galéria megtekintése

Lassan nyolcmillió magyar se lesz már itt

31 komment


F. Szabó Emese

Ha nem születik elég gyerek, 2060-ra nyolcmillióan sem leszünk. A legfontosabb az első és a második gyerek világrajövetele lenne, ezt támogatja legkevésbé a jelenlegi állami ösztönzőrendszer. A kiszámíthatatlan környezet mellett a munkanélküliség hátráltatja leginkább a gyerekszülést.

A becslések szerint 2060-ra Magyarország lakossága nyolcmillió fő alá csökken. A pesszimista verzió szerint még a hatmilliót sem éri el ez a szám, de az optimista számítás is jócskán kilencmillió fő alá teszi a lakosságot. Szakértők szerint

a jelenlegi trendek nem abba az irányba mutatnak, hogy az optimista verzióval kellene számolni.

De miért is? Az már teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy a Ratkó-sztorinak vége van. Az ötvenes évek közepi jelentős kiugrást, amikor az élve születések száma meghaladta az évi 220 ezret, követte egy második fellobbanás, amikor ez a generáció lépett a nemzőképes, illetve szülőképes korba – 190 ezres élve születést produkálva. A demográfusok arra vártak, hogy lesz egy harmadik, jóval kisebb kiugrás, a Ratkó-unokák gyerekvállalása.

 

Először az volt a konszenzus – vagy vágy –, hogy ez jelentkezik, legfeljebb később, mivel a nők egyre később szülnek. Ma azonban már az látszik, hogy a várt kiugrás elmarad.

A Ratkó-unokák már negyvenes éveikbe léptek, így nem csak arról volt szó, hogy a babák születése halasztást szenved. Ezek a gyerekek már nem fognak megszületni.

A születésszám csökkenése kisebb-nagyobb fellobbanásokkal az 1970-es évek közepe óta folyamatos, a legutóbbi jelentős visszaesés a kilencvenes évek első felére tehető.  Ennek egyik markáns oka a Bokros-csomag volt, s

azt a durva csökkenést semmilyen állami intézkedéssel nem sikerült korrigálni.

A születésszámban legújabban a 2000-es évek elejéhez képest következett be mérséklődés, az akkor stabilan 97 ezer körüli éves születésszám mára 90 ezer környékére, illetve az alá csökkent.

Elfoglalt a nagymama is

Az okok rendkívül sokrétűek. Ezek közül érdemes kiemelni és különválasztani azt a tényt, hogy a népesség csökkenésével együtt szükségszerűen kevesebb baba születik, hiszen egyszerűen kevesebb a szülőkorban lévő nő. Ennek fényében hiba volna a nőktől ma évi 150 ezer gyereket számon kérni, hiszen már évente nem 130 ezer, hanem csak 80 ezer nő jut szülőképes korba. Így hosszú távon beszédesebb lehet az ezer lakosra jutó születésekkel számolni, hiszen ez a mutató figyelembe veszi a népességfogyást.

Visszaveti a születésszámot, hogy a nők egyre később szülnek: míg 30-40 évvel ezelőtt 20-25 éves korú nők szülték a legtöbb gyereket, addig ez ma 30 éves kor fölé kúszott. Ennek oka elsősorban az, hogy a szülők tanulnak, diplomát szereznek, majd adott esetben munkába is állnak, karriert kezdenek, és idővel a nők eldöntik, hogy mikor szakítják meg ezt a folyamatot. Valamelyest az is közrejátszik a kivárásban, hogy a nyugdíjkorhatár kitolásával a nagymamák egyre később lesznek hadra foghatók a gyerek nevelésénél. Hiszen ma a nők 63 éves korukban mennek nyugdíjba, vagyis az unokáikra csak akkor tudnak vigyázni, amikor a gyerekeik akár már a harmincon is túl vannak.

