Az új Btk.-koncepció kapcsán fel is vetette néhány szakember, hogy a becsületsértést és a rágalmazást ki kellene emelni a bűncselekmények köréből, mivel a polgári jogi kártérítés és elégtétel lehetősége elvileg megfelelően kompenzálja az ilyen jellegű sérelmeket. Sajnos nem valószínű, hogy a jogalkotó ezt megteszi. Jelenleg, ha valaki úgy érzi, hogy a becsületébe gázoltak valamilyen általa becsületsértőnek ítélt, vélt kijelentéssel, vagy valótlan tény híresztelésével megrágalmazták, csekély összegű illeték megfizetése mellett - harminc napon belül - magánvádas büntetőeljárást indíthat, gyakorlatilag minden szakmai kontroll nélkül, hiszen az eljárásjog nem ír elő ügyvédkényszert ezekben az esetekben. Ilyenkor az ügyész szerepét a magánvádló veszi át - ez persze nem zárja ki, hogy indokolt esetben az ügyész átvegye a vádat. A magánvádlót persze ügyvéd is képviselheti. Ha az első tárgyaláson - az ún. személyes meghallgatás során - nem fogadja el a magánvádló a feljelentett bocsánatkérését, akkor a bíróság lefolytatja a büntetőeljárást. Első látásra akár korrektnek is tűnhet a folyamat, de nézzük meg néhány megtörtént jogeset tükrében, hogy is néz ki ez valójában.

Az ilyen irányú büntetőeljárásoknak leginkább az újságírók a szenvedő alanyai. Mint például egyik közeli kollégám (jelen lapnak is neves publicistája), aki egy borvidéken ténykedő volt állami borászat termékeit kritizálva azt merte írni, hogy a cég alacsony árkategóriába tartozó borai közül némelyik majdhogynem ihatatlan. Sőt dohos hordószagú és cukrozott. A borászat feljelentést tett. A személyes meghallgatáson kollégám beismerte, hogy ő írta a cikket, mondjuk, a neve is az írás alatt szerepelt. Vártuk az érdemi tárgyalás kitűzését, ehelyett kaptunk egy ítéletet. A bíróság ügyészségi indítványra tárgyaláson kívül megrovásban részesítette az újságírót. Az ügy még nem zárult le, tárgyalást kérő beadványunkra fél éve nem reagált a bíróság.

Egy másik publicista egy nagy ingatlanszövetkezeti csalás gyanúsítottját, akit szökés közben kaptak el, és bilincsben hoztak haza külföldről, és azóta első fokon el is ítélték, gazembernek nevezte. Ezt olyan súlyú becsületsértésnek minősítette a bíróság, hogy a valóság bizonyításának nem is adott helyt. Erre a jogszabályok szerint lehetősége is van. Az újságírót bűnösnek mondta ki, és megrovásban részesítette.

Születnek persze felmentő ítéletek is. Egy riport kapcsán, mely a szürke marhák pusztulásáról szólt, legalább nyolc tárgyaláson keresztül folyt a bizonyítási eljárás. A jogi képviselő nélkül eljáró feljelentő talán még a szövegben elhelyezett pontosvesszőket is sérelmezte, időt és energiát nem spórolva majd 300 kilométert utazott minden tárgyalásra. A több éven keresztül elhúzódó per felmentéssel végződött, de a feljelentő persze megfellebbezte az ítéletet.

Egy vidéki település polgármestere magánbeszélgetés során gerinctelennek nevezte az egyik intézményvezetőt. Az időközben sikkasztás gyanúja miatt elbocsátott vezető feljelentette őt becsületsértésért, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy elmarasztaló ítélet esetén megszűnjön polgármesteri megbízatása. Az ügy a második kört futja az elsőfokú elmarasztaló ítélet után.

Magánváddal régi, családi sérelmeket is meg lehet torolni, főleg, ha valaki a fél életét elvált házastársa tönkretételére teszi fel. A volt férj által indított, ki tudja, hányadik gyámhatósági eljárás során egy hivatalos beadványban az édesanya megírt egy, a gyermek által elpanaszolt esetet, miszerint az apja durván bánt vele az iskolában, amikor érte ment. Ebből is magánvádas ügy lett, az édesanya mellett csak a gyermek konzekvens tanúvallomása állt. Az ügy háromszor járt első fokon, kétszer született felmentő ítélet, de végül elmarasztalták az anyát, mert a gyermek tanúvallomását nem tartották elegendő bizonyítéknak. Az eljárás nem titkolt célja az volt, hogy a volt feleség közalkalmazotti jogviszonyára kihatással legyen az ítélet. Ezt a folyosón többször is odasziszegte a feljelentő gyermeke anyjának.

A fenti esetek nem egyediek. Igaz, többnyire nagyon enyhe elmarasztaló ítéletek születnek, de ezzel az eszközzel nagyon könnyű bárkit kriminalizálni. Senki sem gondolhatja komolyan józan ésszel, hogy büntetőjogi eszközökkel kellene sújtani újságírókat egy borkritikáért vagy a mindennapi beszéd során gyakran használt kifejezés alkalmazásáért. Főleg, hogy egy megrovás is rákerül az ember pedigréjére, ami adott esetben később komoly kihatással is lehet egyes munkakörök betöltésére vagy egy későbbi, közlekedési kihágás megítélésére is. Ha már a jogalkalmazók nem tudják helyén kezelni az ilyen ügyeket, legalább a jogalkotónak illene elgondolkodni azon, megéri-e az igazságszolgáltatást terhelni efféle ügyekkel.

A szerző ügyvéd