"Nem tartunk szociális válságtól"
- Készül-e új stratégia a szociális válság kezelésére?
- Korántsem vagyok biztos benne, hogy a jelenlegi gazdasági válság olyan mélységű lesz, amely szociális krízist idézhet elő. Arról sincs közmegegyezés, hogy mit nevezünk szociális válságnak. A fogyasztási szokások megváltozása, illetve a tervezett vásárlások elhalasztása még nem szociális válság, mint ahogy azt sem tekinthetjük annak, ha az emberek egy része nem tudja kifizetni a számláit. Ilyen emberek az ellenzék kormányzása idején is voltak és ma is vannak. A jelenség tömegessé válása figyelmeztető jel, de krízisről majd akkor beszélhetünk, ha a mindennapi létezés feltételei súlyosan megrendülnek. A hazai szociális rendszer azonban válság nélkül is paradigmaváltásra kényszerül. De a megoldást nem a segélyezési rendszer reformjában, hanem a foglalkoztatásban kell keresnünk. A legfőbb cél az emberek benn tartása a munka világában, mert a problémák megoldása ott sokkal olcsóbb és hatékonyabb, mint a szociális szférában.
- A közelmúltban megtartott szociális expón borúlátóbbnak tűntek a szakemberek: sokkal több kliensről és kevesebb pénzről vizionáltak. Tévedtek?
- A pénzügyi válság első érezhető hatásaként a szociális rendszer alapját jelentő nyugdíjminimum összege nem emelkedik, így a szociális ellátások reálértéke csökken jövőre. A családok döntő többsége azonban reményeink szerint saját maga is képes a helyzet kezelésére. A többiek előtt pedig továbbra is nyitottak a szociális segélyezési források, amelyek elégségesek lehetnek a krízis kivédésére. Mindent összevetve: nem számítunk éhséglázadásra.
- A segélyért munkát monoki modellje erősen megosztja a szakembereket. De a gazdasági szereplők továbbra is makacsul állítják: túl sokat költünk segélyezésre. Elődje nem kívánta feltételhez kötni a segítségnyújtást, mennie kellett. Ön partner lesz ebben?
- A monoki példa nem követhető. Az államnak alkotmányos kötelessége a saját létfenntartásukra képtelen emberek segítése. A társadalmi szolidaritásnak feltétel nélkülinek kell lennie, a módjának azonban nem. A segítségnyújtásnak csupán egyik formája a pénzbeli segélyezés, amit a későbbiekben csak azoknak kívánunk fenntartani, akik egészségi állapotuk miatt képtelenek dolgozni. A többieknek viszont munkát kell adni a pénz helyett. Méghozzá értelmes és rendszeres munkát, mert ez segít a talpra állásban. Feladat lenne bőven. Nincs még egy olyan ország Európában, ahol az önkormányzatok tevékenysége ennyire sokrétű lenne. A feladatok egy része kötelező, a többi szabadon választható. Így például önkormányzati döntés, hogy alkalmaznak-e segítőt, aki mindennap összegyűjti a helyi roma gyerekeket és bekíséri őket az óvodába, az iskolába. Ez nem látszattevékenység, miközben nem tagozódik be a klasszikus önkormányzati szervezetbe. A látszólagos többletkiadás azonnali hatásként megtérülhet a segélyezés visszafogásában, hosszú távon pedig képzett munkaerőt adhat a településnek, miközben megakasztja a segélyezés ördögi körét. A foglalkoztatásnak helyi közüggyé kell válnia. A helyi gazdasági szereplőknek, az önkormányzatoknak és a foglalkoztatási szervezeteknek egymás felé kell fordulniuk. Virtuális egyetértés helyett újra ki kell építeni a második világháború előtt még jól működő partnerségi kapcsolatokat.
- Az önkormányzatok eddig is alkalmazhattak közmunkásokat, mégse tették. Mitől kapnának most kedvet ehhez?
- Jobban motiváljuk őket. Az eddigi szabályozás nem biztosított elég pénzt a foglalkoztatáshoz. Az önkormányzatok napi 3900 forint támogatást kaptak fejenként, a jövő évtől viszont a foglalkoztatottak bér- és járulékköltségeinek alig öt százalékát kell majd megfizetniük. De az eddigiekhez képest még akkor is jobban járnak, ha csupán rendelkezési állományban - várólistán - tartják a munkanélkülit, hiszen a nyugdíjminimummal azonos összegű támogatásnak húsz százalékát kell csak saját forrásból kifizetniük. A partnerség intézményrendszerének kiépítésére az Új Magyarország fejlesztési terv keretében hirdetnek pályázatot jövőre. A program fedezetére 50 milliárd forint jön össze.
- Mit kapnak a cégek a partnerségért cserébe?
- Nekik is változtatni kell a hozzáállásukon. A társadalmi felelősségvállalásról készített legutóbbi felmérés szerint a romák és a hátrányos helyzetűek foglalkoztatását a fontossági lista utolsó helyeire sorolták a cégek. De ez nem kőbe vésett állapot. Néhány, külföldön már bevált fogás bevezetésével megváltoztatható. Franciaországban például a helyi közbeszerzési eljárások elbírálásánál előnyben részesítik azokat a pályázókat, akik az adott feladatot minél több regisztrált helyi munkanélküli bevonásával végzik el.
- Hogyan fognak együttműködni a szociális intézmények a rendszeren kívüli szereplőkkel, ha egymással is alig tudnak?
- Fel kell számolni az intézményi rutinokat és a rossz beidegződéseket. Az önkormányzatoknak be kell végre látniuk, hogy a helyi szociális feszültségek oldása az ő politikai felelősségük is. A helyi közösségek előbb-utóbb meg fogják unni az örökös felfelé mutogatást, és rákényszerítik vezetőiket a konstruktív technikák alkalmazására.
- Nem okoz zavart a rendszer működésében, hogy az ügyintéző és a rászoruló közt időnként zavarba ejtően kicsi az egzisztenciális távolság?
- A szociális szférában dolgozók köztudottan alulfizetettek, de olyan nagy tömegről van szó, hogy a legkisebb fizetésemelés óriási költségvetési elköteleződést jelentene. Így bérrendezésre két éven belül aligha lesz módunk.
- A hajléktalanellátó szervezetek a pályázatokon szétosztott pénzek csekély hasznosulása miatt lázadtak fel. Egyetért velük?
- Szerintem ebben a kérdésben egymással sem értenek egyet. Az viszont kétségtelen, hogy az uniós pályázatokat kiíró Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel időnként jelentős szakmai nézetkülönbségeink vannak. A pályázatok teljesülését szintén ők ellenőrzik. Fontos tisztáznunk: a szociális szférában mást jelent a hatékonyság, mint egy gazdasági beruházás esetében. Hosszabb a megtérülési idő és nagyobb a kockázat.
- Nyugat-Európával ellentétben Magyarországon város helyett falura vándorolnak a szegények, azok közül is a depressziós övezetekbe, ami a szociológusok szerint szociális robbanással fenyeget. Mit tesz ez ellen a szociális tárca?
- Senki sem köthető röghöz. A szegények városokba való visszatelepítése - bármilyen programba csomagolnánk is - heves ellenállást váltana ki. A "szocpol" feltételeinek módosítása viszont befolyásolhatná a költözködési szokásokat. Ha ezt a kedvezményt csak a biztos egzisztenciával bírók használhatnák fel tetszésük szerint, a hosszú távon segítségre szorulókra eső támogatásból viszont az új foglalkoztatási programok helyszínén szociális bérlakások épülnének, akkor új egyensúlyi központok jöhetnének létre a jelenlegi depressziós övezetekben.
