Kavarás a "Tarka magyar!" körül

A rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb, pártoktól független demonstrációjára készülnek civil szervezetek. A Tarka magyar! elnevezésű felvonulásra a szervezők százezres tömeget várnak. A kedélyeket alaposan felborzolta, hogy a kormányfő bejelentette: ő is részt vesz a rendezvényen.

Az atrocitások, a kirekesztés és az erőszak minden más formája ellen demonstrálnak a hét végén Budapesten. A kezdeményezéshez - amely a nyári melegfelvonuláson történtek után jött lére - eddig úgy száz civil szerveződés csatlakozott. Született egy felhívás is: az aláírók kinyilvánítják, hogy minden tőlük telhető eszközzel fellépnek a megfélemlítő cselekedetek térhódítása ellen.

Fodor Gábor SZDSZ-es pártelnök már régebben közölte, hogy a szabad demokraták támogatják a felvonulást, de ez nem keltett akkora feltűnést, mint Gyurcsány Ferenc, aki a minap bejelentette: aláírja a felhívást, és el is megy a felvonulásra.

Az Amnesty International távolmaradásra szólította fel a miniszterelnököt. Hisz "bármely politikus jelenléte azt eredményezheti, hogy a civil kezdeményezés politikai célokkal mosódik össze". Megjegyzendő: ez a felszólítás nincs összhangban a szervezők szándékával, akik örömmel vennék, ha - úgymond magánemberként - minél több politikus jönne el a demonstrációra.

A szervezőknek más gondjuk van a kormányfő bejelentésével. Az összes parlamenti párt vezetője aláírta - vagy kötelezettséget vállalt arra, hogy aláírja - a Tarka magyar! felhívását. Ezt később szerették volna nyilvánosságra hozni, amikor már valamennyi pártvezető kézjegyét begyűjtötték. Ugyanakkor arra kérték a pártok képviselőit, hogy az aláíráson túl tartózkodjanak minden, a rendezvénnyel kapcsolatos megnyilvánulástól. A szervezők úgy ítélték meg, hogy a miniszterelnök nem tett eleget ennek a megállapodásnak. Gyurcsány Ferenc azzal hárította el a bírálatot, hogy nem tudott e kérésről.

Terjed a pletyka, hogy a háttérben a Fidesz is mozgósít az eseményre. Bár a "százezres tömeg" erősen túlzott elvárásnak tűnik, ha sokan eljönnek, az kínosan érintheti a Gyurcsány-féle Magyar Demokratikus Chartát, amelynek demonstrációja csak négy-ötezer embert vonzott. Az egyik szervező elmondta: nem hallott ilyen pletykákat, de ha így alakul, akkor az nem a Fidesz győzelme és a kormányfő veresége, hanem a civil szervezetek sike-
re lesz.

A rendezvényre a gyülekező szombat délután fél négytől kezdődik az Erzsébet téri Gödör Klubnál, a felvonulók innen mennek az Andrássy úton át a Hősök terére. Bódis Kriszta, a demonstráció szóvivője lapunknak megerősítette, hogy politikusok nem mondanak beszédeket. Ami azt illeti, beszédek se nagyon lesznek. A program szerint a szóvivő röviden ismerteti a felvonulás célját, Novák Péter pedig praktikus információkkal látja el az egybegyűlteket.

A média tegnap kapta fel a hírt, hogy ellendemonstráció is készülődik az Andrássy úton. A Tomcat nevű blogger és társai valóban ellentüntetést hirdettek (azzal a kedves ígérettel, hogy nem verik meg a felvonulás résztvevőit), de miután tudomást szereztek arról, hogy a miniszterelnök is jelen lesz, elálltak tervüktől. Nem látják értelmét, hogy megint "iszapbirkózásba" bonyolódjanak, és a "beépülő provokátorokkal" hadakozzanak.

Ettől még előfordulhat, hogy felbukkannak szélsőjobbos randalírozók is. Különleges biztonsági intézkedésekre lehet számítani: fémkordonok felállításán túl a rendőrség lezárja a környező utcákat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.