Lara új szívet kapott

Új szívet kapott a hétvégén Lara. A szeptember óta műszívvel élő kislánynak az utolsó pillanatban, Magyarországon találtak donort.

Találtak donort Larának, a 184 napja műszívvel élő kislánynak: az új szívet vasárnap hajnali négy órakor ültették be. A kislány jól van. A szív az utolsó pillanatban érkezett, ahogy Ofner Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója fogalmazott: a donorjelentés után versenyt futottak az idővel.

A 21 hónapos Lara tavaly novemberben kapott műszívet, vagyis egy testen kívüli pumpát, ami átveszi a szív munkáját. Ez szükségmegoldás volt, a kislányt csak így tudták életben tartani, de előre jelezték: ez a megoldás fél év időt ad arra, hogy a kislánynak beültethető szívet találjanak. Lara állapota sokat ingadozott, több fertőzésen is átesett, két hónapja pedig összeomlott a keringése. A múlt kedden még úgy lehetett tudni: annak ellenére, hogy Lara tavaly június végén felkerült a szívtranszplantációs listára, két hónapja már egy nemzetközi listára is, nem érkezett jelentés lehetséges donorról. Az orvosok pénteken kapták a hírt: van donor. Egy Larához hasonló korú, magyar kisgyereknél állt be az agyhalál. Szombat este kezdődött a műtét, sikeresen. A remények szerint Lara akár egy hónap múlva elhagyhatja a kórházat.

A kislány megmentéséért folytatott küzdelem nyilvánossága elősegítette a donorkeresést. Lara műszív-kezelésének megkezdése óta a szervkoordinációs iroda összesen hat alkalommal mozgósította a gyermek intenzívosztályokat. A Lara-ügy óta körülbelül 6-7 jelentés érkezett, s egyetlen egy alkalommal sem akadályozta szülői tiltakozás a transzplantációt. Csak épp a lehetséges donorszerv már alkalmatlan volt a beültetésre. Lara a negyedik gyerek Magyarországon, akin szívültetést hajtottak végre. De ő az első, akinél műszív-kezelés előzte meg a transzplantációt.

A gyermekszív-transzplantáció legnagyobb nehézsége a donorhiány, külföldön a várólistás szívbetegek 30-40 százaléka műszívet kap, hogy meg tudja várni a donorszívet. A hétvégén egyébként ilyen műszívet kapott egy 13 éves kislány is, ő is több hónapja szerepel a transzplantációs várólistán. A két műtétet egyébként ugyanaz a stáb végezte közvetlenül egymás után.

Magyarországon évente öt-hét gyermekszív-transzplantációra lenne szükség. Ehhez mind a szakmai, mind az anyagi feltételek adottak, de kisgyerekek operációjához nagyon nehéz donort találni még akkor is, ha a gyerekek minden országos transzplantációs várólistán elsőbbséget kapnak. Szív- vagy májátültetés esetében nem jöhet szóba náluk felnőtt donortól származó szerv, mert azok túl nagyok. Ofner Péter, az intézet főigazgatója szerint egyébként világszerte akkora a donorhiány, hogy például a donációkban vezető Németországban általában 500-600 napot is eltöltenek a gyerekek műszív-kezelésen, míg megfelelő új szervhez juthatnak.

A szervátültetés koordinálásában résztvevők szerint ugyanakkor Magyarország a donációs területen csaknem egy évtizedes lemaradásban van. Hiába a szakmai felkészültség, ha a donorjelentések aránya messze elmarad a lehetőségektől. Ugyan Lara története lökést adott az ügynek, ennek ellenére a gyerekdonorok aránya ma is csak 5-6 százaléka a felnőttekének, szemben mondjuk az Amerikai Egyesült Államokkal, ahol ez az arány húsz százalék. Jelenleg csak egy-két gyerek vár új szívre, és új máj is csak öt-hat gyereknek kell. Idén összesen négy szívátültetés volt, tavaly huszonkettő. A legutóbbi beteg, Mirjam hét hónapot várt a műtétre, s ma már teljesen jól van.

Lara a műtét után
Lara a műtét után
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.