Küszöbön az ötödik demográfiai katasztrófa. A magyar népesség fogyása tizennyolcszorosára nőtt az elmúlt húsz évben. Ha a következő húsz évben nem sikerül lassítani a népességfogyást és elöregedést, a folyamat visszafordíthatatlanná válik. A fiatalok össznépességen belüli arányának az eddigiekhez hasonló ütemű csökkenése már 2030-ra aggályossá teszi az idősek eltartását, hiszen egy keresőre három eltartott jut majd.

S akkor elindul a lavina. Az aktívak és az inaktívak arányának torzulása a munkaképesek tömeges elvándorlását eredményezheti egy kevesebb terhet rájuk rakó, boldogabb világba. Az újításra kész fiatalok számának csökkenése felerősíti a megszokott megoldásokhoz való ragaszkodást. Az újdonságok iránti fogékonyság háttérbe szorulása okán csökken a kezdeményezőkészség és a kreativitás, ami a gazdaság teljesítőképességének rohamos csökkenésével jár, miközben drasztikusan emelkednek az idősellátás költségei. Az OECD becslése szerint 2040-re negyven százalékkal emelkedik az egészségügyi kiadások, és 80 százalékkal a nyugdíjkiadások szintje. A csökkenő gyermeklétszám miatt ugyan kevesebb pénzt kell családtámogatásra és a közoktatásra fordítanunk, ám az összkiadások így is 30 százalékkal növekednek. A valóságban talán ennél is többel. A gyerekszám csökkenése, a párkapcsolatok labilissá válása, a tradíciók és a vallásosság visszaszorulása, az individualizálódás miatt csaknem teljesen az államra marad az idősellátás gondja. Ráadásul a házasság intézményének feloldódása, a bomlékony élettársi kapcsolatok terjedése - túl azon, hogy a nők termékenysége kétszer kisebb az utóbbiakban - károsan befolyásolják a felnövekvő generációk szocializálódását.

A legpesszimistább előrejelzések alig hétmillió magyarral számolnak 2050-re. Meddig fogyhatunk? Tóth Pál Péter, szociológus, az MTA doktora, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa szerint a kérdésre nem adható tudományosan megalapozott válasz. De tévúton járnak azok, akik a dánok és finnek példáját emlegetve nyugalomra intenek. A példaként felhozott országok lélekszáma valóban alig öt-ötmillió, ám korfájuk jóval egészségesebb képet mutat a magyarnál. A hazai korfa a századforduló piramisából egyre inkább felül szélesedő kupává válik - egy hanyatló társadalom demográfiai lenyomataként.

A jövő szerencsére mindig mozgásban van. A korábban készült demográfiai előreszámításokat például felülírta a felerősödő migráció. A rendszerváltozás óta 250 ezer fővel - főként határon túli magyarokkal - gyarapodott hazánk lakossága. Ez a tény automatikusan felveti a lehetőséget: pótoljuk bevándorlókkal honpolgárainkat. Csakhogy Hablicsek László, a KSH demográfusának számításai szerint a következő néhány évben 1,8 millió külföldinek kellene ahhoz letelepednie Magyarországon, hogy 2050-ig a bűvös tízmillió fő felett tartsa az ország népességszámát. Ennek lehetetlenségét mi sem bizonyítja jobban, mint az a hatalmas politikai vihar, amit a fenti adatok nyilvánosságra kerülése kavart. Az ilyen arányú népességpótlásnak még a gondolatára sem vagyunk felkészülve - hangsúlyozza Tóth Pál Péter, aki mégsem a politikai és társadalmi ellenérzésben látja a fenti "megoldás" legnagyobb hibáját. Ha a határontúli magyarok elszívása a jelenlegi ütemben folytatódik, akkor tizenöt éven belül 750-800 ezer emberrel csökken a szomszédos országok magyar közösségeinek létszáma. Az elvándorlás ugyan eltérő mértékben érinti az egyes régiókat, de összességében a jelenlegi létszámuk 45 százalékos csökkenését idézné elő, ami az MTA demográfiai bizottságának alelnöke szerint a most még meglévő kohéziós erejük megroppanásához vezetne.

Hatalmas árat fizetnénk a semmiért. Egy ilyen arányú bevándorlás eredményeként a hazai lakosságon belül a jelenlegi 1,5 százalékról 10 százalékra duzzadna a betelepültek aránya, ami akkor is jelentős társadalmi feszültségeket gerjesztene, ha többségük magyar nemzetiségűek közül rekrutálódna. A migráció felgyorsítása ráadásul csak látszólag állítja meg a népességcsökkenését. Miközben a mesterséges pótlás ideig-óráig elodázza a társadalom elöregedéséből származó problémák megoldását, felgyorsítja és visszafordíthatatlanná teszi a folyamatot.

A népesedési gondokat csak a gyermekvállalási kedv fokozása oldhatja meg. Mindezt erős ellenszélben, hiszen a külső tényezők - a házasságkötések számának világszerte tapasztalható csökkenése, a válások gyakorisága, az élettársi kapcsolatok és a tudatos gyermektelenség terjedése - mind a termékenységcsökkenés irányába hatnak. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a fenti hatások ellen csak az aktív és komplex szemléletű - pénzbeli támogatásokat, természetbeni szolgáltatásokat sokoldalú foglalkoztatási rendszerrel kiegészítő - családpolitikával bíró országok harcolhatnak sikerrel. Mindez hazánkban sem lenne teljesen példanélküli. A hatvanas évek elején hozott család- és népesedéspolitikai intézkedések sorozata legalább 25 százaléka növelte a termékenységet. Ezek nélkül - mutat rá Tárkányi Ákos, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének munkatársa -, ma 10-15 százalékkal kevesebb magyar adófizető lenne. De a kilencvenes évek végén visszaállított GYED, illetve a korábbinál nagyobb összegű családi adókedvezmény bevezetésének hatása sem elhanyagolható. Egy bőkezű családpolitika révén - állítja a demográfus - újra elérhető lenne a reprodukciós szinthez szükséges termékenység. Csakhogy ehhez a parlamenti pártok széles körű konszenzusán alapuló, választási ciklusokon átívelő, kiszámítható és stabil népesedéspolitikájára lenne szükség Demény Pál magyar származású, amerikai demográfus szerint mindez már nem elég, új eszközöket is felvonultató, népesedéspolitikai paradigmaváltásra lenne szükség. Így például az állami idősellátást a felnevelt gyermekek számától is függővé kellene tenni. A hazai politikusok azonban Mécs Imre - még SZDSZ-es képviselőként tett, a fentinél jóval kisebb társadalmi ellenállást gerjesztő - javaslatát: a gyerekszámmal arányos választójog bevezetését is elutasították.

Amíg minden újszülöttel nő a család szegénységi kockázata, semmilyen demográfiai fordulatra nincs esély - véli Tóth Pál Péter, aki az MTA demográfiai bizottságának elnökeként már 2001-ben felhívta a Medgyessy Péter vezette kormány figyelmét a drasztikus népességfogyásra. A figyelmeztetés látszólag nyitott kapukat döngetett, hiszen a Nemzeti Népesedési Kormánybizottság már az előző, Orbán Viktor vezette kormány idején felállt. Kötetekre rúgó tanulmányok születtek. A Medgyessy-adminisztráció 2002-re hosszú távú programot ígért. A koncepció 2003 végére készült el, de a parlament soha sem tárgyalta.