Szülés kitolva

Az első gyereket ennek fényében ma átlagosan 28 évesen vállalják a nők. Ez azért jelent problémát, mert bár az orvostudomány csodákra képes, a felső korhatár nem tolható ki jelentősen. Vagyis már nincs húsz évük arra a nőknek, hogy szüljenek, ez az időszak majdnem a felére csökkent. Hozzá kell tenni – ez egy mélyinterjús vizsgálatból is kiderült –, hogy pár évtizeddel ezelőtt még korántsem volt divat 40 évesen szülni, az pedig pláne nem, hogy egy nő 30 évesen álljon neki a családalapításnak. Vagyis amikor az első gyereket tipikusan 23 évesen szülték a nők,

azok, akiknek ez nem sikerült, sokkal hamarabb, akár 30 évesen beletörődtek abba, hogy nekik már nem lesz gyerekük. Ma már 40 évesen sem jelentik ki a nők ezt ennyire magabiztosan,

vagyis fölfelé azért sokkal rugalmasabb lett a szülésre szánt intervallum. Viszont a második, harmadik gyerekre gyakran már nem marad idő, sőt a gyerekvállalás halasztásából lemondás lesz.

A késői szülés ugyanakkor nem kellene, hogy feltétlen gondot okozzon: Hollandiában is 30 éves koruk körül szülik a nők az első gyereküket, ám ott nem marad el a második sem: a tervezett gyerekek 75 százalékos arányban világra is jönnek, ami nagyon jó arány. Magyarországon ugyanez mindössze 40 százalék.

Az első kettő a favorit

A cél egyértelműen az volna, hogy a tervezett babák megszülessenek. Hiszen őket akarják a szülők, ám ez különböző okok miatt végül mégsem lesz több szándéknál. A legnagyobb változást kétségkívül az első gyerek hozza a szülők számára, ezért az lenne a legfontosabb, hogy ő megszülessen – vélik a lapunkkal háttérbeszélgetést folytató kutatók. Minél hamarabb születik meg, annál nagyobb az esély arra, hogy a szülők vállalkoznak a másodikra is. A tervezett gyerekek közül ráadásul a második jön össze a legnagyobb eséllyel. Hiszen a nagy áttörés, ami az egész életet alapvetően megváltoztatja, már megvolt az első gyerekkel. A második ehhez képest jóval kisebb ellenállásba ütközik, viszonylag kevés pluszlemondással jár.

Több gyereket a tapasztalatok és kutatások szerint inkább a szélsőséges helyzetű családok vállalnak. Vagy a nagyon gazdagok, mert nekik mindegy, vagy a szegények, mert nekik is mindegy.

Vagy azok, akik nagyon tudatosan tervezik meg a családot, vagy azok, akik egyáltalán nem foglalkoznak ilyesmivel. Az átlag nem akar sok gyereket.

A rendszer nem segített

A legnagyobb változást az utóbbi évtizedeket figyelembe véve egyértelműen a rendszerváltás hozta a gyerekvállalásban. Azok jelentik a választóvonalat, akik a rendszerváltás idején voltak tinédzserek: akik még tanultak, akik első nemzedékként szembesültek felnőttként a változás adta lehetőségekkel, tulajdonképpen a jóval nagyobb szabadsággal.

Az 1975-ös nemzedék nagyjából az a korosztály, amelyre különösen érdemes figyelni mint vízválasztóra.

Korábban nagyjából 6-8 százalék volt a gyermektelenek aránya a társadalomban, ideértve az egészségügyi és az egyéb okok miatt gyerek nélkül maradtakat egyaránt. Ez a szám a '75-ös korosztálynál nagyon durván megugrott. Volt esély arra, hogy ez a korosztály csak halogatja a gyerekvállalást – ezzel párhuzamos a Ratkó-unokák szülővé válását övező várakozás. De ez nem így lett. Ez a generáció futott bele először abba trendszerűen, hogy a nagyon jelentős társadalmi, politikai és gazdasági változás hatására addig halasztotta a családalapítást, amíg nagyon nagy arányban kicsúszott belőle.

Ebben a korosztályban a gyermektelenek aránya akár 16 százalékra is felugorhat. Ez borzasztóan magas, ugyanakkor viszonylag gyorsan vissza is hajolhat,

hiszen a következő nemzedékre egyre kevésbé hat sokként az új berendezkedés, a 90-es évek szülöttei számára már nem is lesz különleges. Ennek ellenére a várakozások szerint a gyermektelenek aránya még így is magasan, 12 százalékos szint körül marad. Égető lenne ezt a réteget valahogyan a gyerekvállalás irányába terelni.

