Európa levele
José Manuel Barroso, az unió bizottságának feje ebben a "tessék minket komolyan venni" stílusban írta meg levelét a következő amerikai elnöknek, s a szöveget a Harvard Egyetemen olvasta fel. Ezzel nagyjából egy időben a New York-i Külpolitikai Társaságban (Foreign Policy Association) hangzott el Benita Ferrero-Waldner külkapcsolati biztos beszéde az energiabiztonság és az európai diplomáciai törekvések összefüggéseiről. Mint magánbeszélgetésekből kivehető, Brüsszelben nagy szellemi erőfeszítéseket tettek e két szöveg megfogalmazására, s az európai álláspontok ilyetén kifejtését kísérleti léggömbnek is szánták. A lisszaboni szerződés, ha életbe lépne, létrehozná az EU külügyminiszterének posztját, akinek egységes álláspontot kellene képviselnie.
Az európai külpolitikát azonban a nagy tagországok érdekütközései határozzák meg. S miközben a globális problémák megjelölésében nagy az egyetértés, a megoldást élénk, sokszor késhegyig menő stratégiai és finanszírozási viták jellemzik. Kezdve az orosz kapcsolatok alakításától az energiafüggetlenség megteremtésén át a klímaváltozás feltartóztatásáig. Az USA következő elnökétől persze minden tagország jobb kapcsolatot remél, amely a kölcsönös függőség jegyében - lásd az amerikai pénzügyi válság tovagyűrűző hatásait - válaszokat keres az olykor súlyos feszültségeket keltő folyamatokra. Barroso első helyen az új globalizációs hullámot említette, amely most kezdi csak megmutatni igazi arcát. S a látvány sokakat félelemmel tölt el. A munkahelyükért aggódnak az emberek, megrettennek a terrorizmus, az energiaválság vagy a klímaváltozás rémétől. Magába zárkózhat-e Európa vagy Amerika, hogy maga keressen kiutat? Barroso válasza: Nem.
S az új világhatalmak megjelenése sem hozhat hidegháborút. Inkább hideg fejjel kellene végiggondolni, hogyan lehetne integrálni őket - akár európai mintára -, és újrafazonírozni a nemzetközi szervezeteket. Úgy, hogy ne sokpólusú (multipoláris), hanem sokágú (multilaterális) nemzetközi kapcsolatrendszer jöjjön létre, a partnerség szellemében. Európa megtapasztalta a multipoláris rendszert a XIX. és a XX. században - tragikus következményekkel. A felismert szükségszerűség és a hétköznapi uniós érdekütközések valósága között próbált kapcsolatot találni Ferrero-Waldner is, aki arról beszélt, hogy Európának létérdeke az orosz viszony kezelése, miközben ugyancsak létérdeke - s erre a grúz konfliktus drámai erővel emlékeztette -, hogy a nemzeti szuverenitást feladó agrárpolitika mintájára közös energiapolitikát hozzon létre, fejlessze kapcsolatait az energiaforrásokat őrző országok széles körével, egyben takarékoskodjék és áldozzon a megújuló energiákra.
Azt persze egyelőre nem tudni, hogy észreveszi-e a következő amerikai elnök a felnőtt Európa jelentkezését, vagy továbbra is a kialkudott célokat financiális és politikai okokból gyakorta megkérdőjelező, sivalkodó gyermekeket látja-e a huszonhetekben.