás évi négymillió forintos költségét egyre nehezebb előteremteni, ezért a civil szervezet most központi támogatásra is számít.

A Heves megyei, 1300 lakosú Halmajugrán jelenleg negyven nagycsalád épít sertésólat a portáján az Együtt a Szebb Jövőért Roma-Magyar Egyesület szervezésében ingyen átadott téglából. A faluban magas a munkanélküliek aránya, és az akcióval - a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvánnyal együttműködve - szeretnék elérni, hogy a nehéz körülmények között élő családok sertéstartásra berendezkedve lépjenek az öngondoskodás felé. Lakatos Zsolt, a gyöngyösi székhelyű civil szervezet elnöke azt közölte, hogy az egyesület több módon is erőfeszítéseket tesz a romák és nem romák közötti társadalmi különbségek lebontásáért, jelenleg a cigányzene hagyományainak újjáélesztésén munkálkodnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.