Ez azonban nem egyszerű. S egyelőre nem is arról van szó, hogy a gyermektelenek azért maradnak egyedül – vagy kettesben –, mert nem akarnak gyereket. Bár Magyarországon is akad, aki így gondolkodik, arányuk egyelőre elenyésző. (Kérdés persze, hogy inkább a társadalmi elvárások miatt rejtőzködnek vagy valóban kevesen vannak.) Mindenesetre nagy valószínűséggel nem ez a legnagyobb akadálya a gyerekszületésnek.

Központi kiszámíthatatlanság

Alapvetően a gyerek születését az életminőség javulásának, egyfajta boldogságbónusznak tekintik a kutatók, vagyis ez áll szemben a gyerek miatti egyéb lemondásokkal – bár egyes szakértők szerint ez korántsem ennyire egyértelmű. Az első gyereknél a mérleg másik serpenyőjében olyan elemek vannak, mint a karrier, a tetszőlegesen alakítható szabadidő, a kötöttségektől mentes élet. A tapasztalatok szerint ezek nagyon erős motivációt adnak ahhoz, hogy ideig-óráig elhalasszák értük a gyerekvállalást.

A másik fő tényező a kiszámíthatóság, ám ezt a legkevésbé egyszerű biztosítani. A kiszámíthatatlan környezet ugyanis ma gyakorlatilag az élet minden területét meghatározza – és hátráltatólag hat. Az egyén a legkevesebbet az állami szintű kiszámíthatatlanság ellen tud tenni. A Bokros-csomag jól mutatja, hogy a rossz döntések milyen könnyen képesek egészen drasztikus hatást gyakorolni a gyermekvállalási kedvre, ám sajnos nem csak a kőkemény megszorítás bizonyult rossz döntésnek az elmúlt évtizedekben.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

Ha folyamatában nézzük a családtámogatási rendszert, az látszik, hogy lépésről lépésre épültek be a rendszerbe az alanyi jogon és a jövedelem szerint járó juttatások (családi pótlék, gyes, gyed). Ezt váltotta fel a kilencvenes évek közepén a rászorultsági elv a Bokros-csomag révén. A '98-as kormányváltást követően íziben visszaállították az alanyi jogon járó juttatási rendszert, majd következett a jövedelemadó kedvezménye, a támogatott lakáshitel, a szocpol, a félszocpol, majd azok visszavonása, részbeni megszüntetése, illetve visszaállítása és végül manapság a turbó fokozatba állításuk.

A fő gond a kiszámíthatatlanság: hogy gyakorlatilag felesleges komolyan elköte­leződni, mert a támogatási rendszer jó eséllyel a következő kormányváltás után úgyis meg fog változni.

Márpedig egy (vagy több) gyerek felnevelése azért jócskán túlmutat a kormányzati ciklusokon. Az is igaz persze, hogy pusztán az állami támogatás nem sarkallja korábban nem tervezett gyerekvállalásra a párokat – ez csak a szándékolt gyerekvállalást erősítheti, így a tervezett gyerekeknek jóval több mint 40 százaléka megszülethet. Az állami támogatás bizonyosan nem alkalmas arra, hogy a tudatosan csak egy (vagy két) gyereket vállaló családokat újabb gyerek nevelésére vegye rá. Az állami transzferek hatása így eleve korlátozott, ami még rosszabb hatásfokot ér el, ha a támogatási rendszer nem kiszámítható.

Nincs munka, nincs baba

A kiszámíthatatlanság azonban nem csak az állami családtámogatási rendszerre jellemző. A statisztikák egyértelműen kimutatják, hogy közvetlen összefüggés van a munkanélküliség és az élve születések között. Ha a családban a férfi munkanélkülivé válik, a gyerekvállalási kedv azonnal alábbhagy. A 2008-as válság minden országban jelentősen megemelte a munkanélküliségi rátát, aminek következtében esni kezdett a gyerekszületések száma.

Magyarországon érdekes módon ez a folyamat nem 2008–2009-ben kezdődött, hanem korábban.

