Vádak, feltételes módban

Bizonyítékok nélkül állt ki a nyilvánosság elé Nagy Attila, a Katapult Mentorprogram volt vezetője, hogy igazolja az oktatási tárca felfüggesztett esélyegyenlőségi főosztályvezetője elleni vádjait. Helyette új frontot nyitott.

Nagy Attila, a Katapult Mentorprogram korábbi igazgatója új frontot nyitott
Nagy Attila, a Katapult Mentorprogram korábbi igazgatója új frontot nyitott

Borovszky Tímea igazának alátámasztására hivatalos dokumentumot hamisított - közölte sajtótájékoztatón tegnap Nagy Attila, a Katapult Mentorprogram korábbi igazgatója. Ismeretes: a hátrányos helyzetű egyetemisták beilleszkedését segítő program volt igazgatója nemrég közérdekű bejelentést tett a szaktárca esélyegyenlőségi főosztályának munkatársai ellen több millió forintos vesztegetés gyanújával. A minisztérium belső vizsgálata megalapozatlannak minősítette Nagy vádjainak többségét, a súlyosabbakat, de felfüggesztette Borovszky Tímeát. Egy több százezer forintos tétel erejéig ugyanis az egymásnak ellentmondó vallomások miatt rendőrségi feljelentéssel éltek, kérve, hogy a hatóság tisztázza az ügyet.

Borovszky március 13-án, a TV 2-nek adott nyilatkozatban idézett egy tavaly kelt minisztériumi jegyzőkönyvből. E szerint Nagy Attila arról beszélt egy minisztériumi egyeztetésen, hogy a mentorprogramot részben saját pénzből finanszírozza, ezért az elszámoláshoz kénytelen volt fiktív számlákat is felhasználni. A műsorban bemutatott jegyzőkönyvet minősítette hamisítványnak Nagy Attila, Borovszkyt vádolva meg annak "elkészítésével". A vádat többek között azzal támasztotta alá, hogy a tavaly július 2-ára datált jegyzőkönyv egyes állításai kizárják, hogy a dokumentum azon a napon keletkezett volna. Hiányolja róla az iktatószámot és a bélyegzőt is. Nagy úgy minősítette hamisítványnak a jegyzőkönyvet, hogy nem tudja biztosan, létezik-e: betekintési kérelemmel élt ugyanis a szaktárcánál, de csak két hét múlva kap választ.

Szerettük volna megtudni: mivel támasztja alá Nagy a vádakat, amelyeket nem csupán az általa koordinált mentorprogramra, hanem az esélyegyenlőségi főosztály egyéb pénzeinek felhasználására vonatkozóan tett közérdekű bejelentésében. Megkérdeztük, van-e bizonyítéka arra, hogy Borovszkyék a támogatások elnyerése fejében 10-11 százaléknyi közpénzt "visszakértek" volna a nyertes pályázóktól. A válasz: ő csak feltételes módban fogalmazta meg állítását.

A Zuschlag-ügyhöz hasonlították a Katapult Mentorprogram körüli szabálytalanságokat a parlamentben fideszes politikusok. Pósán László közölte: az oktatási minisztériumból talicskában tolták ki a közpénzt a beosztottak. Révész Máriusz szerint ha egy minisztériumban a munkatársak éveken keresztül megcsapolják a közpénzeket, az a miniszter felelőssége is. Hiller István oktatási miniszter válaszában közölte: az ügy tisztázása túlmutat a közigazgatás határain, ezért március 12-én ismeretlen tettesek ellen feljelentést tettek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.