Lakner: Az egykori baloldali tábor nem reparálható

A baloldali-liberális szavazótábor nem reparálható, ilyen kevés szavazattal 1998 óta nem lehetett nyerni, és közel kerültünk a baloldal nélküli lengyelországi pártrendszerhez – erről beszélt lapunk érdeklődésére Lakner Zoltán politikai elemző.

Ez a választás első ránézésre számomra három fő tanulsággal szolgál – nyilatkozta lapunknak Lakner Zoltán politikai elemző. – Az első: nem kell, nem lehet és semmilyen formában nem is szabad reparálni a 2006-ig sikeres baloldali-liberális szavazótábort. Most már teljesen nyilvánvaló, hogy ez az elképzelés kútba esett, ilyen jellegű formációra egyszerűen nincsen igény. Ebből következően új politikai és új szervezeti-szövetségi konstrukcióra lesz szükség azok számára, akik sem Orbán Viktort, sem a tőle jobbra állókat nem hajlandók elfogadni. És ők sokan vannak: ne feledjük – és ez volna a második tanulság –, hogy 1998 óta ennyire kevés szavazattal nem lehetett választást nyerni Magyarországon. Vagyis az igény megvan, a legfontosabb kihívás a választói rezignáció legyűrése, vagy inkább az érdeklődés felkeltése.

A harmadik, és talán ez a legaggasztóbb tanulság, hogy soha ennyire közel nem álltunk a baloldal nélküli lengyelországi pártrendszerhez, mint most. Csakhogy van egy nagy különbség, ami a helyzetet még annál is kétesebbé teszi, hogy Magyarországon kialakulhat a jobboldal szélsőjobboldali váltópártja. Jelesül az, hogy idehaza még csak nyomokban sem lehet fölfedezni Donald Tuskhoz hasonló személyiséget, megvan viszont a magunk Kaczynskija; ő van kormányon, s tőle jobbra jöhet létre az erős ellenzék. Reális lehetőség, hogy a Jobbik lesz az elkövetkezendő fél évben a legaktívabb, s ilyen értelemben legerősebb ellenzéki párt, ami már az európai parlamenti választáson tükröződhet az eredményekben.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.