Meglepő, de a csúcséveknek számító 2007–2008-ban már lefelé konyult a születési görbe, pontosabban 2006 volt a csúcs, utána megállt a növekedés, majd persze 2008 végén meredeken esni kezdett. A mutató 2013-tól kismértékben emelkedésnek indult, de egyelőre nem látszik, hogy ez tartós lesz-e. A várakozások szerint valamelyest javulni fog a termékenységi mutató, vagyis a jelenlegi rendkívül gyatra 1,3 pontról 1,5-1,6 pontra kúszhat fel. Ezzel azonban csak azt érjük el, hogy a hosszú távú becsléseknek megfelelően 2060-ban a mostani 90 ezerhez képest 66 ezer baba szülessen.

A társadalmi rend, a tradíciók és szokások megváltozása miatt a kiszámíthatatlanság a családon belül is megjelent. Bár
a hatvanas évek végi öt százalékhoz képest a sokszorosára emelkedett a házasságon kívül született gyerekek aránya, ez nem azt jelenti, hogy a párok ugyanolyan erősnek érzik az élettársi kapcsolatot, mint a házasságot. A gyerekek több mint 45 százaléka születik házasságon kívül, ám ebben a számban benne vannak az egyedülállók, az elváltak és az özvegyek gyermekei is. Vagyis ha a házaspárokat és az élettársi kapcsolatban élőket vetjük össze, akkor még mindig jóval több baba születik házasságban. Ennek oka az lehet, hogy

a házasság még mindig stabilabbnak, biztonságosabbnak gondolt kapcsolat, még akkor is, ha minden második házasság válással végződik.

Nincs ez mindenhol így, Franciaországban például nincs szignifikáns különbség a házaspárok és élettársak gyerekvállalási statisztikája között. Magyarország és a volt szocialista országok – Csehországot kivéve – valamivel prűdebbek, jobban ragaszkodnak az intézményeikhez, így a házassághoz is. Ezzel együtt ez a tradíció már erősen lazulóban van.

Öntik a pénzt

A magyarországi családtámogatási rendszer rendkívül bőkezű a legfrissebb, a családi otthonteremtési kedvezmény kibővítése nélkül is – amelynek költségvetési hatása egyelőre nem is becsülhető meg –, a GDP több mint két százalékát teszi ki. Ez évente nagyjából 800 milliárd forint. Ezen belül a családi pótléknak a legnagyobb a súlya, ezt jelentősen lemaradva követi a családi adókedvezmény. A gyes, az anyasági támogatás és a gyed ennél is kisebb tétel, ami nem meglepő, hiszen ezek csak korlátozott ideig járnak.

A családi pótlék éves szinten több mint 300 milliárd forintot tesz ki – a juttatás két részre van bontva, nevelési ellátásra és iskoláztatási támogatásra.

Az összeg 2008 óta nem emelkedett, ami azt jelenti, hogy a családi pótlék bérhez viszonyított aránya folyamatosan csökken.

Akkor az átlagbér 6,13 százalékát tette ki, ugyanez az idén már csak 4,6 százalék. Mivel a családi pótlék fix összegű, ezért minél alacsonyabb a bér, annál nagyobb jelentősége van. Vagyis a családi pótlék folyamatos elinflálódása az alacsonyabb jövedelműek számára okoz igazán kiesést.

Ehhez képest a családi adókedvezmény, amely 200 milliárd forint kiadást jelent a költségvetés számára, a bérhez képest akár 15 százalékot is kitehet. Hiszen az adókedvezmény maximális értéke megegyezik az adó kulcsával, s az szja az idén 15 százalék. A kedvezmény – ellentétben a családi pótlékkal – a jövedelem arányában vehető igénybe, így nem kapja meg minden szülő.

A családok jelentős része számára még mindig a családi pótlék jelenti a legnagyobb összegű juttatást, meghaladja a családi adókedvezmény összegét is. Egy és két gyereknél minden jövedelemszinten nagyobb, hiszen egy gyerek után a pótlék 12 200, az adókedvezmény tízezer forint, két gyerek után pedig az előbbi 26 600,  az utóbbi az idén 25 000. Jövőre ez változni fog, hiszen a kedvezmény 2017-ben 30 ezer forint lesz. Három gyerek után havi 320 ezer forint bruttó bérig a családi pótlék magasabb összegű, 48 ezer forint, e fölött azonban a kedvezmény már több, 660 ezer forinttól a maximális 99 ezer forint.

Nagy kérdés, megéri-e ez az aránytalanul nagy támogatás, több gyerek szüle­tik-e ennek révén.

