Fájdalmas történet

Méregdrága "mulatság" és jó biznisz ma a fájdalom. Csillapítása többnyire magánrendelésen folyik, államilag finanszírozott hely alig-alig működik. Dr. Erdős Gábor vállalta volna a rendelést, de sehol nem kapott rá lehetőséget.

"A közjó szolgálata és a szenvedők megsegítése érdeke kívánja azt tőlem, hogy nyilvánosságra hozzam szomorú történetem" - kezdi levelét dr. Erdős Gábor szakorvos. A szülész-nőgyógyász, aneszteziológus-intenzív terápiás szakember idén a Kapás utcai rendelőben indította be a fájdalomambulanciát, miután tavaly év végén három pályázó közül őt választotta a rendelő akkori igazgatója. Próbaideje januárban kezdődött, saját költségein, kintről hozott eszközökkel és gyógyszerekkel kezdte a rendelést. Mindezt két hétig tehette, akkor ugyanis, ahogy az orvos fogalmaz: megdermedt körülötte a levegő.

Csak a betegek jöttek, mind többen. Ahogy Erdős doktor a történteket idézi, az új főigazgató minden előzmény nélkül hivatta, s az orra alá dugott egy határozatot, miszerint munkaviszonya azonnali hatállyal megszűnik. Már a másnapra előjegyzett betegeket sem láthatja el. Az általa "koncepciós eljárásnak" titulált eset nem érte igazán váratlanul: néhány évvel korábban ugyanis kísértetiesen ugyanez történt vele. Ugyanezzel a főigazgatóval, csak más helyszínen. A Parádfürdői Állami Kórházban, ahol addig nőgyógyászati osztályon dolgozott.

Kitalálta, kidolgozta ott is a fájdalomambulanciát, egyeztetve a szintén épp akkor kinevezett főigazgatóval, majd a megyei közgyűlés elé terjesztette, ahol döntöttek annak elindításáról. Csakhogy az intézet vezetője munkaviszonyát, ott még váratlanul, megszüntette, mielőtt még egyetlen napot is rendelhetett volna az ambulancia.

Dr. Erdős Gábor megalázónak és etikátlannak tartja az eljárást, s úgy érzi, szakmai hírnevét járatja le a vezető, hiszen az egész azt sugallja: őt, akiben a betegek maximálisan megbíznak, baklövései miatt azonnali hatállyal kétszer is ki kellett rúgni. Helyébe pedig majd egy olyan pályázó kerül, aki a meghallgatáson nem felelt meg.

Az orvos legszentebb feladata a szenvedés enyhítése
Az orvos legszentebb feladata a szenvedés enyhítése

Korábban a parádfürdői, ma a Kapás utcai rendelő főigazgatója, dr. Zámbó László viszonylag tömören kommentálta a történteket. Szakmai, higiéniás és etikai okok miatt nem voltak megelégedve a kollégával. Többet nem akar az ügyhöz hozzátenni, de hangsúlyozza, nyomós okuk volt arra, hogy úgy döntsenek: Erdős doktort nem véglegesítik. Azt pedig különös véletlennek gondolja Zámbó doktor, hogy korábban kettőjükkel ez már megtörtént. Mostanáig keresték az új szakembert, s a napokban alá is írták már a szerződést.

Dr. Erdős Gábor értetlenül áll az indoklás előtt, ő ugyanis a "felmondólevél" aláírásán kívül mindössze egyszer látta egyetlen percre Zámbót. Ő ma is azt vallja, az orvos legszentebb feladata a szenvedés enyhítése. A fájdalomambulanciák viszont leginkább magánrendelések formájában, súlyos pénzekért dolgoznak. Ő itt a II. kerületben havi 30 ezer forintért vállalta a rendelést.

- A Kapás utcában a betegek ingyen juthatnának segítséghez, de immár hónapok óta hiába keresnének szakembert - mondja Erdős doktor, aki, ha nem is hivatalosan, de segít betegeken. Rendelő alapítására esélye sincs, hiszen a többmilliós beruházásra nincs pénze. Nem hirdeti magát, pénzt senkitől sem fogad el, de aki segítségért fordul hozzá, azt nem küldi el.

A fájdalomambulanciára általában akkor érkeznek a betegek, ha sem a háziorvos, sem a sebész, sem az onkológus nem járt sikerrel. Legtöbbször azonnal nem lehet megszüntetni a fájdalom okát, s vannak olyan esetek is, amikor a műtéti beavatkozás nem lehetséges, vagy az sem szüntetné meg a fájdalom okát. Itt elsőként feltérképezik a beteg fájdalmát - milyen eredetű, milyen intenzitású, várhatóan menynyi ideig kell a fájdalmát csillapítani, és ezután lehet mérlegelni, milyen eljárással lehet ez ellen tenni. Döntő többséggel gyógyszeres terápiát alkalmaznak, ám ha ez nem válik be, akkor invazív úton is. Objektív módon mérni a fájdalmat nehéz, de vannak irányított kérdések, melyekkel a szakemberek gyorsan képet kaphatnak a fájdalomról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.