L. Simon megdöbbentő beszéde diplomáciai botrányt kavart

A török nagykövet L. Simon László nyitóbeszéde miatt nem ment el egy ünnepségre, a kulturális örökségvédelemért felelős államtitkár ugyanis pénteken, a kilencedik alkalommal megnyitott Tatai Patara Török kori Történelmi Fesztiválon a törököket felháborító ünnepi beszédet mondott.

Vasárnap kilencedszer durrant Pálffy kapitány petárdája (a gróf szavával élve: patara) a tatai vár kapujában. A magyar katonák a szokásoknak megfelelően idén is elkergették a törököket, majd ment a buli. L. Simon László nyitónapi beszéde miatt viszont távol maradt a rendezvénytől Sakir Fakili török nagykövet és számos diplomata, tudta meg a Kisalföld Zombori Mihály főszervezőtől.

L. Simon László a fesztivál megnyitásakor mondott beszédében értelmezte újra a történelmet és vont párhuzamot a mai állapotokra: A közönség számára egyértelművé kell tenni, hogy Idrisz Baba egy olyan vallási vezető volt, aki a keresztény magyarság eltiprását hirdette, aki vallási alapon akarta felszámolni a kereszténységet és megszüntetni a magyar kultúrát. Kötelességünk, szent küldetésünk a magyar európai keresztény örökség továbbvitele. Ez megmaradásunk záloga, ami garantálhatja, hogy itt sok száz év múlva ugyanúgy magyarok fognak élni, mint az elmúlt ezer évben. Szerinte ugyanennek a gondolatnak a jegyében küzdött Pálffy Miklós is, aki pontosan tudta, hogy a keresztény magyarság zászlajával kell legyőzni az Oszmán Birodalom katonáit, mert ha ezt nem teszi meg, akkor végleg asszimilálják a magyarokat, és ezzel elérik a nyelv, a kultúra és a vallás cseréjét, az identitásunk elvesztését.

A főszervező, Zombori Mihály saját bevallása szerint döbbenten hallgatták végig a beszédet az emléktáblánál sorakozó hagyományőrző csapatok s ő maga is. „A török hagyományőröket nehéz volt visszatartani a hangos nemtetszés-nyilvánítástól. Ez az emléktábla vallási és nemzeti hovatartozás nélkül minden harcoló katona emlékét őrzi, mi ezt vállaltuk föl” – mondta.

A patarán egyébként idén először mondott beszédet politikus, feltehetően a jövőben meglesznek nélküle.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.