Borzasztó nehéz számszerűen igazolni, hogy a családi adókedvezmény nem hatásos – mondta lapunknak Simonovits András matematikus, népességkutató. Az azonban állítható, hogy  a három gyerek után járó kedvezmény irreálisan magas. Ez még akár indokolható is lenne, ám az adatok egyelőre nem igazolják, hogy megérné ez az extra juttatás az állam számára.

Úri luxus

Jelenleg egy gyerek – akinek megszületése a legnagyobb akadály leküzdését jelenti – után nagyon kevés juttatás jár.

Az Egyesült Királyságban az első gyerek után jóval magasabb támogatást adnak, mint a második után

– mutatott rá Simonovits. Ez azt jelenti, hogy a sokadik gyerek támogatása, ha nem is felesleges, de mindenképp úri luxus.
Felmerülhet a kérdés, hogy ha ez ennyire evidens, miért nem alkotott a kormány a célt jobban szolgáló modellt. Pontos válasz nem ismert, de az biztos, hogy az sokkal költségesebb lenne, mint a mostani. Hiszen a 99 ezer forint kedvezményt csak nagyon kevesen tudják kihasználni, ami nem teljesíthetetlen tétel az államháztartás számára.

Ehhez képest azonban ha az egy és két gyerek után járó kedvezmény érdemben emelkedne, azt lényegé­ben mindenki igénybe venné, hiszen már a minimálbér utáni összteher is több, mint a két gyerek után járó kedvezmény. Ez pedig durva költséget generálna. A kedvezményrendszer folyamatban lévő kiterjesztése – két gyerek után négy év alatt a tavalyi 20 ezer forintról 40 ezerre nő a kedvezmény – önmagában is 60 milliárd forinttal emeli a kedvezmény költségigényét. Vagyis a 180 milliárd forinthoz képest végül – egyéb változók figyelmen kívül hagyásával – 240 milliárd forint lesz a kedvezmény összértéke, plusz nagyjából húszmilliárd forint, ami a járulékkedvezményből jön össze.

Sokasodjanak a gazdagok

Egyes elképzelések szerint a sokgyerekesek támogatása adókedvezményekkel voltaképpen azt a célt szolgálja, hogy a társadalomban több gyerek szülessen gazdag családba.

Vagyis nem olyan nagy probléma, ha nem nő a gyerekszám, hiszen a megszületett babák olyan családban nőnek fel, amely tagjaira később – vélhetőleg – kevesebb szociális kiadást kell szánni, ráadásul a fogyasztásban is jeleskednek majd.

Azt nem méri külön a KSH, hogy a gyerekek a családok jövedelemszintje alapján hogyan oszlanak el, nem lehet igazolni, ­van-e ilyen rejtett cél. Valamelyest releváns az a statisztika, amely a szülőket az iskolai végzettség alapján csoportosítja, hiszen vélhetőleg a diplomások magasabb jövedelemkategóriába tartoznak – a megfelelés persze messze nem teljes. Itt nem látható növekedés a statisztikák szerint, ám az elmondható, hogy a középfokú végzettségűekhez képest nincs csökkenés. Vagyis kismértékben akár lehet is ilyen következménye a túlzott adókedvezménynek.

Az átlag terhe átlag feletti

Elmondható tehát a támogatási rendszer kritikájaként, bármi legyen is az aránytalanság hátterében,

ezzel a középosztály jár rosszul.

Számukra ugyanis a családi pótlék nem jelent érdemi segítséget a bér arányában, hiszen egy gyerek után kevesebb mint öt, két gyereknél tíz százalékot tesz ki a juttatás. Az adókedvezmény esetében ez az arány nem éri el a 3,8, illetve a 9,5 százalékot. A minimálbérnél a támogatás aránya egy gyerek után mindösszesen húsz százalék, két gyerek után még több, közelíti az 50 százalékot. A magas jövedelműek esetében egy és két gyerek után a kedvezmény és a családi pótlék teljesen elenyésző, a kettő együtt sem közelíti meg a tíz százalékot – egy gyereknél az ötöt sem –, ám három gyerek után az adókedvezmény elérheti a bér 15 százalékát is. Összességé­ben tehát a családtámogatási rendszerben minden réteg megtalálhatja a számítását, kivéve a társadalom derékhadát alkotó középosztályt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető